Omnia somnia

Danival, Lucával rokonokat látogattunk. Nagynéném lakás- és macskaavató születésnapi bulijában jártunk. Autóval mentünk, odaérve abból kiszálltunk, gyereket összecsomagoltuk, elindultunk, hogy átkeljünk az út másik oldalára, parkolóról van szó, bő egysávos utacskával... kishíján elcsapott bennünket egy szakadt skodás. Lakótelepi hülye gyerek megveszi hatvanezer forintért a nála öregebb Skodát és gyerekeket csap el a parkolóban, mert a megengedett harminc km/h helyett neki muszáj legalább hetvennel kanyarodnia. Danit a picivel épphogy vissza lehetett rántani, láthatóan ő is megijedt, nemcsak én. Átértünk, láttam Skoda megáll egy ház előtt, az embert megkértem, vigyázzon táskára és kicsire, anyu elindult gázolójelöltet elásni. Kiscsávó (merthogy az volt) még a szakadék korhadványában tespedt, Gabi mami feltépte az ajtaját és habzó szájjal leelmebetegezte. Srác nem értette miért. Mondtam neki, hogy ká jó volna, ha jobban figyelne, mert imént csak az éberségünknek köszönhetjük, hogy még egyben vagyunk. Azt mondta, nem látta. Mondtam azért, mert olyan gyorsan ment, hogy nem láthatta, hülye gyerek. Mondta, én nem beszélhetek így vele. Mondtam, még el is ásom élve, ha még egyszer meglátom, és ha a gyerekemnek miatt bármi baja esik miatta, egyszerűen megölöm. Kocsi ajtaja rávág, anyuci visszasiet családhoz, mosolyog, visszaveszi táskát reszkető ajkakkal, majd apuval megállapítják, hogy az autóból kiszálló megfenyegetett tag legalább két méter magas. Sebaj. A habzó szájú fenyegetőző anyukák ezeket egy tekintettel megsemmisítik.

A családi muri jól esett, isteni volt kimozdulni, babának is jót tett, sokat aludt, ismerkedett, nézelődött, steril környezetet óvatosan ideje megszüntetni. Nem elég csupán a mi pár falunk, jó, ha többet lát. Tetszett mindenkinek Luca, de azt hiszem az a picurka, aki már legalább a tekintetével kommunikál, képes bárkit elvarázsolni. Elképesztően édes Luca. Figyel, próbál egyszerű mozdulatokat utánozni - nem a spárgát -, kétszer láttam ébren is mosolyogni, holnap lesz két hónapos. Folyik az idő. Elfolyik a napokkal együtt. Kezdi megszokni szervezetem a szervezetlenséget. Már nem több a napi átlag alvásigényem három-négy óránál.

Furcsa hogy alakul át a párkapcsolat mindeközben. Elcseszett metamorfózis. Sokkal kevesebb a tényleges súrlódás, nagyobb a bili kapacitása. Csak azt a két napot kell átvészelni valahogy, amikor az kiborul. Nagy a veszteség ilyenkor. Előbb látszatot kell teremteni, majd elhinni, hogy működik. Látom és hiszem, így megy ez.