Minden ferdén álló dinnyefejűnek szabad

Megint ez az átkozott fekvés. Szép a terhesség, meg minden, de ami az én életemben most ehhez kapcsolódik, különféle válogatott és ízes kínzásmódnak felel meg. Most éppen nagyon köhögök, fújom az orrom. Éljen az influenza. Annyira vágyom egy kis fényre. Igazira. És arra, hogy rohangálhassak sokat, találkozhassak a barátaimmal, és ne kelljen mindenféle bajra gondolni. Életemben nem aggódtam még ennyit. És ez még csak a 9. hét. Mi lesz később... Gondolom nyárra ismét vagány leszek, igazi verbál-búvár kismama, aki bomba jól néz ki és bátran eszi majd a görögdinnyét egy nagy-nagy bilin csücsülve. 

Klisé csalódott. Valahogy azt volna természetes, hogy a dolgok maguktól mennek. De nem, nem mennek maguktól, tenni kell értük. Igyekszem rendezni dolgaimat, és persze minden megteszek azért, hogy ezek megoldódjanak. Csak idő és rengeteg energia. És sok-sok türelem. És kitartás. Ha megszerzem ezeket a tulajdonságokat és visszamegyek a nem is olyan sötét középkorba pasinak öltözve, biztosan lovaggá ütnek majd. 

Mindig azt hittem, hogy a gyermekáldás csak mégharmónikusabbá tehet majd egy már egyébként is szépen működő kapcsolatot. De ebben az esetben szó sincs erről. Közös nyelvre van szükség, de Közös Nyelv Szótára nincs a Libriben, der tuti moderátor sem. Kár.

Mellem a nyakam alatt, gyomrom a torkomban, méhen a húgyhólyagomon. Igazi metamorfózis, aminek már az elején ketten vagyok. Még jó, hogy nem leszünk többen a végére, így legalább kezelhető.

Próbáltam beszúrni jó kis zenét ide, de nem sikerült. Nem engedi feltölteni. Ezért úgy döntöttem, hogy kiszúrok blogspottal és jól bemásolom a kívánt linket. Ez az a dal, amitől mindig felragyok szívecskémben a napocska. Mert nem becézek semmit.

 http://www.youtube.com/watch?v=kCc61z9IFu4

(nem engedte beilleszteni blogspot, nagyon komisz lett, a biztonság kedvéért Miriam Makeba - Pata Pata...)

Ultrahangos porontylesen 2.

1. uzsonnás zacsesz

2. gyermek

3. ujjlenyomat

Imádom a kagylót

Soha nem gondoltam, hogy a terhesség ilyen mértékű tünetekkel is együtt járhat... folyamatos rosszullétek, hányás, hányinger, émelygés, szédülés, mindezek elképesztő intezniztással. Többször hittem a hétvégén, hogy lábaim összecsuklanak, kis testem pedig elterül a placcon. De nem. Bár folyamatosan érzem. 

Csak hogy ne teljen unalmasan napjaim, holnap időpontot kérek a munkaügyi bíróságtól és feljelentem a volt munkahelyem ügyvezetőjét. Időm van, kitartásom is. Azok pedig, akik szó szerint szarrá használnak másokat és aztán nem fizetnek, de be sem jelentik őket, nem érdemelnek más, csak macerát, macerát, álmatlan éjszakákat és macerát. Alapvetően túl nagy az igazságérzetem. Ezért baj, ha nem vesz komolyan. Végigcsinálom és kicsinálom. Sajnos. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ezekre nem kellene energiát pazarolni. Nem én vagyok az egyetlen, aki bírósághoz fordult vele kapcsolatban egy-egy üggyel kapcsolatos igazságtételért. 

Szerdán megyek ellenőrző ultrahangra, és láthatom ismét, mennyit fejlődött a tökmag. Nagyon kíváncsi vagyok. Már a nyolcadik hétben járok. Furcsa. Sokszor még mindig nem tudatosul bennem, hogy anyuka leszek. Apuka igyekszik mellettem állni és most elszántnak tűnik. Az idő pedig arra való, hogy hinni tudjak. Jó muri lesz. 

Ez most tényleg napló. Ideje lenne már részt venni valamilyen tüntetésen. Csak úgy. 

TürLM

Elmúlt a veszély. Nincs baj. Mától ismét csattogtathatom kis csizmám a bazalton. Fogom is! Mindenféle érdekes kérdés merült fel bennem a jövővel kapcsolatban. Emésztek. Sokat. Apuka nagyon szeretné. Mindent nagyon szeretne. Én csupán félek tőle. Jó ég sem tudja, mi a helyes egy ilyen helyzetben. Nu, majd minden megoldódik. Idővel. Sokkal.

Lakásfelújítók ellen mit lehet tenni? Türelmet vásárolni a kis boltban megoldás lehet?

Diagnózis: fenyegető vetélés

Véreztem délelőtt. Orvosnál jártunk. 5-6 mm-es bevérzés látható. 3-4 nap szigorú fekvés, magnézium, sárgatest hormon. Ezt követően kontroll. Már 5,4 mm magas. Nagyon izgulok. Remélem velem marad a kis nudli és nem lesz semmi baj. 

Mellesleg

Most megtudtam milyen, ha a nőnek egyszer csak jóval nagyobbak lesznek a mellei, mint úgy általában. Csupán elképzeltem, milyen lenne, ha legalább szabad szemmel látható lenne. Most látható. De hason nem tudok aludni. Pedig még csak 6 hetes! Nem. Nem a mellem 6 hetes. Erről nem volt szó. Csak terhes vagyok. Milyen lehet egy mellnagyobbító műtét... Bele sem merek gondolni. Feszül a hátam, fekszem az ágyban, nézek ki az álmosságtól duzzadt szemeimen a nagy fejemből és lassan vonyítom majd a holdat. 

Örültség téli éjjelen fényre vágyni?

Arcokat kérünk!

Rendszeres olvasóim lettek, pedig nem is vagyok index. De miért nincsenek arcok? Micsoda arcátlanság! Kérünk képeket! Én és én. :)

Nemá'...

... mitől lettem bandzsa? és mi történt az arcommal?! 

Nagyon pozitív

Elhatároztam, hogy mostantól fogva nem vagyok hajlandó búslakodni, hiszen nem vagyok rossz helyzetben. Sőt. Elképesztően jó helyzetben vagyok. Nekem nagyon, nagyon jó. Mert... ööö... egészséges vagyok, okos, jó fej, vicces, ööö... asszertív - ha én is akarom -, és nő. Ezért aztán nekem nincs miért aggódnom. Hiszen pontosan tudom, mennyit érek. Tehát nekem nincs félnivalóm. Mert a jó embereket mások is szeretik és elismerik. 

Csak nevetnem szabad. A könnyeimből egy brazil szappanopera sztárja már rég meggazdagodhatott volna, aztán kivethette volna magát a legújabb Los Angeles-i luxusapartman huszonegyedik emeleti ablakából. Ettől most megkíméltem egy rakás embert, amiért nem raktam fel az ebay-re formaldehides üvegcsében a könnycseppeket. Akkor ma már biztosan megvolt a jó cselekedetem is. 

Van egy csomó ember, akikre mind-mind számíthatok. Eddig is tudtam, de most, hogy szívem szerint (10 perccel ezelőtt még biztosan) kirohantam volna a világból, bebizonyították, hogy mellettem állnak és támogatnak mindenben. Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül. Tehát nem vagyok egyedül.

A gyermekemnek pedig lesz anyja is és apja is, legfeljebb nem együtt élnek majd. De legalább lesz majd egy csomó más ember is, aki szeretheti őt. Mint a kedvesek... ööö, vagy a postás. Persze a legideálisabb az lenne, ha kedves apuka felocsudna még idő előtt az "összeszarom magam" állapotból, megjelenne egy óriási csokor virággal a kezében és azt mondaná, hogy "Csak értetek élek, szeretlek, kérlek, ne engedj el!" Tudom, kissé Álehándrós lett, node melyik nő szeme ne lábadna könnybe egy ilyen mondat hallatán...? 

Valamiért azt gondolom, hogy semmi nem történik véletlenül. Talán azért hiszek ebben, mert így könnyebb a belátás. Biztosan azért történik mindez, mert valami sokkal nagyobb dolog vár rám. És aki fent van - legyen ez jó Isten, vagy másféle erő/forma - pontosan tudja, mit, miért csinál. Többé nem engedek annak a fránya frázisnak, miszerint minket, embereket, csak lehajítottak ide a Földre mindenféle gondviselés nélkül. A hitem is az enyém. 

És amit sokszor elfelejtek, de figyelnem kell rá... Az alázat. Más gondolatának szeretete. Nehéz ezt megvalósítani, amikor én pont az ellenkezőjét érzem és puszta kézzel meg tudnám fojtani a másikat. Azonban ha ezt nem teszem, de leírom és lerajzolom (hogy tenném pontosan), és találok egy kiadót, aki szerint ebből meggazdagodhatok, mindemellett még kedves is vagyok, biztosan én leszek a tuti nő. 

Ultrahangos porontylesen

Tolvajtempó

Nem, senkitől nem szeretnék elrabolni senkit. Tudom, egyetlen, kicsike. Fiú, igen, nem, nem. Nem kell a lakása. Nem, nem. A kocsijára sem hajtok. A cégesre sem. A pénze sem csigáz. (Ha engem a pénz érdekelne, és csak azért lettem volna együtt másokkal, már rég meglenne mindenem.) Sőt! Nem zavar, ha minden vasárnap fél kettőkor hazamegy, az eredetihez. Mert persze, bár nem tudom milyen szülőnek lenni, de biztosan nehéz felfogni, megérteni, amikor már nem feltétlen ül a konyhában a szülőkkel arról diskurálva minden hétvégén, meg hétközben is legalább egyszer, hogy milyen cipőt és táskát kellene vennie, mindezt hol. 

Miért hiszik azt a fiús szülők, ha egy lány mellett ki akarna kötni a gyermekük, az csak rossz lehet, vagy hibás döntés. Miért nem tudnak egyszer valami jót feltételezni? Vagy azt, hogy esetlegesen az a gyereküknek - aki felnőtt - még jó is lehet? Annyira rohadt nehéz lehet egyszer jót feltételezni? Mert azt gondolom, hogy kb. ugyanannyi energia-befektetésbe kerül rossz dolgokat vélelmezni valakiről, mint jót. A legjobb, hogy még csak nem is ismernek. Pedig addig biztosan jó.

Ilyenkor visszasírom a volt anyósomat és apósomat. Náluk kedvesebb, jobb szándékú, szeretetteljes, nyitott és kíváncsi fiú gyermekes szülőkkel még nem találkoztam és gyanítom, nem is fogok. 

Jó, hogy megint nem kell bizonyítani senkinek semmit. Mert nem számít semmi. Most csak egy dolog számít számomra. A kis krampó. Bennem. A nagyszüleim azt mondták ma nekem, hogy a hasban is pontosan érzik és tudják, hogy mi történik kint. Mármint a gyerek. És olyan szintű az online kapcsolat az anyával, hogy minden egyes rezdülést megéreznek. Ha sír az anya, sír a baba is bent. Ez a helyzet a nevetéssel is. Nem tudtam. Nem gondoltam volna. 

Sok(k)asodom

Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mennyire vagyok potenciálisan érintett a legtöbb pszichopara kapcsán. Nem kis mértékben. Az azonban tény, hogy tényleg ketten vagyok. Sőt mi több, szeptemberre - ha minden jól megy - hárman leszünk. Nagyon terhes vagyok. És anyuka leszek. Hihetetlen. (Eladó push-up melltartó, Valaki?)

Játszótőr

Élünk, szeretünk és bántunk. Szeretünk, élünk és bántunk. Bántunk, aztán igyekszünk szeretni. Ostoba dolog ez. Ha kétszer erőteljes ütést mérsz egy kutyára, hiába akarod megsimogatni harmadjára, biztosan megharap. Ezzel mindenki így van. Jó nem. Gondolom Tibetben másként mennek a dolgok és a kutya is kevesebb a kínai megszállás óta. De itt - Kelet-Európa mocskában - a Kárpát-medence sarában valahogy furcsa az emberi értékítélet. Már ha azt lehet így nevezni.

Kétféle van. Első: szeretlek, de ha keresztezed az utam, eltaposlak. Második: eddig sem érdekeltél, nem tudom ki vagy, de kerülj ki, mert eltaposlak, mint a többieket.

Nagyjából a kapcsolatok is erről szólnak, mindenféle. Addig minden csodaszép, varázslatos és rózsás, ameddig úgy üzemelsz, ahogy kell. Ahogy beteg leszel, vagy valami baj ér mindenki elfordul, aki addig melletted állt. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű, mert már nem tudod kielégíteni az igényeit, nem tudsz megfelelni az elvárásainak. És félrehajítanak, mint egy elhasznált felmosórongyot. A közös, addigi múltat kitörlik, majd jön más, akivel másikat építenek. Mindenki pótolható. De csak egy darabig.

Egyszer eljön az a pont, amikor nem mennek a dolgok tökéletesen. Lehet értük küzdeni, és meg lehet szabadulni tőlük. Küzdeni szó annyit tesz számomra, hogy igyekszem energiámmal, szeretetemmel és kitartásommal azon lenni, hogy valami, ami számomra fonto, meg tudjam tartani úgy, hogy a dolgot, ami a legfőbb kapocs, a maga valójában szerethessem. Legyen ez munka, párkapcsolat, család, bármi. Például el akarsz jutna "A" pontból "B" pontba. A legkönnyebb az első útelágazásnál azt mondani, hogy nem láttál táblát, senki nem mondta, hogy kanyarra szükség lesz. Ettől függetlenül rossz irányba mész. Két dolgot lehet tenni. Lehet keresni egy szakaszt, ahol visszakanyarodhatsz, hogy megtaláld a megfelelő leágazást, vagy lehet menni tovább, egyenesen és ki lehet kötni valahol teljesen máshol. De az élet, mely ránk szabott szerintem nem valami elbaszott road movie, testükre rohadt bőrszerkós főszereplőekkel. Egyszer meg kell állni. Ki kell kötni. Hol lehet feltöltődni, ha nem egy kútnál, ami nem mozog veled együtt. Kurvára áll.

Egy dolog biztos. Aki csak rohan, nem figyel és megy előre annak dacára, hogy maga keresi léte értelmét. elmegy minden mellett, ami azt megadhatja. És ezzel sincs semmi baj. Csak ebben az esetben nem keresgélni kell, csupán utazni.

Egynél több ember csak csapatban tud létezni, érvényesülni, szeretni és méltóvá válni a szeretetre. Máskülönben be lehet szerezni egy ember nagyságú tükröt, és lehet azt nézni, ahhoz szólni.