2008. június 30., hétfő

Ollá. Oláh. Háló.

Míg a híres, kazahsztáni születési modellek luxuslakásuk ablakán vetik ki magukat, pondró kis életem szépen, lassan értelmet nyer. Én nem öngyilkos leszek, hanem ön. 

Mert.
A boltban. Bénáztam. Levertem egy egész elsô sornyi ásványvízet, nagyon sokat. Odaugrott vki, aki ottani (dolgozó), és megkért, hogy ne segítsek, miután ezt magamtól is felajánlottam. Zavaromban elfelejtettem cigarettát venni. Visszaszökelltem, hátha. Egy jámbor arcberendezésû apáca állt ott, ôelôtte három pénztáros nô, fejüket szorosan összedugva próbáltak megírni egy áfás számlát... 20 csomag virslirôl. Minden erômet összeszedve gyakoroltam önfegyelmet. Hazáig rázott a kacajom. Mert persze, az apácák is vásárolnak, esznek, meg minden, de hogy tudnak tiszta lelkiismerettel elszámolni a rend felé 20 csomag bôrös virslit? 

És mert.
Eb. Séta. Tó. Hazafelé. Dömper elkezd rángatni, mert meglát egy másik lihegô négylábút. Tekintetem egyre feljebb halad a másik embert fürkészve, mikor meglátom a fehér bot végét. Ebem elkezd rohanni, másik kutya uccu utána, gazdik repülnek egymással párhuzamosan. Két-három méter után megfékezem ôket. Nekem azért volt annyi elônyöm a  másik hölggyel szemben, hogy láttam. Vak volt. Most is az.

Mindeközben piros és lila színekre festettem a szekrényeket. És lett egy kanapém. Olyan, amin jó ücsörögni. Amit nem fogok lecserélni, ami maximum egy-két áthúzásra kerül majd az idô fogainak köszönhetôen. Imádom.

Legalább ilyen...
nem, sokkal jobb. 
És ennél is jobb.
A legjobb. Ami hozzám került.

2008. június 25., szerda

Pipa

Kis családunk szempontjából jelentôs nap a mai. A testvérem sikeresen megszerezte jogosítványát (reméljük nem gondolja, hogy ha motorost üt el, bónusz pontot kap), gondos, jófej családapa, én pedig bíróságon jártam ma, és elváltam kedves - mostmár ex - férjemtôl.


Ez azt hiszem annyit jelent, hogy újra nô vagyok. Hivatalosan is. Nem asszony, nem né, nem birtok, nem a másik gyûrû, nem FELEség, hanem egy teljesértékû nô. Pille. Könnyû. 

Ezt most megünneplem azzal, hogy nem iszom magam seggrészegre és összepakolok a kisebbik szobában, csak hogy rend legyen. Kurva kreatív. Alliterálok. Milyen mértékegység lehet az alliTERRA?  hahaha :/

2008. június 23., hétfő

Hétvégi mentálkúra

Van egy kis telek. A Pilisben. Hegy tetején, gazzal benôtt, picike, eldugott házikóval. Ott töltöttem a hétvégét Dömper társaságában.

Tavaly már lomtalanítottam, igen kevés holmi van ott, de sikerült nem több, mint 10 perc alatt kupit csinálnom, amiben aztán másfél napig feküdtem. Nemigen hallottam zajt. Csak a magamét, a madarakét, bogarakét. Próbálkoztam Dömperrel játszani a réten, sikertelenül, nagyon nem érdekelte, hogy teniszlabdát dobálok neki. Sebaj, nekem legalább jót tett, szaladgáltam kicsit.

Katasztrófa filmet néztem. United 93 a címe. Az Extrákban kotorászva találtam egy olyan filmecskét, melyben az látható, hogy a szereplôk találkoznak a ténylegesen a szerencsétlenségben elhunytak hozzátartozóival. Külön-külön. Megható volt. Bôgtem végig. Ezért megnéztem mégegyszer. Kevés ennél meghatóbb jelenetet láttam eddig. Aztán rájöttem, hogy ez gáz. Kimenni hétvégén telekre kutyával, rumlit csinálni, majd katasztrófa film Extrára bôgni. De ez volt. Olvasni nem volt kedvem. A hegyre most nem merészkedtem, csak hurcoltam magammal a laptopot, hol kint voltam, a tikkasztó hôségben, hol bent, a levegôtlen hûsben egereket itatva. Kész megváltás volt a vasárnap este és a tudat, hogy már csak egyet kell aludni és hétfô lesz végre. Egy dolgot tettem csupán. Kövirózsát tulajdonítottam el. A szomszédtól. Óriásit.
Nagyjából így:


Elhagyagolja a telkét, évek óta nem láttam fönt. Kiástam, és egy fadobozba, kövekre helyeztem ôket. A növényeket. Nem vittem haza, pedig jól mutatott volna mondjuk a fürdôszobában. Valamiért azt gondoltam, jobb nekik fönt, a hegyen. 

2008. június 17., kedd

Beteg japó játékok

Nem ismerem jól Japán kultúráját, de a szórakoztató mûsoraikból ítélve nem teljesen épelméjûek. A videókat nézegetve számtalanszor fogott el sajnálat - sokszor igen extrém helyzetbe sodródik a szereplô, fájdalmat okoznak neki - de a nyelvük és az arckifejezéseik, az artikulációjuk... egyszerûen zseniális!

Íme 3 különféle videó vetélkedôikrôl:



Lament