Krémálom

Három éjszakára, négy napra béreltem ki egy fabungallót a szombathelyi Tópart Kempingben. Szükségünk volt pár napra - gyermeknek, nekem is -, kirobbanni kicsit itthonról, pihenni egyet természetes közegben, begyűjteni a pozitív impulzusokat.

Gyönyörű környezet, nyugis hely, egy rakás látnivaló, ráadásul a közelben, két csodálatos tó, annak partján szépséges, modern étterem isteni menüvel jó áron. Telitalálat. Hárman mentünk - mi ketten Lucával és András barátom. Másnap megérkezett az ő barátja is negyedik játékosként. Emberünk Gyuri névre hallgatott. Ez - gondolom - most sincs másképp. Itt kezdődtek a gondok.

Gyének nemigen volt felelősségtudata. Az egy dolog, hogy teljesen természetes volt számára, hogy minden adott, mert volt hol lakni és volt mit enni, de ebben a figurában egy cseppnyi alázat sem volt. Egy cseppnyi sem. Lekezelő, pökhendi, stílustalan, nyeszlett, atlétás kretén.

Amikor szólt, hogy tolná a babakocsit, azt gondoltam, rossz emberismerő vagyok, nem lehet mindenki egy mocsok, lehet, hogy csak elsőre éreztem idiótának, de ismét tévedtem.

Történt ugyanis, hogy ebédből tartottunk vissza jólakottan a kempingbe, csupán egy kisebb útszakaszt kellett megtennünk a kemping bejáratáig. Füves rész állt rendelkezésünkre, mi azonban az úttest szélére húzódva közelítettük meg a célpontot.

Gyuri legelöl. És ez a fasz - mert erre már nem lehet mást mondani - a gyerekemet maga előtt tolva kakaskodott egy szemből rohamosan közeledő autóssal és hangosan pörölt, amiért az autóvezető nem tér ki a babakocsi elől. A helyzetet a sofőr oldotta meg, az utolsó pillanatban meggondolta magát, így megúsztuk épp bőrrel az akciót. Megállt bennem az ütő. Meggyőződésem volt, hogy ez nem történhet meg. Soha nem tennék ilyet más gyerekével. Itt éreztem azt, hogy kiszedem a babajárgányt ennek a senkinek a kezeiből és úgy pofán verem, hogy ez a kis görény azonnal kileheli szerény méretű lelkét az aszfalton. Megembereltem magam és annyit közöltem vele, hogy ez egy kicsit erős volt, amivel maga is egyetértett. András, akinek barátja ez a félnótás magát fotóművésznek kikáltó pökhendi senki, persze nem szólt egy szót sem. Peeeeediggggg! Ha valakit ismeretlenként elviszek egy társaságba, felelősséget kell hogy vállaljak a tetteiért. Szóval akkor és ott kurva mód ki kellett volna osztani a csávót. De ezt nem történt meg.

Tudom, hogy ezt most olvasod. Utólag is ocsmány volt, amit műveltél, Gyurka, te gyökér. Szégyelld magad nagyon! És soha többé ne zabálj bele a gyerekeknek szánt élelmiszerbe. Inkább vásárolj magadnak és ne másokon élősködj. Andris, te meg ébred már fel! Keress magadnak valós mintát, ha ezt a parasztot másolod, magad sem leszel több. Hiába hiszed, hogy jól látsz helyzeteket, amikor a sajátoddal sem tudsz mit kezdeni...

Nadeee, mindezeket megelőzően egyik este, miután Luca végre elaludt, úgy hagytak magamra a kempingben, mint eb a szarát. Elmentek sétálni. Romantikus. Vártam rájuk másfél órát, majd írtam Andrásnak egy üzenetet, hogy reggel beszéljünk, mert ez így elég gáz. Másnap reggel persze mondta, hogy igen, ez tényleg nem volt szép cselekedet, dehát legyünk őszinték, pont a fejemre kenhettem.

A félgázolós napon, délután a srácok - persze szó volt róla - se kép, se hang, se egy rohadt cetli eltűntek a strandra. Lucát forrónak érezvén kértem a recepcióstól egy lázmérőt. A gyereknek negyven fokos láza volt! Hívtam A-t, de nem vette fel a telefont. Ott álltam egyedül a beteg gyerekemmel és fogalmam sem volt arról, mit tegyek. Felhívtam a száznégyet, elmondtam dióhéjban mi a helyzet és negyedórán belül már ott is volt a gyermekorvosi ügyelet. Vírusos torokgyulladás - állapította meg az egyébként nagyon szimpatikus és kedves orvos. Óriási. Aprótalp kapott lázcsillapítót, cudar állapotban volt szegény. Srácok addigra visszaértek, hümmögtek, majd kerestek egy patikát és hoztak szereket.

Ja, és a hazautazásunk sem volt egyértelmű. Mert hárman, a gyerekcuccokkal épphogy elfértünk András autójában, kishavernak meg persze természetes volt, hogy visszafelé nem vonatozik, és ott nyomorgunk majd a beteg gyerekkel négyen három órán át, amennyiben ténylegesen beférünk a járgányba. Végighívtam a barátaim egy részét és Gáborka sietett a segítségünkre. Lényegében tíz éve ő az egyik olyan ember az életemben, aki bármikor ott van, amikor baj van. Még este eljött értünk és hazahozott bennünket.

Sok dolgot tanultam meg. Sorban a következőket:

1. Gyerekesként nem gyerekessel nem megyek gyerekestül nyaralni.

2. A barátokat tesztelni kell több napos utazás előtt, még ha hét éve tartó barátságról beszélünk, akkor is. Aki a szarban is mellettem áll, az az igaz barát.

3. Aki nem velem, küszöbön kívül. Ott, akkor, azonnal, mert félgyerek nyúlhaverokra nincs szükségem. És mivel a verbális megnyilvánulás egyik formája sem használ hasonló helyzetben, kérdés nélkül ütöm meg az ilyen taplót - amennyiben a gyerek életével szórakozik - függetlenül a nemétől, korától, súlyától, iskolázottságától. Hiába.

4. Mindenhol jó, de legjobb otthon. Biztonságban.

Volt persze pár jó óránk, az akkor született képekből tisztességesen megpakoltam kicsiumát. Jó itthon.

Egy átlagos nap a játszón

dömen, hú vent tu márta

Csak egy szóóó, Butapesst

Kő, tapír, olló

Kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy én is játszótérre járó hétköznapi anyuka vagyok, aki nagyjából pont ugyanúgy csinál mindent, mint mindenki más. Pedig én de!

Nadee. Anyukákkal haverkodom. Apukákkal is, ám velük csak csínján teszem, mert ki akar villogó szempárokat a háta mögé? Nekem biztosan nem hiányzik.

A minap két anyukával beszélgettem. Kérdezték, miért ásítozom délelőtt tizenegykor. Mondtam, azért, mert fáradt vagyok. Kérdezték, miért, mondtam azért, mert éjjel dolgozom, hogy nappal több funkciós dagasztógép lehessek. Persze nyomban sajnálni kezdek, hogy húúú, nekem milyen szar és különben is, mennyire nehéz lehet egyedül, meg szegény gyerek. Mondtam, persze, szegény gyerek, de milyen kurva jó neki, hogy nem hazugságban nő fel és lényegében ez az egész az én döntésem volt. Mire elmesélték, nekik milyen frankó életük van. Az egyik lány boldog, de szegény, a másik jómódban él, de a férje hétfőtől péntekig Londonban van (a munkája miatt), hétvégén meg ugye nem a hétköznapi csip-csup problémákra kíváncsi, ráadásul egy magányos ötvenes kőgazdag ügyfele - persze nő - küldözget neki szombat éjjelente esemeseket.

Némi hallgatás után finoman nyilvánítottam ki magvas gondolataimat, miszerint én tök jó helyzetben vagyok hozzájuk képest. Mert mindenről én döntök, nem kell elviselnem semmit, amit nem akarok, nem kell állandóan pörölnöm a felhajtott vécédeszka miatt és csak úgy mellékesen, lényegében azzal fekszem le, akivel csak akarok - persze szigorúan csak elvben, mert azért én nem olyan láááány vagyok.

Nem csak csajok

Eszetlen Pista

Végre, végre, nem izmoztak a hülye redbullos repülôk a városban. Nagyon tetszett, alapvetôen szeretem a csendet. A nap nyugalmát csak az esti durrogtatás zavarta meg. Épp szürcsöltem a levesem, amikor rákezdtek. Bôszen kezdtem anyázni magamban, hogy hülye grefitis gyerekek, már megint rajzolnak és petárdáznak, de nem. Ez maga volt a csodálatos, feledhetetlen és felejthetetlen tûzijáték.

Szép kezdeményezésnek tûnt, hogy mi - magyar állampolgárok - mindannyian lemondjunk a tûzijátékról az árvízkárosultak javára. A fészbuk elsô, eddig egyetlen valamit érô magyar vonatkozású kezdeményezése, teszem hozzá. Aztán, mint ahogy semmilyen normális gondolatból, ebbôl sem lett semmi.

Majd magyarázza el valaki a nincstelenné vált emberek kölykeinek, hogy miért nem láthatják televízióból ezt a foshalmot, ha már élôben nem tudják nézni, mert nincs pénzük felutazni a fôvárosba pancserkodni a budapesti tahókkal (meg fejenként sok pénzért nemzeti lecsót enni a várban), a tévéjüket pedig tönkretette a víz a házukkal egyetemben.

Egyébként azt sem értem, hogy miért kell ennyi pénzt áldozni a fôvárosra. De tényleg. Állami ünnep, a fôvárosban zajló a legnagyobb huszadikai megmozdulás, tagadhatatlanul viszi a pálmát. És nem vagyok semmi újnak, jónak, értelmesnek elrontója. De miért kellett ugyanaz a fos ezredjére? Teljesen értelmetlennek tûnik. Vagy lemaradtam valami újításról? Mert a tûzijáték számomra rengeteg pénzt követelô - maguk a rakéták, pirotechnikai kellékek, helyszín biztosítása, szakemberek jelenléte -, színvonalon mit sem változtató, kötelezô állami szar, amit csak a gyerekek élveznének, ha nem lenne több tízezres tömeg.

Tök jó volna végre valami normális cuccot hozatni Kínából. Például megterveztethetnék és kilöhetnék három színbôl Orbán Viktort koronával a fején, persze egybôl négydében. Vagy Gyurcsányt, nekem édesmindegy, csak ne legyen már ennyire dögunalom - ennyi pénzért - az egész.

Jól

Bébirépa és Kisnyúl

Tesómék elképesztôen jófejek voltak. Vasárnapot náluk tölthette Aprótalp, jómagam pedig - nagyapámmal egyetemben - csirkepaprikással bûnöztem nagyszüleim társaságában eltöltve ezt a csodás napot. És aludtam is. Bizony. Napközben! Vagy másfél órát. És nem kellett egyszerre öt dologra figyelnem. A gép sem búgott az asztalon. És nagyon köszönöm a logisztikát is, Laci. Jó volt lazítani kicsit.

Unokatesók:

A 31 éves Uborka

Volt egyszer egy ember,

Uborka volt kender.

Eljárt a Szigetre,

részegedett egykettôre.

Hosszú füle, haja,

születésnapja van ma.

Géborkát délután születésnapi sütije várja a Villányin. Ha ideje van, ugorjon be. Abban az esetben, ha nincs ideje, a süti utazik Uborkát látni, csak mondja meg, hová.

Nyelvlecke kötelezô videóval / dontfákwidmi

Érzésem szerint, ha most minden érintettnek úgy mondhatnám el a véleményem, ahogyan azt szeretném - nem épp akadémiai stílusban -, reggel már fel sem kellene kelnem. Elképesztô, hogy micsoda mocsok vesz körül. Hazugsághalom. Persze járhatok én még pár asszertív tréningre, de mostmár a környezetem egy részét kellene a gyógyóba küldeni továbbképzésre. Ébresztô, ébresztô, legyünk már ôszinték. Legalább önmagunkhoz.

Egy seggel pedig, egy lovat tudok megülni. De két seggel is csak egy lovat tudok megülni. Mert két segghez sem biztos, hogy négy lábat adnak.

Katonadolog

Tudom, amerikai nyál, félig megrendezett fos. De megindító.

Kisdinnyék

Jó dolgok

Nem emlegetem a kurvák vérét. Sőt! Óriási szerencsém van, hogy az elmúlt két évben begyűjtöttem +1 gyereket és -1 pénteki szigetjegyet, mert most nem ázok bőrig szigetelés közben. Óriási vihar van.

Heti hírek a következők:

+1. Nagyapám daganata jóindulatú.

+2. Attiláék - remélem örökre - végeztek a rákosdival.

+3. Nem vagyok a Szigeten, mert csak.

+4. Ismét van melegvízünk köszönhetően Luca kedves szempillarebegtetésének. Magammal vittem a Gázművekbe. Annak ellenére, hogy telefonon tudakoltam meg, pontosan mit kell tennem, hova kell mennem, nagyjából majdnem mindennek pont az ellenkezőjét kellett tennem papírforma szerint. Luca mentette meg a helyzetet. Nem volt szívük elzavarni a kenguruval közlekedő fiatal - mosolygó - anyukát és annak édibédi kislányát.

5. Megfőztem a szederlekvárt.

6. Megsütöttem a süteményeket.

7. A gyerekem sem éhezett el.

8. Leadtam a munkák egy részét.

-1. Finoman szólva lemerült az aksim.

-2. Ma kiderült, hogy strúmám van és abban is találtak egy három mm-es göböt - fél éve még egyik sem volt. Megint azok a rohadt fehér köpenyek.

Egészen jó arány erre a hétre. Ugye?

Termelôtôl

Hagyjuk ki a kiskereskedôket, vásároljunk olcsóbban és tudjuk meg, honnan származik valójában a termék, ki állította elô, milyen módon! Négy kiló szedret gyûjtöttem ma be termelôtôl, isteni finom lekvár készül belôle. És persze egy kis sütemény.

Tiszta, vegyszermentes ételek, italok közvetlen a termelôtôl itt.

Nincs gáz

Még mindig cigánykodunk - bocsánat, nem cigány, nomád. Esténként vizet melegítek, pacsálunk. Luca többnyire végigordítja ezt a fürdésről szóló pár percet, mert láthatóan nem érti, miért nem együtt fürdünk. Hiába magyarázom neki, hogy beomlott a kémény és emiatt a gázos bácsik azt mondták, gázos a helyzet, így a maminak nincs ideje arra, hogy naponta háromszáz liter vizet melegítsen a tűzhelyen, hogy aztán vele együtt fürödhessen a kádban.

Napokban született a szakvélemény, ami azt firtatja, milyen remek módon lett kibélelve a kémény és most bezzeg biztonságos. Viszont ahhoz, hogy lekerüljön végre a gázcsapról a bilincs, be kell menni személyesen a Gázművekbe, kifizetni egy valag pénzt és kérvényezni, hogy kijöjjenek és levegyék végre a bilincset a gázcsapról. Kurvára unom már. De tényleg. Hogy ebben az országban minden ilyen rohadt nyögvenyelősen megy. Kérvényezd a kérvényező hivatalban, hogy aztán kérvényezhesd. Aztán fizesd ki és vidd vissza kérvényező hivatalba a számlát, hogy kérvényezhesd, hogy emberrel beszélhess végre. Például azzal, aki ténylegesen segíteni tud. Áááá.

Nagypapámnál többször jártunk Aprótalppal. Erős ember, tartja magát. Holnap sütök neki a kedvenc joghurtos pitéjéből annyit, hogy jusson is, maradjon is, a szobatársait is meg tudja kínálni, ha már jól kicsesztem velük ma a Papócámnak szállítmányozott fokhagymás kecskesajttal. Kemény cucc és korábbi emlékeim szerint az illata még durvább.

Az elmúlt három hétben kétszer kerültem kórházba hasi fájdalmakkal. Első alkalommal azt mondták, igen, a májam és a lépem megnagyobbodott, de hát nem kell azonnal műteni, szóval menjek a körzeti orvoshoz. Elmentem. Azt mondta, a lép és a máj ilyen szervek, olykor nagyobbak a kelleténél. Mit mondhatnék erre? Hát legyen, akkor megnyugszom. De múlt hét végén ismét orvosi ügyelet továbbított hőemelkedésel, gyengeséggel és extra erős fájdalmakkal a sürgősségire, ahol megállapították, hogy gyulladás van a szervezetemben, de hát műteni bizony nem kell most íziben, úgyhogy kapok időpontot gasztroenterológushoz, majd ő segít.

Húú de jó, köszönöm, az enyém két hónap szabira ment és senki nem helyettesíti. Három nappal később gasztrodokit kishíján leütöttem a babakocsival. Gyerek folyamatosan ordított, pedig magamból totál hülyét csinálva próbáltam őt szórakoztatni. Orvos meglátott - pár évvel lehet csak idősebb nálam -, asszisztensére nézett, majd megkérdezte tőle: Ez mit keres itt? Itt eldurrant az agyam és finoman ecseteltem neki, mit gondolok:

én: - Doktror Úr drága, fél három van, a maga munkaideje még nem járt le, én beteg vagyok és a rendelését látogatom, mivel szeretném, ha meggyógyítana. Így érti már, mi a szart keresek itt?

Majd előrántott egy receptet és karmolt rá valamit, rám nézett.

ő: - Szedjen naponta háromszor egyet.

én: - Ez most valami vicc? Igazán megvizsgálhatna, mert összecsinálom magam a fájdalomtól és bizony itt a gyerekem, akit el kell látnom, szóval tegye már meg, hogy megnéz.

ő: - Felesleges.

én: - Oké, akkor legalább a papírjaimat nézze át.

ő: - Felesleges, magának refluxa van.

én: - Igen, tudom, de nem ezért vagyok itt. És tudom, nem festek valami jól, mivel megizzadtam, fáradt vagyok és kicsit kezd elegem lenni. De biztosan nem emlékszik, én magával ellentétben igen. Háromnegyed éve itt tükröztek. És igen, akkor nem volt rám akasztva a babakocsi és egy kurrrrva hisztis gyerek, még sminkelni is volt időm, de akkor bezzeg jó volt a seggemet bámulni, utánam fordulni, és nézni, ahogy egy másfél méter hosszú csövet nyelek le éppen, bár senki nem kérte, hogy ott legyen. Merthogy nem maga végezte a vizsgálatot. Szóval szerintem elég korrekt lenne, ha most meg is tapogatna. Nem csak a szemével.

Aztán amikor pár nappal később ismét belázasodtam és megint rettentesen sajogni kezdett az oldalam, vesém, hasam, segítséget kértem jóbaráttól, aki még aznap reggel összehozott orvos barátjával. Vittem papírjaimat. Ledöbbent, hogy négy orvos látott az elmúlt három hétben és bár korrekt módon lepapírozták, hogy kétszer akkora lépem, mint lehetne és májam sem kicsi, mégsem végeztek szakirányú vizsgálatot. Szóval átfésülte a papírokat, kérdezett hármat, majd a következőt mondta: "Persze, hogy fáj a bal oldala. A lépének nem maradt helye, minden nyomja. Magának mononukleózisa van."

Ennyi. Ez egy diagnózis. Ezzel már lehet valamit kezdeni. Köszönöm szépen. Levették a vért. Jövőhéten kiderül, tényleg a csókolózással terjedő vackot nyeltem-e be. Hozzátenném, másfél, két hónap a lappangási ideje. Ez azért megnyugtató. Mert most erőteljesen el kellett gondolkodnom azon, mikor használtam utoljára a számat nem pont beszélgetésre.

Nagypapa

Nagypapám nemcsak egy nagypapa. Embernek sem átlagos. Nagyon jófej, rendkívül okos és igen bölcs. Szeretem. Ma operálták. Prosztatája betegedett meg. Az operáció során találtak mindenfélét. Egy tumort is. Kérdeztem tőle: Papóca, mit mondtak a dokik? ...akkor most lehetséges, hogy rákos vagy? Mire Ő: Persze, lehet. És?

Nemsopen

Gasztronauta, a Zűrhajós

Köszönöm gyerekApjának a mai őszinteségét. Soha jobbkor. Így világos, hogy nem kell magam vádolnom a múltbéli kapcsolati kudarcaink miatt. De semmiért sem, ami vele kapcsolatos.

Ugyanis ma derült fény arra, hogy két évig folyamatosan hazudott. Mert mindvégig másra gondolt – miközben a gyerekünket vártam, miközben párterápián próbáltunk egymással dűlőre jutni, miközben a szülei ízekre szedtek, miközben a szaros pelenkákat cseréltem és sütöttem a finomabbnál finomabb süteményeket, miközben igyekeztem, szerettem és próbáltam jobb lenni. Akkor is másra gondolt. És már nem zavar. Tényleg nem. Együtt sem vagyunk. Csak fellélegeztem. Mert az árnyékbox nem az én sportágam.

Két következménye van a mai napnak:

1. Már nem gondolom azt, hogy nem voltam elég jó, így felszabadultam végre egy kicsit.

2. Azt sem hiszem el, amit kérdez, ami pusztán azért gáz, mert van egy közös gyerekünk.

Veszteség? Az én oldalamon biztosan nem lett több, mint amennyi eddig is volt. Csupán felfogtam, hogy így kevesebb esélyünk volt együtt, mint egy lábatlan póknak a zsákban futás versenyszámban.

Egy jó tanács, Kishaver, csak mert tudom, hogy olvasod ezt a vackot és ez itt most végre az én játszóterem. Ott voltam, amikor Lucát összehoztuk, igen, alaposan átrágtuk magunkat a gyártás folyamatán. De arról fogalmam nem volt, hogy nem ketten vagyunk ebben a kapcsolatban. Ha tudom, nem szülök magunknak gyereket. Maximum magamnak. Legközelebb, mielőtt gyereket csinálsz, gondolkozz, te marha.

Ez volt az utolsó bejegyzés gyerekApjával kapcsolatban. Elfogyott.

Finom társadalomkritika