Dzseko néni dögrováson

Eltelt egy hónap, mióta utoljára írtam umára. Arra voltam kíváncsi, csak olyankor írok-e, amikor valami bajom van. Mert jó dolgokról valamiért nem tudok úgy írni, ahogy az nekem tetszik. Az eltelt pár hét alatt kaptam hideget, meleget, Gabi/Luca napon összeeresztettük rokonságaink szűk körét, az Eurosporton box megy, Luca még alszik, Dani szegény nagyon fáradt, Dömper megfázott, fenyőfánk még nincs, de kezdődő tüdőgyulladásom igen.

Arra jutottam, hogy többé nem írok más családtagjaimat is érintő személyes dolgaimról, inkább kipróbálom, milyen szigetelni, kicsit levédeni az "intim szférámat", mivel nekem az elmúlt években ilyenem nem volt, az összes szférám ez az egy volt és azt gondoltam, jó teregetni a szennyest. Továbbra is úgy gondolom, hogy szívderítő, és hogy isteni megosztani ezt írásban másokkal, de mivel az emberiség nagy része ezt nem így látja és öncélúnak véli (lehet, hogy az is) és én most megpróbálnék a sorba beállva rendszerbe illeszkedni, csak a saját bugyimat fordítom ki umának, hogy a fokozatosság elve is megmaradjon. Szóval, ha mérges leszek, mert például az anyósom semminek nem tud örülni, amit teszek, megpróbálom másképp lereagálni, mint a pisztoly-párna vegyespáros. Ugyanis azt vettem észre, ha túlhergelem magam, szétrobbanok. És itt van Luca, akinek szüksége van a nyugalom-szigetre, amit tőlem meg fog kapni, mert nem akarok olyanná válni, mint amilyen az apám volt a régi családommal, és mert nem akarok családi szappanoperákat a továbbiakban, mert az volt már éppen elég. Megpróbálok normálisan viselkedni, több jó dolgot észrevenni, írni ezekről is, harmincig számolni, mert tízig beszélni nekem kevés. Tudom, még nincs szilveszter.

So... tegnap történt, hogy mivel már két napja köhögtem, hol hőemelkedésem, hol lázam volt, elképesztően elkezdett hasogatni a hátam, oldalam, felöltöztem hát szépen, fogtam a motyómat, és éjfél előtt kevéssel meglátogattam az orvosi ügyeletet. Doki néni fiatalabb, ellenben sokkal nagyképűbb volt mint én, lekezelően osztotta az észt, pedig én csak gyógyszert kértem, mást nem... mossak kezet sokszor (kézfertőtlenítő két hónapja van a táskámban és használom is, mondtam is), maszk (abban mentem be, taxis még csak hülyének sem nézett odafelémenet), és igen, zörög a tüdő rendesen, a torkom sincs jó állapotban. Erre már megkérdeztem tőle, hogy kinyissam a számat, hogy meg is tudja nézni, vagy ez is csak valami sablonos verbál-dolog? Majd felírt egy antibiotikumot és a szokásos napi két darabot önkényesen megemelte háromra, mert úgy gondolta, kéne még karira egy gyomorfekély is, csak hogy nosztalgiázzak kicsit.

Hívtam taxit, ember megállt az út közepén, nem húzodott le, megvárta, míg én sétálok az autóhoz, beszálltam, rám nézett, majd megkérdezte kissé idegesen, hogy miért van rajtam maszk. Mondom, azért van rajtam maszk, mert lehet, valami vírusos nyavalyám van és nem szeretném továbbadni, főleg, hogy kezdődő tüdőgyuszim van. Faszi leizzadt, letekerte az ablakot és ülésének egészen a szélére húzódott. Kértem, ne húzza le az ablakot, mert lázas vagyok, izzadok, maszk van rajtam, a kezem a szeme láttára fertőtlenítettem alkoholos löttyel, így nem kaphatja el, mivel nem nyálzunk együtt. Mondta, hogy őt már az Isten sem mentheti meg, egészen biztos, hogy H1N1-em van, most ő is megkapta, szövődményei lesznek, és kórházban végzi. Mondtam, hogy az a tuti, ha valaki kórházban végzi, mert az azt jelenti, hogy jó eséllyel próbáltak mindent megtenni a megmentéséért, meg hogy kaptam védőoltást, és hogy nem eszik olyan forrón a kását. Vártam, mikor végzi el a következő feladatsort: autó fékez, ajtó kinyit, Gabi gurul. De nem tette.

Elvitt a Délinél lévő patikához, az volt ügyeletes, megkaptam a bogyeszokat és visszaszálltam taxis "barátom" járgányába, látványosan fertőtlenítettem ismételten kezeimet, zsebkendővel fogtam meg még az ajtaját is, nehogy szívrohamot kapjon, majd finom, csendben megkérdeztem tőle, nem pánikbeteg-e. Kérdezte miért, mondtam azért, mert én az vagyok és eddig azt hittem, hogy nálam kiműveltebb hipochonder nem született a Földre és úgy érzem, tévedtem, ő jobban nyomja, mint én. Elmosolyodott végre, és színt vallott. Megbeszéltük ki mennyiszer döglött meg, kinek mennyiszer volt szívrohamszerű rosszulléte, ki mióta az. Mire egy kis egység kovácsolódott belőlünk, a ház elé értünk. Javasoltam neki fertőtlenítő és maszk használatát. Védőoltásra sehogy sem tudtam rávenni. Olyan félelmetes kitartással hitte, hogy belehalhat, hogy talán ki is múlna, ha megkapná, de szigorúan pszichésen. Úgy hallottam az apáthia lehet halálos, higgyünk hát neki.

Amikor bezártam magam mögött az ajtót, bevettem a többlet adagot mindenből és egy kicsit örültem, hogy vannak nálam neccesebb esetek. Most értettem meg kicsit abból, milyen lehetett másoknak (anyukám, Laci /család jó barátja/), amikor nyáron a sok zűrt követően az ismerős fogdokitól hazafelé tartva telefonon tartották bennem a lelket, hogy nem lesz anafilaxiás sokkom az érzéstelenítőtől, nyugodjak meg.

Most már legalább tudom, hogy a taxisok is emberből vannak. És hogy szeretem a többszörösen összetett körmondatokat.