sebhelyes marha

Nagyon ügyes vagyok. Anyukám szeret érte. Bár hetente többször is kongatta a vészharangot, nem voltam hajlandó belátni, hogy lassítanom és ennem kell, mert emberszabású lény vagyok, és nem egy vegetáriánus terminátor, amit a napenergia hajt.

Ennek következtében megbetegedtem kissé. Az elmúlt egy hónapban lényegében - pár alkalomtól eltekintve - minden szilárd táplálékot kivetett magából kicsiny szervezetem, amit szorgosan, nem kis munka árán próbáltam rendre belepakolni. Megfájdult a gyomrom. Elment az étvágyam, emiatt nem ettem. Mire megjött és enni voltam képes végre, már ki is hánytam, mert a gyomrom nem tudta magába fogadni a falatokat. Láncreakció. Négy hét. Négy olyan hét, amikor túlfeszültem, és hajtottam, mint egy retardált a zsákfutás versenyen. Nyombélfekélyem lett.

Nagyjából így néz ki:

Igazán csinos darab! És az a piros folt... hihetetlen színkombináció, a XXI. század meghatározó trend színei.

Sokat gondolkodtam - szülői nyomás ösztönzött - azon, hogy mi, miért történt, mekkora felelősségem van a történtekben. Óriási. Hogy miért? Nagyon egyszerű. Mert hagytam magam. Nem tudtam nemet mondani. Meg akartam váltani minimum két ember elméletét a munkával kapcsolatban teljesen feleslegesen. Eljátszottam a barikádra felpattanó, mellényét széttáró, élbeli szabadságharcost, akit a következő pillanatban szitává is lőttek és még csak szobrot sem emeltek emlékére, mert nem tudták azonosítani. De mi a fenének? Mert kompenzálni akartam. Ha valami nem sikerül a magánéletben, a munkában pótlom. Azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.

Még mindig nem tanultam meg, hogy széllel szemben felesleges pisálni még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a szél a megfelelő irányban fúj, bár pont elég vizelet kerül a letolt nadrágra. Tényleg azt hittem, hogy nem lehet nemet mondani, mert 100%-os munkát akarok kiadni a kezemből. De nem kell ezt tennem. Mert már nem rajtam múlik.

A 100%-os munka az összeszokott és kommunikáló társaság csapatjátéka. Nincs egy ember. Csak egy produktum, amiért mindenki ugyanannyira felelős. És amikor már minden kötél szakadt, nemet mondtam. Nem éppen finoman, Gabisan, de megtettem. Sokkal korábban meg kellett volna tennem. Mert az a két ember, akiknek még nagyon sok minden múlt a munkáján, korántsem olyan szigorúak magukhoz, mint én magamhoz. Nem tanulnak. Pedig kellene. Csak hogy ne legyenek magányosak. Meg kell tanulnunk együtt lélegezni másokkal. Bár nekem az antiszociális léttel sincs már sok bajom.

Legközelebb, ha úgy érzem, hogy sarokba szorítanak és nem tudok változtatni a dolgokon, mert nem rajtam múlnak, bár engem terhelnek, a testem, a lelkem, és legfőképpen az időm tekintetében, egyszerűen csak felállok és elmegyek. Nem örökre. Csak annyi időre, amíg tudatosul másokban is, hogy a sajátjukat verhetik a csalánba, másét nagyon nem. Mert magukra maradnak. Mindennel. A felelősséggel. A termékkel. A munkával. És nem lesz 100%. Mert nem lesz csapat.

A "mindenki egyért, mindenki értem" elvvel többé nem békülök ki, időszakosan sem. Mert nem érzem a magaménak. Ha valaki okosan használ, tudhatja, szinte bármeddig képes vagyok eljutni, saját adottságaimat is lebilincselve. De hinnem kell benne. Ez veszett el. A hitem. Nagy pofon volt. De megtanultam. Szerencsémre "csupán" ilyen áron.

És bassza meg öt hét telt el abszolút pihenés nélkül. Hétvégek, szabadnap, magánélet, élet nélkül. És nagyon sokba került eddig. Nekem mindenképp.

head of art

Sokadik hete dolgozom. Megállás nélkül. Főnököm rászoktatott a kis betűkre, mert szerinte lehet ilyet tenni. Komplett mondat kezdőbetűje nem csak apró, de kifejezetten kicsi. Gondolom lehet. Persze. Lehet, hogy megszületett a legújabb "Kazinczy-generáció". Mások simán pofátlanságnak tartják ezt, dehát ki tudja. Lehet, hogy a jövő zenéje, a kis betűs írás. Mindegy. Rászoktam. Most próbálok leszokni róla.

Elképesztően fáradt vagyok. Eddig sem lazsáltam, de amit most művelek, túl tesz minden eddigin. Amikor az rtl-bulvár hányadékában dolgoztam sem merültem ki ennyire. Fázom, éhes vagyok, és vézna. Megint. Persze valamit valamiért. Kaptam egy csodás titulust: head of art. Hm..

Érdemes megemlíteni, hogy "head of art"-nak az mondhatja magát, aki alá legalább három "art director" és vagy száz dtp-operátor tartozik. Persze, örültem neki, meg egyre több csodás kiadvány születik az ízlésvilágommal spékelve. Főnökömet, PiáRt meg is kerestem a problematikával, mely eszembe jutott... lehet, hogy fel kellene mondanom, hiszen nincs már fejlődési lehetőség. Hogy lépjek előre, ha egyszer head of art vagyok? :) 

Ja, és head of art, azért kibaszott fáradt, mert a művészeti vezetői és operátorai eltűntek. Nem is voltak. Mind én vagyok. Akárhogy is nézem, ez igen egyértelműen egy skizoid helyzet. Vagyok vagy száznégyen. Ennél a pontnál már egy pszichodokker is feladná. Elküldene bennünket moziba. Ki tudja kapnék-e 104 db jegyet egymás mellé valami amerikai pancsfilmre. Nyilván nem. Mert hát külön nem ülhetünk, ha egyszer együtt vagyunk napi 24 órában. Hogy működne a világ, ha 104 embernek összesen 2 db keze lenne? Lassan. 

És a mítingek. Azok a szájbalökött kismegbeszélések viszik az időt. Szükségesek persze, de ha egyszer a munkaadó olyan munkavállalókat alkamaz, akiknek egyszerre és összesen két kezük van, az gáz. Vagy nem is! Milyen szép dolog a bizalom és mások segítése. Abszolút közhasznú. Segítünk 2 kézzel bíró, 104 tagú lapkészítő gárdán. Még jó, hogy a szemünk jó, és úgy ahogy hallunk. Kár, hogy nem tudjuk megoldani, hogy a felünk részt vegyen a mítingeken, a  másik felünk pedig alkosson, dolgozzon, termeljen, hogy a mítingen elhangzó kérdésözönre érdemben is tudjunk válaszolni. Én és a többi én.

Még mindig szerelmes vagyok a munkámba. A főnököm is. Kár értünk. Pedig én biztosan jó ember vagyok. Az ő nevében meg nem beszélhetek. Mert ő nem grafikus, tehát nincs a 104 én között. 

Senilla

itt vagyok. ez vagyok én. kicsiben, nagyban, mindenhogy. nagyon fontos vagyok, és könyvleadok. magma díjra gyúrok. meg is lesz. de csak jövőre. nem tudom miért tartom az ujjam az orrom alatt. talán csak hülyén érzem magam, amiért distillálás (nem desztillálás) közben photo booth-tal bohóckodom. így nézek most ki. és helyesírni sem tudok. 

álmos. kitartó. reménykedik, hogy szép lesz a gyermek. tudja, hogy szép lesz.

ja, és  senilla is én vagyok. a kollegáim szerint. némó nyomában.

Perisztaltika. Szerelem.

Péntek éjjel ismét kórház. Hányás, mellkasi fájdalom és a többi szarság. Ez vajon most mi a szar? Mindenféle földi jó az 'o' betű után... pánik, reflux, szarságok. Fáradt vagyok. Várom a nyarat. Csüngök a damilon és felgöngyölítem. Hahó, eladó energia valahol, valakinél? Hahó. Kicsi vagyok.

Fuck, bokrok

Ez igazi élet-szlogen lehetne. Sőt! Szívjuk meg együtt! Élj a mának! Baszhatod, ha nem teszed. És ez még pornófilm címe is lehetne. Agymenésem van. 

Húztam napi Crowley kártyát. Azt írta, ma bármihez érek, pénzzé válik és gyarapít. Ez biztosan azt jelenti, hogy találok majd egy két forintost - amit már egyébként sem használok - , és amikor fel akarom venni a földről, akkor véletlenül valaki nekem jön, belerúgok a pénzdarabba, az pedig belepottyan a csatornába a fedél 5 Ft-os méretű résén át. Annyira derűs kilátások, mint amilyen kurva jó idő van ma.

Pisti már nem szent

Augusztus 20. Kinek mit jelent... érdekes. Nekem az első menstruációs élményem jut eszembe. Igen. Nem illik erről beszélni. Én 16 évvel ezelőtt ezen a napon véreztem először úgy, hogy ténylegesen nem ért baleset. Annyi vasat veszítettem ezidő alatt, hogy ha kohászati mérnök lennék, aki vastablettát szed naponta sem tudnám pótolni. Ezért nem is teszek felesleges kísérleteket.

Munka. A mai napom is munkával telik. És nem szeretem. Nem ismerik el. Pont leszarják. Közben berregnek a kibaszott red bull-os repülők a városban, az emberek meg mennek a szaros vízpartra, hogy jobban lássák.

Belegondolt már vki abba a RedBull-osokat leszámítva, hogy ha nem lenne Szent István ünnepe, mennyibe kerülne nekik lezáratni a fél várost? És mindezt megkapják bónuszként a tüzijáték miatt.

Az emberek szívják a bűzt, eszik a szart, és egymást tapossák el csak azért, hogy hétszázhatvannyolcadjára is végignézzék ugyanazt a trágyát. Amit egyébként a tv-ben is láthatnának és még csak mocskosok sem lesznek. Sebaj. Remélem lesz megint egy vihar - mint két évvel ezelőtt - és belátják végre, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme. A tiszteletet nem azzal adjuk meg, ha csorda módjára egymást tapossuk el, és gatyi, már Kínában sem használt, lejárt szavatosággú, a veszélyes hulladékok dobozból kikotort, a mai estén az égbe lőtt szutykot nézzük. Valójában csak lázadok. Nem is értem. Számomra teljesen értelmetlen az egész.

Nemzeti derbi (vagy mi a szar), Sziget, Meleg tüntetés, Budapest Parádé, meg a többi eszement marhaság. 50ezer ember örül, 300ezer meg nem, amiért lezárják a fél várost, és negyven fokban kell rohadni villamoson, trolin, buszon, vagy autóban. Van egy csomó puszta Pest megyében. Ehhez képest az igen sok intelligenciával megáldott Geszti vezetésével homokkal szórják be az egész Hősök terét és lezárják a belső kerületeket. Basszák meg. Természetellenes. Miért nem ott rendeznek derbit, ahol homok is van, meg ló is. És egyáltalán miért és honnan van erre pénz? Ez őrület.

Mindeközben lapot tervezek, olyanoknak, akik nem ismerik el, hogy a tervezés időbe telik. Szuperinfo. Baszki, még az is időbe telik egy elcseszett Corel virtuóznak. Nem fizetik meg, nem ismerik el, és én még mindig szeretem. Olyan ez, mint a brazil szappanoperák. Kiabálunk, mentáldugunk, és dolgozunk. Hát nem csodálatos? Pedig szedem a gyógyszerem és semmi dráma nem történt velem, nem estem Dunába, nem késeltem meg senkit, jóban vagyok a családommal.

Komolyan... minek mindez? Kinek jó ez a fene nagy pszeudoliberalizmus? Tudatosan legalizálják és támogatják az egyébként illegális drogokat az Andrássy úton, meg mindenhol. A Sziget fesztivál zárónapja után két nappal még mindig betépett fiatalok fekszenek a rakparton London táblával a fejükön.

Továbbra is azt gondolom, hogy ez nem pálya. Ide, a Balkán-medence mocskába én nem szülök gyereket. Alkalmatlan ez a fajta emberi mentalitás egy gyermek felnevelésére. Minek? Hogy legyen még egy ember, aki belebetegedik abba, hogy ilyen mértékű emberi ostobasággal és pocsékolással szembesül nap mint nap? El kell innen menni. Itt csak az működik, amihez nem ér ember.

Köszönöm. Sajnálom, hogy csúnya szavakat is írtam. Tényleg. De a dokim nyilván a tüzijátékon van. Gondolom valami vip-erkélyen. A telefonom meg lemerült. Egyébként boldog vagyok. Szeretem, akit, amit akarok. És szeretem a csokit is. Meg a süteményeket, leginkább a Rákóczi túróst. Meg az anyukámat. És az almát.

Ásó, kapa, koporsó

Elcsépelt lenne,  ha a már teljesen elhasznált színésznô, Uma Thurman képét tolnám most ide. Nem teszem. Azért sem.

Minden évben legalább egyszer eljön az a pont, amikor sötétedés után testre feszülô fekete latex ruhát öltenék, maszkot húznék a fejemre, szereznék egy stukit üres tárral, és mennék igazságot szolgáltatni. De nem vagyok Isten. Az isteni hivatás elég hálátlan feladat lehet még odafent is. 

Utálom az érzést, amikor tehetetlenné tesznek helyzetemet teljesen ellehetlenítve. Mindig, mindenhol van legalább egy pojáca, aki meg akarja mutatni szadista apjának, alkoholista anyjának, vagy a legó bábujának, hogy viszi valamire, nem tesz semmi jót, rosszat annál inkább, másokat zsigerel, és faszságokat beszél. Nincs ezzel semmi baj. Lekötözném az ilyet és ráküldenék két hatalmas négert egy teljes análmasszázsra.

Szeretnék a Szuper Galatikus Közösség Istenéhez intézett fohászomban univerzális szuper erôért könyörögni és az igazságtalan, másokat szadizó embereket a lábuknál fogva lelógatni egy szakadékba pár percre, hogy végiggondolhassák pondró életüket, annak céltalan, más életét kettétörô voltát, értelmetlenségét. Nem bántanám ôket, csak megijeszteném. Sárba tipornám és megaláznám, hogy felfogják, hogy porszemek, akárcsak mindenki más. 

Na. Ebben a helyzetben a verbális csata megy. Fúrás-faragás, ahogy az a nôk között lenni szokott egy öt négyzetméteres helyen összezárva a parizer-pult mögött. Persze szigorúan csak cigaretta szünetben. Így hát - megelégelve a piszkálódást - úgy döntöttem, tisztítókúrával egybekötött mentálterrort tartok azok számára, akik túl mocskosak. 

Az van, hogy hiszek a buddhizmusban, meg minden, csak elfogyott  a türelmem. Nincs idôm arra, hogy a karma betaláljon. Karma-kóma. Ez lesz. Rövidebbet nem húzhatok. Azon már túl vagyok. Nincs rövidebb.