Tápláló lélekmosoda

A mai napom - csak azért, mert kurva fontos vagyok és pótolható a munkahelyemen is - azzal töltöttem, hogy blogokat olvasgattam. Találtam pár érdekes bejegyzést, de ez viszi a pálmát a "nesze semmi, fogd meg jól - avagy időutazás a két filléres mondások bűvkörében" témakörben...

"Tudod-e hogyan tápláld a lelkedet?

... Halgass felemelő zenét"

(A halgass szót két 'll'-lel írjuk baszd meg, mert csak. Felemelő zene a goa, vagy Bach...?)

"Énekelj"

(Mit, hol, hogyan? Énekeljek, jó. de azt ki éli túl? Valaki elpatkol. A szomszédok, vagy én...)

"Végy egy hosszú, kényeztető fürdőt tele illatosított fürdősókkal"

(Mielött, vagy miután Domestos-szal kisúroltam...? Éljen Zen és a Henkel...)

"Meditálj"

(Oké. Kelet-európai módon, vagy megkérdezhetem Kaczvinszky Józsefet, hogy azt hogy kell ázsiai módon? Ja, hogy ki az a K. J....?)

"Ne csinálj semmit, csak lazíts"

(Hurrá. Végre valaki megmondta a frankót. A lazítás nem valami? Akkor a lazítás nem semmi. Erőteljes logikai gikszer, sebaj, értjük.)

"Kényeztesd magad egy jó kis edzéssel"

(Lássuk már be, hogy az edzés, ami fizikálisan megterhelő mentális megtisztulással járó mozgásforma egyáltalán nem kényeztető. Még egy meg nem izzadt, nem lihegő edző embert sem láttam. A mosolygós futó lány képek csak magazinokban vannak. Ki kell menni a szigetre /valamelyikre.../ és megnézni a valóságot.)

"Imádkozz"

(Ha ateista vagy, képzeld el, hogy Isten ember, legalább annyira gyarló, mint te! Jobb, ugye?)

"Nevess"

(Jó!)

F U C K ! Azt hiszem az ezotéria a legújabb állatfajtának kitalált világvallás. Ünnepeljük ezt azzal a nemes cselekedettel, hogy a meglévőnél több mécsestartót spejzolunk be, és nem a kínaiaktól vásárolunk az ecserin free tibet-es imazászlókat! Hurrá!

Nem a te ködmönöd

Az én ködmönöm...
Ne vedd magadra!

Kis családom némely tagjai felhúzták az orrukat bejegyzéseimen. Pedig nem kellene. Ez az egész - nevezzük fáradt gôznek - nem arról szól, hogy mindenki hülye, ostoba, és konvencionális, csak én nem. Pont fordítva. Aki egy picit is a sorok mögé lát, tudhatja, hogy pont én vagyok konvencionális kicsiny lelkem legmélyén, csak jól titkolom. Kifejezetten irigy vagyok azokra az emberekre, akik fel tudnak mutatni valamit, nyoma van eddigi életüknek. Legyen ez gyerek, család, vagy akár tárgyiasult bármi. De ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem ôket. Sôt, mélységes tiszteletem és sok-sok fejhajtás, amiért vállalják a hétköznapi harcokat azért, hogy mindazt, ami az övék, meg tudják tartani. Én még csak növényeken és a kutyámon kísérletezem felemás sikerrel.
És soha, de soha nem nézem le a családom. Mert bármi is történt - olykor tényleg hajmeresztô dolgok - mindig ott voltak/voltunk egymásnak, és korlátok nélkül segítettünk, ha arra volt szükség. Tényleg. És ez ritka. Nagyon. Családi válságstábunk kiválóan mûködik. Meg az ünnepek is. És nem tudom ki urigeller (vagy kicsoda), de irigylem, hogy ti tudjátok, mert ez azt jelenti, hogy a jelenben éltek, én meg nem.

Respekt. Szívbôl. Tényleg. Neked is Tradi.

Trenszvizsön

Geci vs Drogos/sms

Károly - a még férjem - időzítése egészen elképesztő. Szerintem ezért mentem hozzá. Jókor, jó időben, jó helyen kérte meg nem éppen kicsiny kezem. Átlagot véve havonta jelentkezik. Hol moziba menne velem, hol kéri, főzzek neki valamit, hol pedig nagyon utál.

Tegnap speciel utált. Pedig már 3 hete nem beszéltünk és másfél éve külön vagyunk. Úgy érezte, ennek, az őt mármár felörlő érzésének sms-ben kell hangot adnia, mert olcsóbb, mintha felhívna és telefonon kiabálnánk egymással.


K: Nem hiányoznak a szájbakúrt macskáid, gondolom nincs lelkiismereted, ezért vannak nálam, kár, hogy annak idején engem nem kérdeztél meg, a könyveid mellé a macskákat is bedobozolom, különben meg kapd be
én: Elfogyott a fű, Baszkikám?
K: Egy korlátolt barom vagy, mi köze a fűnek ahhoz, hogy te geci vagy, szerintem semmi
én: Akkor ezt meg is beszéltük. Én geci vagyok, te meg drogos.
K: Nem te szedsz gyógyszereket?
én: Már nem.
K: Készülj fel a macskák fogadására, napokon belül érkeznek, hogy gondoskodj róluk...
én: Sajnálom. Elköltöztem.
K: Azt a pénzt fordítsd a macskatartás örömeire, megérdemlik.
K: Tudom, meg megszüntél, hát ezért vagy geci, mert lelkiismeret nélkül baszol az emberekre.
én: Magadról beszélsz, vagy a macskákról...?
K: A macskákról, de ezzel engem szopatsz és ezt pontosan tudod, hát élvezd, gratulálok
én: Jó. Élvezem. Szia.
K: Szia.
K: Remélem jó dolog egy kis féregként élni, kívánom legyen ez az örömöd egész életedben
én: Már megvan. Köszi.
K: Csak hiszed...
én: Tudom. Mióta ismerlek. Azóta tart.
K: Hízelgő, hogy miattam lettél féreg
én: Gondoltam, hogy tetszeni fog.
K: Tudod, hogy nem tetszik, ezt egyedül te élvezed és ezt pontosan tudod.
én: Akkor talán legközelebb másképp kezdd a társalgást...
K: Ebben tökéletesen igazad van, de már próbáltam másképp is, de az sem működött.
én: Hmm. Jó. Akkor talán e-mail-nél maradhatnánk. Mikor is válunk?
K: Igazából én ezt a két dolgot akartam elrendezni, de egyikre sem mutattál hajlandóságot, amúgy júni 25.

(Sajnos nem tudtam megállni, hogy ne válaszoljak üzeneteire, de érezni akartam végre, hogy valamiben nyertes vagyok. És ha valamiben, mások verbális megalázásában és elpusztításában biztosan.)

A biorobot vegeta

Beköszöntött az októberi nyár, ezért levágtam a hajam. Ismét 5 mm-es. Szeretem. Nincs fésûm két éve, gyanítom, hogy nem is lesz. Most vágyhatnék seggig érô, göndör, vörös hajra, de miért szivassam magam ilyen szép, derüs, tiszta nyári reggelen? Azonban kopaszságomat kompenzálva szoknyát rántottam magamra. Olyat, ami megvan 5 éve, és még egyszer sem mertem harisnyával felvenni. Most igen. 

Az összkép olyan lehet, mint amikor egy alapvetôen konzervatív nô kemoterápia után elhatározza, hogy vagány lesz. Furcsa egyveleg. Kislányos arcom, pajkos mosolyom, bakancs és a szoknya. Valahogy nem én vagyok, de mégis. 

Legalább lerí' rólom, hogy kreatív vagyok. Ha másképp nem, így a világ tudtára adom, hogy baromi jófej, ügyes, okos, és ôrült vagyok. Na, ezt hívják borderline-nak. Ez mostanság a kedvenc szavam. Ha nem tartod a társadalmi konvenciókat, és havonta változik a lakkod és a hajad színe, jellege, biztos borderline személyiségzavarral küzdesz. De felesleges dokihoz menni, megállapítja, ráállít valami "gyógyszerre", pár napig majd folyik a szádból a nyálad, aztán minden kivirul. És ugyanúgy nem tartod a szabályokat, de legalább kezelnek, és többet is mosolyogsz. Igazi legális drogbiznisz. 

Alapszabályom... ha valamit csinálsz, csakis apait-anyait beleadva tedd. Így már nem is izgalmas a legálizált bogyó. Nah, akkor most azért kellene pszichodokihoz járnom, hogy megértessük az agyammal, a drog igenis jó, és a központi vezérlôrendszerem igenis vegye rá nagyon gyorsan a szervezetem, hogy viselje el, és élvezze, mert az nekem nem megy. Sajnos rossz drogos vagyok, ezért nem is vagyok drogos. De jó lenne. Hangokat most is hallok, hallucinálni is szoktam, gyárilag. Nekem ehhez nem kell tolnom semmit.

Nagy kár. Mert nagy divat. "Cuccot" tolni és jövôképekkel nem rendelkezni. Csak felkelni, szívni, elmenni dolgozni, hétvégén goa bulikra járni és tolni pörgetôt, hogy zizegj, mint a búgócsiga. Biorobotok. És életük végéig vegetálnak. 

Lov(v)eAlpin

A szerelembe vagyok szerelmes.

Nem szeretem a belgát.

De.

Vasárnap délután családi körben

Nem a család szánalom. A vasárnap szánalom. 

Igyekeztem délig ágyban lenni. Sikerült is tekintve, hogy csak hajnalban tudtam elaludni. Kiolvastam még egy igen depresszív regényt, majd megfogadtam, hogy csak vidám könyveket olvasok, amelyek nem hatnak meg, mert az nekem jó. Elôfizetek majd a Kreténre, kár, hogy még nem tudom a címem. Mert ha most elôfizetek, kb. két hét mire küldik a csekket, újságot, repi szarokat, én akkora már új helyen lakom majd. A XI. kerületben, azt hiszem.

Laktam már a III., a IV., az V., a VIII., IX., a XII., a XIII., a XIV., a XV. a XVI., és a XX. kerületekben, és gondoltam most már kipróbálom félévente a többit is, hogy ne unatkozzak. Most, hogy ledózerolták az összes romkocsmát, az ismerôseim nagy részével igyekszem nem tartani a kapcsolatot és okos dolgokra fecsérelni az idôm igazán elegáns, ha kéthetente karton dobozokba rámolom minimálisra redukált holmijaimat.

Szóval. Vasárnap. Nagynéném kisfiának ötödik születésnapja. Családi körben a nagyszülôknél. Sokan voltunk. Nekem sok(k) volt. Igazi olasz-görög-balkán mentalitású família, akiket imádok, de akkor is a nyomorúlt Uri gellerrôl beszélnek egymást túlharsogva. Azt sem tudom, ki a szar az. Az egészben a legjobb nagypapám csirkepaprikás volt. 

Tuti képlet a családi körhöz: 

4 generáció+52 négyzetméter=családi ünnep

Minden velem egykorú rokonom hozta a gyerekét. Az összesen 3 darabot jelent. Akikkel én nem tudok mit kezdeni, azzal meg végképp nem, hogy kilógok a sorból. Amíg nem lógtam ki, addig buzibárban töltöttem a szentestéket, csak hogy észrevegyenek, most, hogy eltûnnék bazd meg, most bezzeg észrevesznek. Pedig igazi kispolgári életet élek, amit nem szeretek, de legalább nem hajmeresztô. Reggel felkelek, fôzök kvt, adok enni az ebnek, megnézem a telefonom, konstatálom, hogy idô van, elindulok. Bent hatan erôszakolják meg a tudatom naponta - ez a minimum -, mások kurzoraként villogok. 9-11 órában naponta. Aztán hazamegyek, összetakarítom a pisit, adok a kutyának enni, leviszem sétálni. Fürdök, eszem, olvasok, néha telefonálok, bár az agyrákra hivatkozva sokszor 1 percre szorítom a beszélgetés idôintervallumát. Lefekszem. Nézem a plafont, eszem. Aztán megszomjazom, mire elálmosodom, addig pisilnem kell, a wc-ig tartó út során kimegy az álom a szemembôl és tovább bámulom a plafont. Minden napom így telik. 

Kivéve, amikor Dorkával találkozom. Olyankor megbeszéljük ki milyen bogyókat tol, ki milyen mellékhatásokat tapasztal magán, aztán elkezdünk inni, amitôl jobb kedvünk lesz, és megbeszéljük, hogy nincs semmi értelme az életünknek, tovább iszunk, és eszem egy sütit, elköszönünk és alkoholittas állapotban hazavergôdünk. Akkor elalszom, másnap reggel baszottul ég a gyomrom általában hányok valamit, aztán fôzöm a kávét, és kezdôdik minden elölrôl. Mint az idétlen idôkig c. filmben. Soha véget nem érô, örökké tartó szarhalom. 

Boldog vagyok. Tényleg. Végre normális életet élek.