Egyemeg

Ma - végre - eljutottam az egyetemre és rájöttem, mennyire lemaradtam az elmúlt másfél hónap során. Most napok alatt kell majd pótolnom mindent ahhoz, hogy biztosan meglegyen a félévem.

Óra után beültünk egy kedves kis helyre a csoporttársaimmal, ittunk, ettünk. Furcsa volt. Negyed kilenc körül bizseregni kezdtek a lábaim, azt éreztem, máshol kell lennem. Hívtam egy taxit, hazajöttem. Lucával elénekeltünk három dalt lefekvés előtt. Jó érzés volt látni, hogy végre csorgó nyállal, békésen szunnyad. Elmondhatatlanul szeretem a kislányomat.

Szeretnék visszatalálni önmagamhoz, csak még azt nem döntöttem el, melyik énemhez. És ezen most nem segít a kisbicska.

Életjel

A dolgok nem változnak. Egy hónapos kórházi kezelés után úgy tűnik, Luca tüdeje még mindig nagyon gyenge. További kivizsgálásokat eszközölt a pulmonológus doki néni. December 21-én egy genetikailag kódolt betegség kizárásának céljából történik majd egy vizsgálat. Nagyon remélem, hogy negatív lesz az eredmény. Két hét múlva újabb kontroll röntgen. Ha nem változik egyáltalán, vagy csak keveset Luca állapota, beutalnak bennünket a törökbálint tüdőszanatóriumba, ahol ismét tükrözést végeznek. Piszkosul remélem, hogy nem lesz rá szükség.

Két napja egy roma származású - nem cigány - édesanya megütött a kórházban, mert megkértem, hogy ne őrjöngjenek a nővérrel, meg senkivel sem, mert betegek a gyerekek, más sem hiányzik nekik. Kaptam egy pofont. Kihívtam a rendőrséget, a nőt előállították, én bementem velük, megtettem a feljelentésemet. És milyen érdekes! A nőt körözték. Jól tettem, amit tettem. Nem fogok egy szobában lapítani életem végéig az ilyen szutykok miatt, de nem fogok megfojtani senkit sem két kézzel, mivel ölemben a gyermekem. Ha kell rendőrt hívok, és veszek egy csodálatos gázpisztolyt.

Az elmúlt napokban cigányoztam és zsidóztam is. Egy tapló vagyok. De jól esett, ezért folytatom, amennyiben a helyzet megkívánja.

Mert a helyzet az, hogy én is csak egy "fehér kurva" vagyok, szocializáltabb és inteligensebb körökben pedig "csak egy gój". És őszintén már pont leszarom. Mert a dolgok alapvetően nem változnak, én pedig nem fogok beleőrülni.

Heim Pál. megint

Luca tegnap ismét rosszabbul lett. Folyamatos gondozás és gondoskodás ellenére kiterjedt bal oldali tüdőgyulladása van. Most jött el az a pont, amikor megmondtam az apjának, hogy tartsa magát és a pereputtyát nagyon távol a kórháztól, mert ha bemerészkedik, kihajíttatom. Megint nem hitte el, hogy baj van. Én megint nem voltam beteg, csak hipochonder, hiába mondtam, hogy nem megfáztam, hanem elkaptam valamit és segítségre van szükségünk.

Amit és ahogyan az anyja reagált erre az egészre, elérte, hogy a közeljövőben az unokáját maximum fényképen láthatja majd. Ocsmány ez az mérhetetlen fokú önzés. Luca nagyon nincs jól, én pedig rettentesen fáradt vagyok.

Ha komolyabb baja lesz a kicsinek - ami szívből remélem, nem következik be -, az Isten sem állít meg.

Ödipusz-komplexus

Ma ismételten, egészen biztosan utoljára jött el az a pont, amikor megbízok gyermek apjában, vagy annak családtagjaiban. Megint ugyanaz történt, mint márciusban.

Lucát, első születésnapja nem sokkal átvittem az apai nagyszüleihez, mert azt gondoltam, bármennyire is nem kedvelem őket, valahogy ki kellene alakítani velük valaféle, normálisnak nevezett nexust, legalább a gyermek érdekében. Ez azóta működött, mivel igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy semmiért ne legyen sértődés. Sőt! Mióta gyerekApja hivatalosan is bejelentette otthon, hogy nem vagyunk együtt, rögvest felhívott az anyja, hogy normális keretek között szeretne a gyermekről tudni és segíteni az ő nevelését, életét. Gondoltam is magamban, micsoda nagyszerű hír, végre nem csak baszogat.

Pár napja rettenetesen taknyos vagyok, fogalmam sincs mikor, hol, miért, kitől, de alig van hangom, többnyire lázas vagyok és fáj még a levegővétel is. Ezért kértem segítséget gyermekem apjától, mivel a lelkemre kötötték a kórházban, hogy nagyon vigyázzak kicsinyre, nehogy felülfertőződjön, mert pont elegendő lesz a szervezetének megküzdenie a gennyes tüdő- és hörgőgyulladással. GyermekApja annak rendje módja szerint meg is jelent, volt egy kis pofavágás, mondván milyen kurva fontos dolgai vannak a munkahelyén, kértem, a gyerek legyen az elsődleges egy ilyen helyzetben, mivel még mindig nagyon beteg, magam pedig nem szeretnék neki átadni semmit.

Teltek a napok, szám szerint három, vitákkal tüzdelt, fostalicska órák, mígnem kedves exanyóspajtás felhívta gyermekem apját és ordítani kezdett vele. Ismét lehetett hallani mindent. Nagyjából arról szólt a dolog, hogy én megint csak kihasználom őt, nekem meg kellene tudnom oldani egyedül a Lucával kapcsolatos problémákat és hogy nem igaz, hogy egész nap itt kell lennie, amikor ő főzött neki és különben is megígérte, hogy elvisz valami dobozt a Nyúl utcába, amire neki most iszonyúrabaromiraszükségevan. Dani hebegett-habogott. Ennél a pontnál kezdtem el számolni a szeme sarkában hirtelen felbukkanó fényes pontokat, felment a pumpám és kurva gyorsan leesett a tantusz. Ez a vén, rohadt, gonosz szottyadvány azért volt velem normális, mert végre visszakapta a kicsi fiát. Most pedig, hogy itt volt nálunk, mert szükség volt a segítségére - hiszen az ő gyermekéről is van szó ugyebár -, megütötte a guta és fel nem tudta fogni, mi a franc tartja még mindig nálunk az ő egyetlen nemzőképes gyermekét.

Miután rábaszarintotta Danira a telefont, felhívtam, gondoltam, talán meg lehet menteni a helyzetet. De nem. Felvette, hallgatott, majd letette. Megint felhívtam, akkor már fel sem vette. Írtam egy kedves-őszinte, később pedig egy felhördült-őszinte üzenetet neki, melyben megkérdőjeleztem eddigi érdeklődésének valódi hátterét.

Danitól megkérdeztem, hogy miért nem áll ki a kislánya érdekében az anyjával szemben, amire azt volt a válasz, hogy majd lehiggad. Itt elszakadt a cérnám, örökre, elkezdtem őt ütlegelni a ronda, nyakmerevítős sárga párnával, mocskosbüdöszsidókurvaanyáztam, amit legnagyobb szégyenemre azóta sem sajnálok, majd kihajítottam a lakásból. Ha Luca mellett és érdekében sem áll ki ezzel a vén szipirtyóval szemben, nem érdemli meg, hogy a gyermek közelében legyen. Ez a szánalomhalom csapott vállú rakás szerencsétlenség eddig csak bajt és nehézséget okozott mindnyájunk életében. Elmondhatatlanul leírtam magamban.

Hogy is szól a mondás? Bajban ismerkszik meg a barát és a család?

Multitask

Luca sajnos még mindig nincs a legfényesebb állapotban. Tegnap éjjel Heim Pálban volt, mivel ugatva köhögött és nem tudta abbahagyni. Megnyugtattak, hogy komoly a betegsége és piszok lassú a gyógyulás folyamata. Szegényt naponta többször kínzom orrszívással, hörgőtágítással, inhalálással és annyira nagyon bújós lett! Mióta műtötték, azóta rendkívül anyás. Sokat szenved, sokszor alig kap levegőt és furcsán zörög a mellkasa.

A helyzeten az sem segít, hogy a pulmológián tett látogatásunk utolsó napján én is elkaptam valamilyen vírust: rettenetesen beteg lettem. Szóltam gyerekApjának, hogy jöjjön és segítsen, nehogy felülfertőzzem a gyereket. Mondott baromságokat ostoba kifogások gyanánt, aztán valahogy mégis itt kötött ki. Harmadik napja próbáljuk egymást elviselni, nem túl jó a hangulat.

Mialatt Lucával a kórházban küzdöttünk minden órában azért, hogy jobban legyen, visszajött a háromszáz oldalas munkám javítása, aminek elvégzését Dani nagylelkűen magára vállalta. Ennek az lett az eredménye, hogy kis híján elveszítettem a megrendelőt és vele együtt egy rakás pénzt, mivel figyelmetlen volt és felelőtlen kijelentéseket tett. Végül az nyugtatta meg a kiadót, hogy megígértem, visszaveszem a kiadványt és magam adom le. Három napon át könyvet javítottam beleértve az éjszakát is. Hulla fáradt vagyok, de nem tudok aludni, túlpörögtem az elmúlt hetekben.

Egy Zorka nevű daganatos kislány édesanyjának igyekszem segíteni egy ideje, most úgy tűnik, vannak páran, akik anyagilag is tudnak csekély támogatást küldeni nekik. És ha minden reményem valóra válik, egy volt kolleganőm segítségével forgat velük az Aktív és adásba is kerülnek huszonnegyedike előtt. Csak azt tudnám, miért nagyobb az emberek segítőkészsége karácsony környékén. Nyilván meg akarják váltani az éves hibáikat a szeretet jegyében. Nem baj, tegyék csak, hátha ez egy újabb esélyt jelenthet Zorkának betegségének viselésében. Ja, a kislányt az apja akkor hagyta magára, amikor kiderült a betegsége. Amikor megszületett a pontos diagnózis, elhagyta a családját a galand, szóval elég nehezen élnek meg, mivel az anyuka nemigen tud dolgozni, mivel a kislányát ápolja.

Zorka története itt. Segítsetek ti is, ha megtehetitek.