Bébike csak nem akar megszületni. Kénytelen voltam már a benti ágyneműt is áthúzni, mivel fehérsége a második héten annyira már nem vakító, visszakerült hozzá almácska a ronda lakattal együtt. Igazán nem terveztem hosszútávra a dolgot, de ha nem megy, hát erőltetjük. Mert humanisták vagyunk és türelmesek.
Szombaton este tusoláshoz készülődve gondoltam, ha már úgyis ott figyel mellettem a vécékagyló, használom is. Nem kellett volna, mert amit viszontláttam a papíron, annyira megijesztett, hogy a magamra tekert csodaszép narancssárga törülközőmben futkostam fel-alá a folyosón a nővért keresgélve. Megtaláltam, megmutattam, megkérdeztem. "Gabi, nincs semmi baj, ne ijedjen meg, hisz ez csak a nyákdugó". Mi van? Miről beszél ez az ember? Oké, azt már tudom, hogy van egy kis lötyi a bébi mellett, meg méhlepény, aminek mindenki szerint másmilyen a működése, de hogy még dugóval is el van torlaszolva a gyerek. Tényleg? Ennyire precízen vagyunk összerakva? Pont mint az első menstruációnál, annyira vagyok felvilágosult a témával kapcsolatban. Akkor tudtam meg, hogy ez is elmehet... (nyákdugó az zselészerű anyag, ami védi a méhet a fertőzésektől, állítólag). Én már megörültem, hogy oké, akkor most már biztosan szülünk... nem tévedtem sokat, biztosan szülünk, de lehet szülni a nyákdugó kibújása után három héttel is.
Holnap dokker bácsi megnézi, mennyit tágult a méhszáj. Azt hiszem, ha annyira finoman vizsgál meg, mint az elmúlt alkalommal, ott helyben elfolyik a magzatvízem és mehetünk végre szülni. Különben is megkért, hogy a négy napos szabi alatt ne szüljek. Megoldható lenne, de akkor intézzük már el addig ezt az egész szülés dolgot, mert lassan több cuccom lesz itt, mint otthon.
Szobatársaimmal kezdünk idegyökerezni. Egyikünknek sem tesz túlságosan jót. Igyekszünk konfrontáció-mentesen élni a napokat, heteket. Kicsit olyan ez, mint egy megromlott házasságban. Egyikünk kinyitja az ajtót, hogy legyen egy kis huzat, a másik meg úgy tesz, mintha érdekelné mi történik a folyosón és visszafelé (kettő másodperc múlva) véletlenül becsukja az ajtót. Amikor ezt a kört már ötödjére futjuk le érezhető, hogy nem véletlen. Na akkor jön az a rész, amikor vízzel teli palackkal támasztom ki az ajtót, hiszen azért már le kell hajolni és mivel a mélyen tisztelt kollegina nem a szorgalmáról híres, nagyjából sejhető, hogy flakon a helyén marad, hacsak nem a megduzzadt lábaival billenti arrébb a nehezékem. Szóval kicsit macerás, mivel nem ismerjük egymást és kényszerű az együttlét. Persze oldjuk ezt rendesen mindenféle módon, de most nem egyszerű a helyzet. Az előző turnus valahogy élvezhetőbb volt. Igyekszem 30 évesnek tűnni és rendesen szigetelni (ahogy arra pszichodokker nénink tanítgatott), de azt vettem észre, hogy ez másoknak is csak döcögősen megy. Szerintem senki nem figyel rájuk rendesen, mert már mindenkiről tudok mindent, pedig szimplán alkalmi a kapcsolatunk.
Luca, Luca gyere ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése