Mert.
A boltban. Bénáztam. Levertem egy egész elsô sornyi ásványvízet, nagyon sokat. Odaugrott vki, aki ottani (dolgozó), és megkért, hogy ne segítsek, miután ezt magamtól is felajánlottam. Zavaromban elfelejtettem cigarettát venni. Visszaszökelltem, hátha. Egy jámbor arcberendezésû apáca állt ott, ôelôtte három pénztáros nô, fejüket szorosan összedugva próbáltak megírni egy áfás számlát... 20 csomag virslirôl. Minden erômet összeszedve gyakoroltam önfegyelmet. Hazáig rázott a kacajom. Mert persze, az apácák is vásárolnak, esznek, meg minden, de hogy tudnak tiszta lelkiismerettel elszámolni a rend felé 20 csomag bôrös virslit?
És mert.
Eb. Séta. Tó. Hazafelé. Dömper elkezd rángatni, mert meglát egy másik lihegô négylábút. Tekintetem egyre feljebb halad a másik embert fürkészve, mikor meglátom a fehér bot végét. Ebem elkezd rohanni, másik kutya uccu utána, gazdik repülnek egymással párhuzamosan. Két-három méter után megfékezem ôket. Nekem azért volt annyi elônyöm a másik hölggyel szemben, hogy láttam. Vak volt. Most is az.
Mindeközben piros és lila színekre festettem a szekrényeket. És lett egy kanapém. Olyan, amin jó ücsörögni. Amit nem fogok lecserélni, ami maximum egy-két áthúzásra kerül majd az idô fogainak köszönhetôen. Imádom.
Legalább ilyen...

nem, sokkal jobb.
És ennél is jobb.

A legjobb. Ami hozzám került.
Kan a Pé? :) végül is, van egy kis kukaca :D Ez valami olyan lehet mit a hal lány ajtaján a Hal Kan gyere...
VálaszTörlésááááááÁÁÁÁÁÁáááááá :D
VálaszTörlésKan a Ma. :)
Kanama. Mint egy latin-amerikai tánc.
Az én hétvégém húzósabbra sikerült valamivel :)
VálaszTörlésÁtalakítottam a kocsit (rövidebb let egy kicsit a Renault) megittam 2 üveg töményet és még a lakásomból is kiutált haver kutyája, körbe ugatott rendesen. Kellett nekem befogadni a gazdáját a nagyszobába...
Én csak a kivert kutyákat fogadom be. Azokkal nincs baj. :)))))
VálaszTörlésEzzel sem lesz baj, csak jussak annyira haza, hgy megmutassam neki, hogy én vagyok a falkavezér :)
VálaszTörlésÍgy hogy heti szinten 3-5 órát fog látni, kicsit nehéz lesz beleverni a fejébe, hogy nem vagyok ellenség, ne ugasson, ha megmozdulok. De nem lehetetlen a dolog, csak így elmegy vele pár vasárnap éjszaka. Gondolom a szomszédok örülnek neki, mert hangosabban ugat, mint ahogy zenét hallgatok :D
Ha majd rendeződnek a dolgaim, nekem is lesz, most vadászgöriben gondolkozom, ha hazajutok. Az legalább éjjel él mint én.
Puszik
P.