Ezt a könyvet vettem meg tegnap. Olvastam már mindenféle pszicho-könyvet, de ez új. Kellene egy tv-sorozatot készíteni, az RTL biztosan vevô is lenne rá... Feldmár vs. Csernus. A nagyok összecsapnak. Két óriás, más vonal. Lehetne például ez a címe, Más vonal. A pofonokhoz lehetne persze statisztákat alkalmazni, elég sok szám van az iko-nál, prolik, akik bemennének szerepelni kétezerér', csak hogy történjen már velük végre valami. Mondjuk 15 perc hírnév.
A könyvben találtam pár sort, valójában a könyv egészesze sorokból és a sorok pedig betûkbôl... mindegy... pár magvas, önálló gondolat a mestertôl:
"Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, hogy úgy nôttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk...
... Nincs más olyan állat, aki olyan sokáig függ a szüleitôl, mint mi...
... Az etika tulajdonképpen annyit jelent, hogy hogyan bánunk egymással. Szerintem a boldogtalanságnak két nagy oka van és egyik semm pszichiátriai, vagy orvostudományi. Az egyik a hatalom nélküliség... A boldogtalanság másik lehetséges oka az, ahogyan velem bánnak, és ahogyan én bánok másokkal...
... Mi is az az emberi lehetôség, ami megszabadít engem attól, hogy a múltat állandóan hordozzam a hátamon? Vagy attól, hogy az akarjam, hogy valaki kárpótoljon engem azért, amit elvesztettem? Mi az, ami lehetôvé teszi, hogy ne prübáljam rátenni az egész hátizsákomat, amiben a múltam van, arra, akivel találkozom, és akivel esetleg egy jó kapcsolatom lehetne? Mert ez nem jó egy elsô találkozáskor...
... A gyász, a sirtatás az igazi emberi reflex arra, hogy valamit elveszítettem, és tudom, hogy soha többé nem lesz, és elfogadom, hogy soha többé nem lesz és nincs érte kárpótlás."
Ez az eddig olvasott pár sor többet ért számomra, mint az eddigi pszichoterápiák száma.
