Költözés. Ismét. Most speciel Dömper miatt. Egyre jobb. Egyre több cucc, pedig folyamatosan szelektálok, kidobálok haszontalan holmikat. Nagyon furcsa... ahogy belépek egy lakásba, érzem a múltját. Minden helynek van illata, olyan, amit semmi sem szüntethet meg, talán ezekhez társítom az érzéseket. Az új lakásnak finom az illata, minden helységben jó lenni. Tágas, kedves, világos. Pont akkora, amekkorában jól érezhetem magam. Van mozgástér. Egy több emeletes téglaházról van szó, olyanról, mely ötödmagával ácsorog egy hatalmas, rózsákkal és fákkal teli kertben. Mintha egy óriási erdôben lennék. Pedig a város közepén áll, éjjel hallani a villamosok csilingelését.
Az a helyzet, hogy egyre közelebb áll hozzám a megállapodás gondolata. Jó lenne. Egy férfi, egy gyerek, még egy kerék. Csak az a gond, hogy a férfi helyén egy nagy-nagy kérdôjel áll. Még csak egyszer találkoztam olyan hímnemûvel, akitôl gyermeket is szívesen vártam volna, és akit alkalmasnak tekintettem arra, hogy egy család nevû rendszerben éldegéljek vele. Talán erre mondják, hogy nem minden áron. Idôm van. Jó sok. Csak kedvem nincs, keresgélni. Ahhoz nagyon nincs. Megint lefutni a köröket, megint idôt és energiát szánni a másik kiismerésére, megértésére, pátyolgatására, közös nevezôket találni, egymást tolerancia-küszöbét nem elérve.
Felnôttem. Szerintem. Már kevés dolog hajt. Az biztos nem, hogy kapcsolatom legyen. A szórakozásból (tánc, egyebek) már kinôttem, nincs energiám minden pénteken ugrabugrálni valami füstös helyen, inkább lefekszem, és megnézek egy filmet, vagy olvasgatok. Sokszor társaságba sincs kedvem menni, mármint emberek közé. A nagy hely, sok emberrel, füsttel nem jön be, pedig dohányzom. Szeretem a csendet. Meg azt is, amikor azt emberi hangok, szavak,
kacajok szüntetik meg. De csak pár. Nem száz.
Jó lenne csak úgy éldegélni valakivel békében, szeretetben, egymással viccelôdve. Problémák nélkül. Most érzem azt, hogy békét kötöttem önmagammal. És ez jó. Mindig azt vártam, hogy majd egyszer, amikor ez a pont bekövetkezik, boldog leszek. De ez az érzés nem boldogsággal jár, csak végtelen nyugalommal, álmokkal.
"A végtelen nyugalom és álom" - meghozza a boldogságot. Hiszen ez az alapja...
VálaszTörlésEz egészen biztos...?
VálaszTörlésIgen. Ha ez megvan, a többit már vonzza magához.
VálaszTörlésTudod, "mágnes-effektus". :))
Az anyagi világban nincsen boldogság. Vagyis van, de az csak átmeneti...
VálaszTörlésAz igazi boldogságot csak a lelki világban lehet elérni. :)
Hoohhh, köszönöm szépen.
VálaszTörlésDe nem szeretnék Ázsiába költözni és naphosszat ommogni egy kolostorban. So... vmi más ötlet. Az anyagi világban?
Nem is kell Ázsiába költözni, és az Aum-ot zengeni naphosszat.
VálaszTörlésÉn is itt élek, Kurvaországban, de talán jó úton haladok afelé, hogy boldog legyek (mindentôl függetlenül).
Igazából minden csak az elménken múlik.
Senki más nem lehet a boldogságod záloga, csak saját magad. :)
A boldogságot önmagadban kell megtalálnod, még akkor is, ha nem egyszerû (k*rva nehéz), és ezer és ezer baj fog még érni az életben.
Ez a dualitás világa, itt van jó és rossz, fekete és fehér, sötét és világos, egyszer fent egyszer lent.
Ha megérted, hogy minden ami történik veled, nem véletlen, és rájössz, hogy egy felsôbb akarat irányít mindent (hívhatjuk akárhogyan) mindig meg fogod kapni a segítséget.
Kurvaország. Ez jó! :D
VálaszTörlésNa jó, jó, jó, de min múlik, hogy a dualitás világában hol és hogyan helyezed el magad? Nem túl sok dolog ennek függvénye??
Csak rajtad múlik, hogy hogyan gondolkodsz a világról. Persze, ha nagyon rossz helyzetben vagy, akkor nehéz ezt elkezdeni, de ha jobbra fordul a helyzeted, akkor érdemes elgondolkodni, és értékelni a jó dolgokat, amit kapsz, mert már lesz viszonyítani valód a rosszhoz képest.
VálaszTörlésHa arra gondolsz, hogy ez a kib* világ, mindenkit utálsz stb., akkor azt is fogod megkapni. Ha viszont elkezded az apró szépségeket észrevenni, értékelni, idôvel minden szép lesz. :)
Tudod, nekem sem volt mindig ilyen, én is sok kemény dolgon átmentem, de ezek is kellettek ahhoz, hogy átértékeljem a dolgokat, és próbáljak kicsit másképp gondolkodni, mint a nagy átlag.
El kell fogadni azt, amit kapunk a világtól, és sokkal könyebb elsz ezután.
Ha elmész Indiába, meglátod majd ott, hogy az ottani emebrek milyen kevéssel is beérik, mennyire elégedettek, és lelkileg mennyivel elôttünk járnak. Még a szegény ember is meghívja a másikat vacsorára, mert ott figyelnek egymásra.
A lényeg, hogy csak rajtunk múlik, hogyan viszonyulunk a világhoz. A világ is úgy fog viszonyulni hozzánk.
Azt már le se merem írni, hogy ha egyedül nem vagy boldog, akkor mással sem leszel az. :)
Elôször magadat kell elfogadnod, és nem szapulni magad.
Tudom, nehéz, mert ez a kultúra, amiben élünk nem arról híres, hogy mindenki boldog, és mindenki elégedett (még-még-még, most vedd meg, ez kell neked hogy boldog legyél stb.).
Nem arról van szó, hogy nem vagyok boldog... inkább van valami... nem is tudom... talán az ûr a megfelelô szó erre... egyfajta hiányérzet. Igyekszem a magam életében megteremteni az értékeket, bármit meg tudok mosolyogni, de valami mégsem kerek.
VálaszTörlésOlyan ez, mint amikor van egy étel, amit szeretsz, de nem lesz a kedvenced. Talán magas a mércém magamat illetôen, én pedig pici vagyok.
Ha magas a mércéd, és te picinek látod magad, akkor nem vagy elégedett magaddal. Így igazán boldog sem leszel. Ahol elégedettség van, ott boldogság is van.
VálaszTörlésAkkor ez az űr, ez a hiányérzet az, amin el kell gondolkodnod: mi az ami hiányzik az életedből, és tényleg hiányzik-e.
Talán egy jó társaság hiányzik neked.
Az meglehet. Nagyon is.
VálaszTörlés