K.O-sz

Furcsa nap volt a mai. Kenguruban gyerek, hátamon táska, szakadt az eső, rakás elintéznivaló. Kétszer szállítottak le bennünket villamosról, egyszer a rendőrség állt keresztbe a síneken, átkutatatták a szerelvény egészét, második alkalommal baleset történt. Rengeteget kerültem. Mintha az Isten sem akarta volna, hogy vége legyen végre és hazaérjünk.

Lehet piacon láttam egy embert. Lila volt, úgy láttam, haldoklik, hívtam a mentőket. Ott feküdt a cipőm orránál, nem tudtam lehajolni hozzá, görcsbe rándulva, öntudatlanul hörgött, ruháján egy köntösben feküdt az oldalán, szörnyen kiszolgáltatott volt az egész helyzet. Rettenetes volt látni. Nem tudom mi lett vele. Nem volt erőm végignézni, hogy esetleg meghal. Lucát sem akartam kitenni egy ilyen sokknak.

Most tudnék aludni. Eddig dolgoztam. Munkában szerencsém van, valahogy működnek a dolgok. Egyetem is elkezdődött. Lóg a belem, de végre érzem kicsit, hogy élek, heti két alkalommal kirobbanhatok egy másik dimenzióba. Szeretem.