Ájlávjú

Végre, végre. Még huszonegy perc és vége a hónapnak. Májusom annyira szánalomhalomra sikeredett, hogy majdnem annyi bejegyzésem született, mint amennyi napból áll a hóóó. És mint tudjuk, ez soha nem jelent jót. Minél több bejegyzés születik, annál nagyobb a szarkupacz.

Írtóra szeretnék szerelmet érezni és kapni. Rettenetesen hiányzik az érzés. A boldogsághormon, az bezzeg nem termelôdik túl bennem, csak a kurva pajzsmirigy. De erre legalább már van gyógyszer. Na de nem nyivákolok, felesleges, jobb nem lesz tőle.

Luca egészen tündéri kislány, szavakba nem önthetô, amit érzek vele kapcsolatban - bármit megtennék érte. Ahogy vigyorog, fehérlik szájacskájában a bô másfél foga, a szemei huncutul csillognak, pazar látvány, a világ nulladik csodája. Fantasztikus.

Gyermeken kívül az aktuális nap túlélését a munka jelenti. Két hete dolgozom itthon és még képes vagyok alagutat fúrni a szennyes ruhák és a játékok között, hogy eljussak a konyháig - szigorúan csukott szemmel. Remek visszajelzéseket kapok, eddig mindhárom megrendelônek tetszett elsôre, amit csináltam. Legalább 10%-kal megdobja az önbecsülésem, ami így bő 12%-on áll. Remek. Akkor most felmegyek a Loveboxra, csinálok egy regisztrációt, találkozom öt kupac idiótával és keresek egy családfőt itthonra. Mert megnyugtat az eső hangja, de a sajátom már kevésbé.

Ja, és ez nem az én seggem. Sajnos.

Hosszú sárga izé

WAMP van az Erzsébet téren és ott a helyünk lurkóval, mivel gyermeknapi programok is lesznek, mindketten örülhetünk. Gyermek azért, mert lát embereket meg fasza dizájn cuccokat, én meg azért, mert gyerek vagyok.

Nemrég jöttem rá, mennyire kényelmes életünk volt eddig. Ugyanis fogalmam sincs arról, hogy a régi villamos melyik ajtaja babakocsi kompatibilis, azaz "hova álljak a megállón belül, amikor már feltûnik az a sárga, hosszú, zajos roncs." Mer' eddig ugye betettük a seggünket a böszme céééges járgányba, ami kényelmes/nagy/drága/nemenyém/és jól lehet benne vitatkozni azon, hogy jó-e a gyereknek a légkondi, vagy sem.

Mindenesetre most azon gondolkodom, mennyire ciki, hogy a gúglival kerestem rá a megoldásra. Beírtam a keresôbe a "villamos babakocsi" szavakat. Aztán röhögôgörcsöt kaptam, mivel még most sem tudom, mi a megoldás. Lehet, hogy meg kellene már nézni úgy igazából, élôben. Te állat! Öltözz már fel, de íziben, tolj egy kis méjkápot az arcodra, mosolyogj, csomagold össze a gyereket, oszt hajrá.

Mer' csak. Azért.

Jó az érveléstechnikám. Igen, tudom. Tanították. Persze nem anyukámmal szemben, mert a vele folytatott igen mélyre szántó beszélgetést követôen a következôre jutottam: Luca érdekeit kell elsôsorban szem elôtt tartanom. Az, hogy mik az én kis személyes sérelmeim kislányom édesapjával kapcsolatban nem szabad, hogy befolyásolják kettejük kapcsolatát.

Tehát. Szív, sûrít, gyújt, kipufog. Nem megy bele vitákba, csak amikbe feltétlen szükséges, nem hallja meg, ami nem oda való, ha valaki baszogatja, úgy tesz, mintha félrehallotta volna. (Köhöm.) Azt a rengeteg energiát, amivel bosszantani tudom magam az élet igazságtalannak tûnô pontjain fordíthatom arra is, hogy egy kicsit jobban érezzem magam.

Két választásom marad, vagy igazságot szolgáltatok (ami tegyük hozzá csak az én igazságom) és személyes látogatások alkalmával megkapják a delikvensek a vödör gyerekszart a fejükre kedves szavak kísértében, vagy a "rohadj meg te ganéj, látod ennyit sem érsz nekem" elvet szentesítem. Számomra az elsô szimpatikusabb, de biztos, hogy senkiért nem fogok ennyit cipekedni. Kénytelen leszek nem kicsiny seggemen maradni és belenyugodni, hogy az élet nem habostorta és vannak dolgok, amik pusztítóak, de beledögleni egyikbe sem kell. Ez így reménytelien hangzik, csakhogy mostanáig nem voltam képes mindezt betartani.

Munka a fejemre szakadt, rengeteg van. Hétfôig valahogy prezentálnom kell, tegnapról mára pedig nagyjából egy órát aludtam a már-már szokásos hasmenéses görcsök miatt. Persze, tudom, ez is a szervezetem vészreakciója, kidobja magából a sok szart, amit benyeltem. Már nem fizikálisan nyeltem be, csak fizikálisan dobja ki. Egy fokkal boldogabb volnék, ha mindez nappal történne.

És egészen ôszintén egyáltalán nem érdekel, hogy kinek, mikor van meglepetés születésnapi bulija és hogy hétvégén mikorra kell az anyjához érnie, hogy az ne kezdjen engem szídni. Mert kisebb gondom nagyobb ennél, plusz pont leszarom. Lucát kell nevelnem, dolgoznom, ezáltal pénzt keresnem. Nem fogok olyan dolgokhoz alkalmazkodni, melyek nem egyenértékûek a felsoroltakkal. Ha melóznom kell és közben gyerekeznem, egyértelmû, hogy nem az a legfontosabb, hogy egy születésnapi bulin vegyek részt. De különbözôek vagyunk. Hál'Isten. Annyiszor emlegettem ma a leszarom szót, hogy már csak emiatt is lehet hasmenésem. Szar ügy.

Lustanyu

"Aki kurvának áll, számítson rá, hogy megdugják."

Az élet szép

Sűrű volt a napom. Reggel endokrinológusnál jártam, vettek vért. Endoki néni egy tündér. Körzeti orvost is megnéztem, már hiányzott a fehér köpeny és Marika, az asszisztens kedves csipogása. Itt kaptam egy sürgős beutalót a kardiológiára, ahová később ellátogattam. Ott annyira megkedveltek és megbíztak bennem, hogy azon nyomban kaptam ajándékba egy szépséges kütyüt, amit hétfő reggelig ajánlottak magamon hordanani. Bekapcsolt állapotában természetesen.

Kábé fél órával később az anyósom,... illetve már nem az, mindenesetre Dani anyja - és ez biztos - kezdett telefonos családirtásba. Nem értette, hogy a fia mit keres itt, amikor mi szakítottunk, ott meg gőzölög a meleg ebéd. Ennél a pontnál durrant egy nagyot az agyam és felhívtam a nőt, aki letette a kagylót, amikor abba beleszóltam. Pedig nem kurvaanyáztam, csak köszöntem és bemutatkoztam. Biztos rossz volt a sorrend.

Aztán következett egy csodaszép, közös etűd Danival, amit vinnyogva ordítottam végig, mire ő sem sajnálta kiereszteni mesés hangját. Gyerek könnyeit áztatva kiabált eközben. Csodás. Ha anyám látott volna, biztosan ráordít az elő-előtőrő hiperállatra és azt ütlegelve kirángat belőle. Még soha, de soha nem voltatm ennyire ideges. Még akkor sem, amikor apám sok éves verése után először ütöttem vissza. Már különben is szakítottunk, de ennek a vén urnának ez sem volt elég. Mostantól két hetente találkozunk, ahogy a láthatás egyébként is szabályozott.

Nem baj. Heppiend a vége. Hiszen:

- RSZBK (ez egy mozaikszó) visszakapta fiacskáját,

- nincs több feszkó.

Mindenki boldog.

Patika pepita köve

Patika. Fiatal, flegma csaj, lenézően fittyed szemhéja a gyerekre, aztán rám. Nem köszön, csak kéri a receptet. Megkapja, majd eltűnik a pult mögött. Később persze visszatért, de maga sem tudja, minek.

Menedzser fedőréteggel takart pasas mellettem, megnéz, aztán Lucát is, majd ránéz a másik patikusra és azt mondja:

- Kérnék egy fogzás gátló nyakláncot...

Patikus kikerekedett szemmel válaszolja:

- Mi ilyet nem tartunk, esetleg homeopátiás boltban nézze meg.

Abban a pillanatban három dolog jutott eszembe:

1. a pasas tudat alatt nem fogzás gátlót, hanem fogamzásgátlót, vagy kotont szeretett volna vásárolni - gondolom anyu már rajta van a Bébi II. projekten, ő meg nem győzi keresni a pénzt,

2. egész életében turmixolni akar,

3. szimplán csak a gyerekét szivatja.

Szívem pár napja nehezen bírja a strapát, konkrétan olyannyira, hogy alaphelyzetben százas pulzussal létezem. Ebben az állapotomban alszom. Próbáltam vásárolni homeopátiás szert, de nem tudtak olyat adni, ami csak a pulzusszámra hatna. Mire visszaértünk gyermekkel a játszótérről, már nem kaptam levegőt és rettenetesen szorított a mellkasom. Felhívtam az ügyeletet, kijöttek, megmértek. Nem futottam, nem ugráltam, nem nyomtam bándzsi dzsámpingot a háztetőről, nem néztem horror filmet, nem gondoltam volt kedvesem anyjára, de mégis százötven per száztizes vérnyomást, százötvenes pulzust mértek ülő helyzetemben.

Többszöri EKG, majd egy csinos szívritmus-szabályozó- és egy nyugtató bogyó, várakozás. Pillangót lehetett velem fogatni, annyira boldog voltam, hogy a bogyó bevételét követően negyven perc elteltével úgy tudtam létezni, hogy közben nem haltam meg.

Köszi a segítséget, Bill.

Hasi CT tegnap nem készült, nem vállalták a felelősséget a lehetséges következmények miatt, mivel a hormonrendszerem nem éppen stabil, jódot nem kaphatok. Előbb szakvéleményre van szükség az endokrinológustól kockázati faktorokkal és pontos hormonadatokkal, így reggel nála kezdek. Ismét indul az én jól bevált vesszőfutásom a magyar egészségüggyel. Holnap pedig veszek az ecserin egy orvosi diplomát, mert már pontosan tudom előre, mit készülnek mondani a gasztro- és az endokrin dokkerek. Ígérem, szabadidőmban maximum boncolni fogok. Hajrá.

Sohaország újabb lelke

Mióta olvastam róla, hetente kerestem rá a nevére, hátha írnak a négy éves kislány gyógyulásáról. Csodaszép, csodaderűs tündérnek láttam.

Másfél éve hallottam róla először. Inez a neve. PNET névre hallgató, egyik legagresszívabb gyermekkori daganat támadta meg apró szervezetét. Tavaly szeptemberben úgy tűnt, a kislány leggyőzi a kórt. A rákot végül nem lehetett megállítani. Május huszonegyedikén ment el.

És persze lehet mondani, hogy ha nincs elég bajom, még keresek valamit, amiért sírdogálni lehet. DE! Hol az Isten ilyenkor? Nem élném túl, ha az én kislányommal történne meg mindez. Bele sem merek gondolni, mennyit szenvedett ez a kicsi lány és mit élhetnek most át a szülei. Nekem fáj, pedig nem is ismertem. Rohadt rák.