Szülés gyöngéden / Frédérick Leboyer

"Olyan semmiség az egész, tényleg, semmi különös. Olyan egyszerű. Egyszerű, de nagyszerű is. Nem kell hozzá más, mint nyugalom, türelem. És hogy egyedül lehessünk magunkkal. Egyedül, mert minden, a külvilágban történő dolog, egy mozdulat, a többiek zajongása minden kellemetlen és zavaró lehet. Olyan érzékeny ilyenkor az ember, hogy a legkisebb dolog is megzavarja.

Ez a tökéletes magány ideje kell legyen. De nem az elhagyatottságé, nem ezt mondom. Ebben a nyugalomban, békében, csöndben éppenséggel arra figyelünk, aki érkezik, vagyis a gyerekre. És ebből a kicsi lényből annyi szeretet, annyi erő árad, hogy semmitől nem kell félnünk. Mintha mind a ketten egy bűvös kör közepén lennénk, amin belül soha többé semmi baj nem érhet minket. Olyan nagy biztonságban és békében vagyunk. Ugyan mitől kéne félnünk?

Nincs más dolgunk, mint elmerülni az örömben. És várni."

Roncsderbi

Foltos látás miatt átküldtek szemorvoshoz. Dani tolt át rokikocsival, mivel becsípődött egy ideg a jobb oldalamon és nem tudtam járni, bicegni igen. Pár napja trombózis gyanúja miatt vettek vért, volt mélyvénás doppler vizsgálat is. A két eredmény annyit állapított meg, hogy mivel Luca méhlepény haverja társaságában teljesen jobbra húzódott, elnyomják az egyik erem, ami emiatt kitágult és kellemesen szadizzák a medencémet is, a keringés lelassult, trombózis lehetséges jeleire figyelni kell a szülés utánig. Addig vérhiggítót kapok, sokat kell mozognom és még többet innom. No, valószínűleg ennek köszönhető a becsípődés is, ugyanis Lucinger most tanul lambadázni.

Szóval Danit jelölték ki kísérőnek. Mondom dokkernek:

- Rendben, elindulunk. Köszönöm szépen. Akkor azt, a távolban látható sárga épületet célozzuk meg, igaz?

- Nem, dehogy. Oda legkorábban 50-60 év múlva menjen. Az a patológia. A szemészet eggyel azután van.

Szemdoki jófej volt, mindenféle vizsgálatot végzett. Volt egy sanda gyanúm, miszerint semmi baja a szememnek és ez is biztosan csak valami pszichoszomatikus vacak lesz. De nem. A jobb szemem esetében ez a pontos diagnózis: külső üvegtest határhártya leválás.

- Gabriella, ne aggódjon, ez egy folyamat vége. Úgy kb. 60-70 éves korban kezdődik, ilyen idős korban már sokszor fel sem tűnik az embernek, mivel amúgy sem lát már tökéletesen.

- Aham, ez biztató. Én még csak 30 leszek. Ez számít valamit?

- Nem. Ritkán előfordul ilyen fiatal korban.

- Lehet műteni? Vagy van rá valamilyen bogyó?

- Nem. Mindig látni fogja azokat a foltokat. Csak mindig más formában. Ne fókuszáljon rájuk és nem lesz gond.

Az orvos egyébként tündéri volt. Dr. Lesh Balázs a neve. Szerintem ez mindent elmond.

Összegezve (lassan terhességtől részben függetlenül) nyavalyák:

nyombélfekély, bélhurut, reflux, krónikus fülgyulladás, jobb térdhajlat mögött 1,5 cm-es ciszta (műtét), válloperáció szülés után (mivel kikopott egy porc és megnyúlt az ínszalag, emiatt olykor kiugrik jobb karom és használhatatlanná válik napokra), külső üvegtest határhártya leválás, lelassult keringés, vérhiggítás naponta.

Pont olyan vagyok, mint egy terminátor, amiről minden lépésénél leesik egy alkatrész. De legalább megőrülni nem fogok, mivel a tünetek fele úgy gondolom nem pszichés eredetű, abban meg nemigen hiszek, hogy a rossz lépéseim és látásmódom miatt képes leválni a határhártyám.

És ami felteszi az i-re a pontot... Ma túróscsusza volt az ebéd a fókatenyészetben. Úgy éreztem nem jó a tejföl, ezért csak három falatot ettem mindössze. Majd közel egy órán át ültem a vécén. Ezek volt eddigi életem legfájdalmasabb menstruációs görcsei, azt hittem, ott helyben megszülök. De nem. Nem adják ilyen könnyen ezt a gyermeket. De legalább jó az idő, az udvaron lehetek. Itt nyugi van.

Pisti idén sem szent

Nagyjából azok a gondolatok fogalmazódtak meg ma bennem, mint tavaly ugyanezen a napon. Talán azzal az aprócska kivétellel, hogy ma nem egy multinál rozsdásodom a gép előtt csücsülve már huszonhat órája, hanem a várandós osztály kis kertjében aszalódom a nagy melegben. Sok a galamb és a kanülös kar. Egyenes háttal ülve kislányunk a combjaimat és a tüdőmet egyszerre nyomja, miközben körülbelül a harmincadik körét futkározza a méhemben. Ma töltöttük be a harminckilencedik hetet, jövőhéten ezen a napon kifejezetten morcos leszek, ha Luca még mindig bennem tombol.

Ezek a rohadt taurin hajtású repülők egész héten zajongtak, hogy ma, nyolcvanhatodjára megmutassák ugyanazt a ....t, amit minden évben megtesznek, hogy az éhes tömeg száját betömjék valamivel, miközben méginkább a tömeg szájába rágják a nyomorult RedBull és a repülés közötti összefüggést. Gondolom ahol még kokainnal is fűszerezik az itókát, nem szorul magyarázatra a szlogen és a kiharcolt események, mert már kiírtották a potenciális fogyasztói agysejteket. Nem szeretném tudni a mai nappal kapcsolatos banki tranzakciók úticélját, sem az összegüket. Biztosan nem szeretném őket jobban a mostaninál.

Idén ugyanazon cég rendezésében bonyolítják A huszadikát, mint két, vagy három évvel ezelőtt, amikor az óriási vihart "csak" a nullánál több darab hulla múlta felül. Tanulva a múlt hibáiból idén már lehetséges, hogy tudnak mit kezdeni azzal a hosszúkás csermellyel, ami miatt ilyen sok és hosszú híd kell, na meg a sötétséggel kilenc óra után, és persze talán észreveszik időben, ha nem látszódnak a csillagok, lilás az égbolt és dörög az ég.

Az estére a koronát idén is az elengedhetetlenül fontos, szimbólikus, a magyar virtus mindenhatóságát bizonyító tűzijáték teszi majd fel, amikor is sok-sok Kínában leselejtezett, csodaszép, újszerű, egyáltalán nem unalmas, a gyártó országban minden bizonnyal az előállításában halálos áldozatot idén sem követelő, óriási durrogással járó fényáradatot láthatunk azt hiszem talán fél órán át. Óriási. Ezt követően pedig agyonverhetik egymást az emberek az alagutakban, hogy felférjenek a metróra és hazaérjenek a Tényekre, hogy otthonukban is megnézhessék ezt az égi csodát a Tesco gazdaságos százkilencven-ezer forintos plazmatévéjükön is. Hurrá.

Hülye király

Tegnap este vettem észre, hogy az ásványvíz, amit iszom, tele van fekete mikromilliméteres koszfélével. Két kartonnal kaptam összesen, 7 flakon bontatlan víz maradt. Mindegyik szennyezett. A cimkén szerepel egy bébifej is, ami annyit tesz, hogy bababarát víz, tehát csecsemőnek is adható.

A szentkirályinál annyit mondott egy laborban dolgozó a feketeségre, hogy nem kell kell megijedni, csak a vasmangántalanító berendezés nem működött rendesen, nem úgy tisztította a vizet, ahogy kellett volna és magán-dioxid formájában vált ki a vízből a vasmangán. Nyugi, csak mangán-dioxid, ihatod bátran... meg persze hozzátette azt is, hogy kicserélik kiváló minőségűre a vizet. Mondtam neki, hogy ne cseréljék ki, mivel szükségünk van az összes palackra, hiszen visszük a mintát az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézetbe analizáltatni.

Amikor megkérdeztem, van-e pontos információja arról, hogy mi a magán-dioxid határértéke 1 l vízben, azt mondta, adjam meg az ímél címem és elküldi a táblázatát, de úgy emlékszik hogy 50 mikrogramm/liter felett már nem fogadható el az érték és tartalom. Kíváncsi leszek, hogy jön-e ímél, és mit mérnek az OÉTI-ben. Merthogy a vas és a mangán külön-külön egyaránt jó hatással van a szervezetre, csak éppen a dózis nem mindegy, meg az, hogy oldott, vagy szemcsés állapotban tartalmazza-e a víz a kémiai anyagokat. Mert ki tudja, hogy egy bélbeteg emberre milyen hatást gyakorolnak ezek a kedves kis szemcsék, de én azt gondolom, egy csecsemő szervezetét is megviselni. Főleg, hogy rengeteg az apró szemcse. És gondolom vannak, akik észre sem vették ezeket, nekem is 8 l-t kellett meginnom belőle, hogy feltűnjön.

Nem csodálkoznék, ha megjelenne két napszemüveges csóka az ajtóban 10 percen belül és többet nem látnátok, mivel a brand így adja el magát:

Ha eltűnök, nyugodtan folytassátok a nyomozást. Bontatlanok a flakonok.

Tényleg dugó?

Bébike csak nem akar megszületni. Kénytelen voltam már a benti ágyneműt is áthúzni, mivel fehérsége a második héten annyira már nem vakító, visszakerült hozzá almácska a ronda lakattal együtt. Igazán nem terveztem hosszútávra a dolgot, de ha nem megy, hát erőltetjük. Mert humanisták vagyunk és türelmesek.

Szombaton este tusoláshoz készülődve gondoltam, ha már úgyis ott figyel mellettem a vécékagyló, használom is. Nem kellett volna, mert amit viszontláttam a papíron, annyira megijesztett, hogy a magamra tekert csodaszép narancssárga törülközőmben futkostam fel-alá a folyosón a nővért keresgélve. Megtaláltam, megmutattam, megkérdeztem. "Gabi, nincs semmi baj, ne ijedjen meg, hisz ez csak a nyákdugó". Mi van? Miről beszél ez az ember? Oké, azt már tudom, hogy van egy kis lötyi a bébi mellett, meg méhlepény, aminek mindenki szerint másmilyen a működése, de hogy még dugóval is el van torlaszolva a gyerek. Tényleg? Ennyire precízen vagyunk összerakva? Pont mint az első menstruációnál, annyira vagyok felvilágosult a témával kapcsolatban. Akkor tudtam meg, hogy ez is elmehet... (nyákdugó az zselészerű anyag, ami védi a méhet a fertőzésektől, állítólag). Én már megörültem, hogy oké, akkor most már biztosan szülünk... nem tévedtem sokat, biztosan szülünk, de lehet szülni a nyákdugó kibújása után három héttel is.

Holnap dokker bácsi megnézi, mennyit tágult a méhszáj. Azt hiszem, ha annyira finoman vizsgál meg, mint az elmúlt alkalommal, ott helyben elfolyik a magzatvízem és mehetünk végre szülni. Különben is megkért, hogy a négy napos szabi alatt ne szüljek. Megoldható lenne, de akkor intézzük már el addig ezt az egész szülés dolgot, mert lassan több cuccom lesz itt, mint otthon.

Szobatársaimmal kezdünk idegyökerezni. Egyikünknek sem tesz túlságosan jót. Igyekszünk konfrontáció-mentesen élni a napokat, heteket. Kicsit olyan ez, mint egy megromlott házasságban. Egyikünk kinyitja az ajtót, hogy legyen egy kis huzat, a másik meg úgy tesz, mintha érdekelné mi történik a folyosón és visszafelé (kettő másodperc múlva) véletlenül becsukja az ajtót. Amikor ezt a kört már ötödjére futjuk le érezhető, hogy nem véletlen. Na akkor jön az a rész, amikor vízzel teli palackkal támasztom ki az ajtót, hiszen azért már le kell hajolni és mivel a mélyen tisztelt kollegina nem a szorgalmáról híres, nagyjából sejhető, hogy flakon a helyén marad, hacsak nem a megduzzadt lábaival billenti arrébb a nehezékem. Szóval kicsit macerás, mivel nem ismerjük egymást és kényszerű az együttlét. Persze oldjuk ezt rendesen mindenféle módon, de most nem egyszerű a helyzet. Az előző turnus valahogy élvezhetőbb volt. Igyekszem 30 évesnek tűnni és rendesen szigetelni (ahogy arra pszichodokker nénink tanítgatott), de azt vettem észre, hogy ez másoknak is csak döcögősen megy. Szerintem senki nem figyel rájuk rendesen, mert már mindenkiről tudok mindent, pedig szimplán alkalmi a kapcsolatunk.

Luca, Luca gyere ki...

Indul a buli

Hétvégén szülünk. Állítólag. Én személy szerint nem bánnám. Tegnap kitágult a méhszájam egy ujjnyira mindenféle furcsa fájdalom kíséretében. Anyukám pont itt volt, amikor már nyakig benne voltam a muriban. Kezében tellerede, stopper indul és két másodpercenként kérte, szóljak, ha fáj a pocak, vagy lejjebb. Nem tudtam mikor fáj és mikor nem. Azóta is úgy érzem, mintha egy 2 ajtós ruhás szekrény lenne a fenekemben és egy 300 literes fagyasztó a lábaim között. Már nem bálna vagyok, sokkal inkább pingvin bálna méretekkel.

Nővérek mosolyogva skandálják - szintén tegnap óta -, hogy "Gabi, nagyon lent van a pocakja, mostmár biztosan szülnek majd!", én pedig átszellemülten vigyorgok és azt gondolom magamban, hogy "Még jó, szépen néznénk ki, ha ez így maradna." Csak más szavakkal.

Dokker ma még egyszer ellenőrizte a méhszájam, majd elmondta, hogy Balatonra megy unokáival hétvégén, de bármi történik - pl. beindulnak a rendszeres fájások, csordogál, vagy ömlik a magzatvíz, meg ilyenek, azonnal szóljak. Úgyhogy várok holnapig, hogy lent aludhassanak egyet Balcsin a srácokkal, aztán szülünk, mert ez így fair. Egy pont ott, egy pedig itt. Pont úgy sajog mindenem, mint menstruáció előtt, csak jó sokkal megszorozva. És ez még mind semmi - gondolom.

De nem félek, csupán elképesztően kíváncsi vagyok, mivel teljesen ismeretlen ez a terep számomra. Azt sem tudom, mi micsoda. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy egyetlen olyan könyvet sem olvastam az állapotosság során, ami pontosan defíniálja, hogy mikor mire kell számítani és az pontosan mi is valójában, milyen színű, állagú, szagú. De eddig is születtek a gyerekek, az anyukák pedig vajúdtak valahogy, és nem hiszem, hogy mindegyik lakásában külön terhes könyvtár állt. Bár vannak egészen elképesztő példányok. Például azt mondom: "Juj, ez most nem volt jó!", mire azt mondják "Már csak 2 perc telt el az előző óta, ezek két perces fájások, ma éjjel biztosan szülsz". Pedig csak az aksi nyomta a hátsómat. Na azóta nem jajgattam egyszer sem és az aksit is a konnektorban tartom.

37+6=38

Ekkora a has. Oltári nagy, nem egyszerű koordinálni mozgásom. Tegnap átküldtek a 2. számú gasztroenterológiára, ahol egy félistennel beszélhettem - kedves, segítőkész orvos, aki szeretettel vár a szülést követő második hónapban egy colonoscopiára - na de a várandós osztályra visszafelé tartva volt muris a helyzet. Ugyanis a kórház területén a járdákat nem kímélve álltak lapjában egymás hegyén-hátán az autók, egyensúlyoztam közöttük, ami azért ment nehezen, mert nem egyenletes a felület, a hasamtól nem láttam semmit, az meg elég hülyén nézett volna ki, ha séta közben próbálok a pocakom alá lesni, hogy lássam, hová lépek.. Úgy mentem, mint aki egy ambient buliból tántorog hazafelé Szigetelés után gyalog.

Még két nap és a 38. hetet is betöltjük, következik a 39. Nem kapok infúziót, azt mondta az osztályvezető dokker, hogy erre a minimális, hátralévő időre felesleges, mert két hét alatt nem nő a gyermek másfél kilót. Hál'Isten. Nem tudom miért divat itt 4 kg-os gyereket növeszteni. Biztosan jobban szeretik a pengés szülést, mint a műhisztis-nyomósat. Pedig én nyomni fogok. Az egyetlen dolog, amit eddig megtanult a testem: irányítani az agyam, szóval ha nagyon szeretném, biztosan menni fog a természetes szülés. De bőven elég, ha felmutatnak egy pengét, alám állnak és elkapják Lucát még a levegőben.

Várom vissza kis katicát a kórterembe(bár tudtommal ide mindenki szülni jön, nem azért, mert kóros). Amikor utoljára láttam, valaki szülni ment a szobából. Kicsike bogár, 4x4 mm-es talán. Lehet, hogy ő a gólya, csak piros, pettyes és ártatlan mini-ragadozónak álcázza magát. Ma katicát lesek, holnap hulló csillagot és rengetegszer fogom ugyanazt kívánni.

Vaterán lecsaptam egy nagyon jó kis kanapéra harmad áron, kiderült, egyszer sem használták (képen is látható, mennyire csinos), megszerveztem a szállítást, olyan voltam egész nap, mint A keresztapa állapotosan szivar nélkül. Természetesen mindent egyeztettem Luca papájával, de mégis, valahogy idétlen volt az egész. Fehér ágyikó, fekvés, laptop combon, 20 centivel hosszabb karok (hogy átérjem azt a nagy dudort, ami a mellem alatt van és gyermek a neve), telefon a vállam és a fülem között.

Eh. De ennék valami finomságot. Már lassan másfél hónapja nem ehetek finomságokat, illetve nagyon kevés félét. Nem lehet csokoládés, gyümölcsös, erős aromás, erős, csípős, fűszeres, darás, rántott (azaz prézlis), sült, párolt. Sacher tortáról álmodom, pedig nem is szeretem a csokis süteményt. És egy finom kávét is meginnék csupán az íze miatt, amit szintén kihagyok. De jó, hogy van vízem!

Magzatvíz-mantra

Várandós osztályról írok. Itt nem történtik semmi. Néha megy egy kis verbál-csata a CTG-gép miatt (ezzel nézzük a magzati szívhangot), a 40. héthez közeledve minden kismama egyre vérmesebben igyekszik megkaparintani a kütyüt. Napi két mérést kell végeznem kicsi Luca szívhangját figyelve, mivel volt pár cetli, ami nem tetszett az orvosoknak. Bár gondolom, ha mindig minden tetszene nekik, nem volnánk itt.

Napok óta arról beszéltem szobatársaimnak, milyen jó volna, ha elfolyna végre a magzatvízem. Tegnap már mantraszerűen skandáltam, miközben másik két sorstársam jóízűen nevetgélt rajtam. Egészen addig, amíg az egyikük víze elfolyt... Így ketten maradtunk, és ígéretet tettem 33. hétben lévő szobatársamnak, hogy a MAGZATVÍZ szó a TABU szavak közé kerül, nehogy idő előtt "elfolyasszuk" őt is.

Időközben kiderült, megint egy héttel elszámoltuk magunkat, mivel én nem az utolsó menstruáció első napját adtam meg, hanem az utolsót... Emiatt már a 38. hétben járunk. Az orvosok 37+4-nek hívtak ma. Van másik nevem is: 18/32-es (18-as szoba, 32-es ágy). Naon szimpatikussss.

Dani behozta nekem almácskát - a gépet -, hozott hozzá egy lakatot is. Igazi börtön gép lett - a rácsos ágyhoz kötöttem, nagyon csinos:

Lázasan dolgozom egy pályázat miatt 15-ei határidővel, kifejezetten jót tesz, hogy van mivel elfoglalnom magam, mivel itt nulla az impulzusok száma. Igazi agymosás. Mindenhol bálnák - beleértve engem is -, óriási hassal, lomhán közlekedve, bágyadtan, félrémülten várva a nagy pillanatot.

Az étel jó, ulcus diétán tartanak a sok gyomor és bél probléma miatt. Ez nagyjából minden napra ugyanazt az ételt biztosítja, csupán a köret változik.

Reggeli:

Ebéd:

Majdnem üres leves pár darab narancssárga mini kockával (gondolom ez a répa), a második egy 4x3 cm-es valamilyen főtt hús fűszerek nélkül (ezt csak bökdösöm) kis főtt burgonyával, burgonyapürével vagy rizzsel.

Vacsora:

Minden, ami nem nyers zöldség, nem hús, nem gyümölcsös joghurt, diétás, az enyém a reggeli némely dobozos részeit ismét használva.

Luca izeg-mozog, gondolom mostanra piszok kevés helye maradt (óriási a hasam), sokszor csuklik, most is ezt teszi, kb. két másodpercenként ugrik egyet látványosan a hasam. Megyek, iszom kicsit, hátha ez segít rajta és dolgozom tovább. Cella-napló folyt. köv.

(Szia Dávid :P)

Kicsi vagyok

Holnap reggel fél nyolckor kopogtatnom kell teljes menetfelszerelésben a várandós ambulancián, ahol az elkövetkezendő napokat/heteket fogom tölteni szülésig.

Veszélyeztetett terhesség a miénk. Már megint. Állandóan veszélyezteti valami és én utálom, hogy mindig másokra kell hagyatkoznunk, mivel egyikünk sem humán genetikus/szülés-nőgyógyász/belgyógyász. Nagy kár. Eddig, amit tudtam, megoldottam, mint felmerülő problémát, vagy legalábbis próbáltam olyan helyzeteket teremteni, hogy magam meg tudjam tenni, amit kell. Mert nem bízom másokban, mások munkájában, vagy csak nehezen. Most kell megtanulnom. Pont most, mivel most van rá szükség.

Meggyőződésem, hogy ugyanannyi energiába telik valamit jól csinálni, mint rosszul, bár eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek robotból végzik munkájukat és nem feltétlen azért, mert szeretik azt (nem a megélhetésre gondolok, hanem a munkamorálra). Két hétig feküdtem a várandós osztályon, ezidő alatt két genetikai ultrahangot végeztek és fogalmuk sem volt arról a problémáról, amire tegnap fény derült. Nem jó a méhlepényem keringése, emiatt nem táplálja rendesen Lucát. Keveset nőtt a picur. Szerintük. Szerintem a félvak szonográfus miatt telített folyamatosan a várandós osztály.

Reggeltől napi infúziókúra, tápok, szerek, gyógyszerek, minden, amiről azt feltételezik, hogy segíthet a kicsikénk fejlődésében, kivizsgálások, szúrások, amik alapján talán kideríthetik, mi történik odabent, amiért ez a helyzet állt elő.

Rendesen be vagyok szarva (bocsánat), de tényleg. Tudom, a legjobb helyen leszünk, mert bármi komplikáció is merül fel, ott, helyben jó eséllyel segíthetnek rajta. Nem akartam befeküdni. Már tegnap hangsúlyozták szükségességét, de nem hallgattam az orvosra, arra vártam, hogy a kezelődokival tudjak beszélni. Ezt ma délelőt meg is tettem. Orvosunk alaposan rám ijesztett. Eddig pont ő volt az, aki mindig nyugtatott és kérte, hogy ne pánikoljak feleslegesen. Mire kezdek belejönni ebbe a "nem eszik olyan forrón a kását" állapotba, most az ő arca volt határozottan ideges a leletek láttán. Azt mondta, eddig igyekezett a "normális" jelzőt használni a terhességemet illetően, de mostanra be kell látnia, hogy végig voltak komplikációk, de a mostani aggasztja leginkább, be kell feküdnöm, mert szeretné minél hamarabb egészségesen a kezünkbe adni Lucát, ennek azonban az a feltétele, hogy mindig tudják, lássák, mi történik velünk.

Befejezem gyorsan a takarítást, elmegyünk vásárolni a Tesco-ba is. Még hálóinget is ott szerzünk be, mivel a leértékelt nem húszezer forintos Women Secret-es hálóingek a Szigetre, az Intimissi darabok pedig egy streep bárba valók. Egy volt csak, aminek megfelelő hosszúsága és anyaga volt, de az annyiba került, mint az eddig összevásárolt gyermek holmik összesen. Majd megyek zárás után nyitni kanüllel. A bébit váró, hálóing-rabló kismama - a Blikk nagy örömére.

Mindennél jobban vágyom erre a kislányra és szeretném, ha már a finish-ben lennénk végre. Ma töltöttük be a 36. hetet. És ha megszültünk, megkeresem a volt főnökömet, jól megdobálom kakis pelenkákkal, aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Ezt tettük

Genetikai ultrahang - rengetegedik

Ő itt Luca-arc. Jó nagy orral. Olyan hosszú, mint az édesapjáé és olyan széles, mint az anyukájáé. A legszebb orr, amit valaha láttam. Holnap ilyen lesz Angelina Jolie-nak is, annyira trendi. Most 2,5 kg-t nyom, körülbelül annyit, mint Kate Moss.

Megvan a genetikai ultrahang gyermekünk pontos paramétereivel a legjobb genetikus szakembertől, amit szépen magunkkal viszunk holnap az állami kórházba, mivel ott is készül egy effajta uh és mivel az eredmények már a múltkor sem egyeztek, de még csak nem is hasonlítottak, ütköztetjük a két álláspontot. Erre azért van szükség, hogy ne kaszaboljanak feleslegesen azért, mert régi a műszer, vagy mert vak a szonográfus/genetikus/kávéfőző a SOTE-n. A többi holnap elválik.

TIKKaszTÓ

Rekkenő hőség van. A lakásban is. Azokat a jóakarókat, akik arról papolnak, milyen csodálatos dolog a terhesség, belepakolnám a hőhullámoktól kísért, most éppen áthevült testembe, érezzék csak, milyen pazar a kilencedik hónap oltári nagy hassal harminc Celsius fokban. Terhessé vált a terhesség. Sokk. Két k-val.

Tegnap jelentkeztek az első jósló fájások és mivel csak nem akartak abbamaradni, ráadásul azt hittem megszülök az Árkád kellős közepén, a szülészeten kötöttünk ki. Ezután jöttem rá, hogy a vaklárma és a délibáb szinte ugyanazt jelentik. Érzékelsz valamit, ami nincs, vagy éppen máshol van. Szülésznő elárulta, hogy a tűszúrásnyi nyilalásokat azért érezhetem, mert valószínüleg most ékelődik a medencémbe a gyermek feje (azt hiszem), és már biztosan közeli a szülés időpontja, de menjünk haza nyugodt szívvel, mert nem az elkövetkezendő egy-két napban veri be az ablakot a gólya kicsiny porontyunkkal. De akkor mikor mááááár?

Most nagyon nem szeretem a hőséget, és azt sem, amikor ilyen állapotban vízközelbe hívnak. Meeert... vízbe nem mehetek, nehogy bacit, vírust, vagy hínárt szedjek össze, a nap nem tesz jót a gyermeknek, az árnyék sem, mivel ott sincs sokkal hűvősebb, 15-20 percenkét kell pisilnem, állandóan éhes vagyok, de a legrettenetesebb az egészben a kísértés a fagyis jégszekrény miatt. És most, hogy már azt is tudom, ki az A Varga Zsófi, még kevésbé szeretem a húst. Már alig várom, hogy ne kelljen húst ennem. Megszülök gyorsan, bélflóráimat megöntözöm kicsit, ne hervadozzanak tovább, csinálok egy jó kis tisztítókúrát, veszek egy profi kis fogsort annak függvényében mennyi fogam marad szülés/szoptatás után és répát fogok csócsálni. Szegény ééén. És szegény többiek, akiknek most el kell viselniük. Azaz szegény Dani.