Többször gondolkodtam azon, hogy vajon létezik-e gondviselés. Egyfajta magasabb szinten létező gondviselés. Mert ha igen, elég nagy szarban vagyunk. Ma van a 29. születésnapom. Most is ugyanolyannak érzem a mai napot, mint a tegnapit, semmivel nem különbözik a többitől. Talán annyiban, hogy Dömper, az eb ma hisztisebb, mint pl. tegnap, szerintem pisilnie kell. Előre ünnepelvén a mai napot a tegnapin kis családomtól kaptam egy televíziót. Amikor egyedül maradtam az óriással, egészen különös érzés fogott el... információra éhezve néztem bele pár műsorba és hamar konstatálnom kellett, hogy a nekem való adásokat délelőtt, vagy nagyon késő este adják.
Az elmúlt egy hetem fontos dolgok felkutatásával töltöttem. A hormontablettának annyiféle mellékhatása van - amik hatása számomra eddig ismeretlen volt -, hogy az internet segítségével utánajártam mindegyiknek. A következő betegségeket diagnosztizáltam magamon az internet egészen ostoba keresésének köszönhetően: gyomorrák, agydaganat, szklerózis multiplex, húsevő baktérium. Ha eddig nem voltam hipochonder, most biztosan az leszek.
Jövőhéten megyek orvoshoz. A 11. hétben járunk. Pocak nincs a legjobb állapotában és nehezen élem meg a bizonytalanságot. Megint a tőmondatok. Ez a tuti szellemi leépülés. Vagy nem. Napi húsz órában összezárva a saját gondolataimmal. Még nekem is kemény, pedig én vagyok én.
