Növekedik a pocak, már látszik, hogy valaki cseperedik benne. Ki is próbáltam rögvest az első alkalommal a 4-6-os villamoson az ülőhelyszerzés terhes formáját: kabát le, pocak ki, fáradt tekintet, de semmi. A vidám verzió sem segített. Ezért a következő alkalommal már betáraztam lekváros fánkot, hangosan csámcsogtam végig a villamoson megtett utat, és nagyon jól éreztem magam.
Pár hete megemlítette a védőnő, hogy nemsokára eljön az az idő, amikor a szervezetem egyszerűen hormonális módon kényszerít arra, hogy ne foglalkozzam semmivel, ami akár egy kicsi bosszúsággal is járhat. Beköszöntött tényleg ez a pár hónap. Nem is hittem, hogy ilyen páncélt is kaphatok! Nagyon vicces. Most azon is csak mosolyognék, ha valaki mellettem, nekem ordítana mérgében még akár igaz dolgokat is.
Munka fronton csurran-cseppen kevés dolog, így most legalább ez is leköt valamilyen szinten, a feladat is érdekes, az is szórakoztat, ahogy a megrendelő mindenféle furcsa dologra hivatkozva próbálja csökkenteni a költségeit a munkám díjazásában, sikertelenül.
Április 15-én lesz a következő ultrahang, amikor már nagy valószínűséggel meg lehet állapítani gyermekem nemét. Már nagyon-nagyon várom! Érdekesen izgalmas dolog a terhesség. Mostmár. Volt pár nehéz hónap. De úgy tűnik átvészeltem két lábon. És ez a tévé dolog sem annyira rossz. A hangyaháború a kedvenc műsorom.
Ja, és ha valaki szeretne látni, szívesen veszem egy szatyor sütivel egyetemben. Magvas (mogyorós, diós) nem lehet, allergiás lettem. Köszönöm előre is.
