A tegnapi napon egy éve született meg Lavi barátnőm kislánya. Sokat gondoltam rájuk. Vicces látni, ahogy cseperednek a kis csikóhalak. Furcsa érzés, amikor az ember gyereke egyszer csak nagy hirtelen egy éves lesz. Elkezd járni és félre nem érthető módon fejezi ki akaratát, nyomkodja a nyomtatót, puszilgatja a tükörképét, gurgulázva hahotázik és jó esetben több foga van négynél.
Szintén tegnap történt, hogy meghalt az a kisfiú, akinek – és a szüleinek – pár hónapja nagyon szurkoltam egy új, egészséges szívért. Egy tizenhat hónapos kisangyal, akinek apró teste nem bírta a műszíves kezelés velejáróit.
Boldog ember vagyok, amiért van egy makk egészséges gyerekem, aki földhöz vágja magát, zokog, ordít minden alkalommal, amikor a játszótérről próbálom őt hazahozni és aki boldogan ölel meg, amikor kedden és csütörtökön estefelé hazaérkezem az iskolából.
Bár ne arról szólna más betegsége, halála, hogy rájöjjünk, milyen boldog emberek is lehetnénk.
olvastam minap egy sírfelíratot (a szívem azóta is sajog):
VálaszTörlés"kinek nem fedi gyermekét sírhalom,
az nem tudja, mi az igazi fájdalom"
nagyon igaz.
és minden szülő fohászkodik, hogy sose tudja meg, mennyire az...