Család és egyebek

Voltam koncerten. Isteni volt. Ha szar lett volna a hangulat, akkor is diadalittasan pörgettem volna táskámat a fejem fölött. Andris barátommal pörögtünk, mint két kamasz. Ugráltunk csillogó szemmel és ordítva énekeltük ezt a számot:

Délután kiskorúval piknikeltnk a Feneketlen-tónál. Élvezetes volt. Ettünk kamillát, pitypangot és hangyát.

Per pillanat szarok a farom méretére, süteményt eszem, nem keveset. Gyerek apja önmagában egy sokk. Mert jófej, elvisz minket Bécsbe a barátainkhoz, itt van ha kell, ha nem, de felelősséget, azt bezzeg nem vállal. Csak mert ha már teszek valamit, többnyire céllal történik, ha pedig változtatni akarok valamin, azért is teszek, különben minek áztatom a sarkam ugyanabban a pocsolyában. Persze lehet azt mondani, hogy önzetlen, de gyanítom, hogy itt másról van szó. Mert micsoda pazar dolog jófej hétvégi apukának lenni, aki itt van, amikor akar, amikor neki jó, még kulcsa is van (volt), így legalább mentheti az irháját az esetleges tényleges felelősség-vállalás alól. Segít, részt vesz. Micsoda álszent faszság. Nem és nem. Nem lesz több közös Bécs, nem lesz több közös fürdetés, nem lesz több semmi, mint a heti két látogatás. Mert bár én mondtam ki a végét, ő döntött.

És a nyavalygás, ez a rohadt nyavalygás. Hogy neki milyen szar, de bezzeg másnak milyen jó, és ő nem azt kapta, amire vágyott. Igen, mer' az ember csak ül egy domboldalon nyitott szájjal, a sült galamb meg csak úgy berepül a szájba. Véletlenül. Ja. Ébredj már fel, Kispajtás!

Mert minden kurva szépnek és jónak látszik, ami máshol van. Persze. Ki lát bele mások életébe? Mindenki, mindenhol, mindennap megküzd a démonokkal, önmagával, a céljaiért, a vágyaiért, a kapcsolatáért. Egy kapcsolat sem fenékig tejföl, ha meg igen, azért keményen megdolgozik két ember és ugye ott nincs hely harmadiknak, legyen ez szerető, anyós, vagy kanári(s). Nem úgy, mint nálunk volt, kezdve a volt barátnőtől az anyósig. A nap rossz híre, hogy kurvára nincs menekvés. Mert mindenki megeszi, amit főzött. Persze lehet éhségsztrájkolni. De egyszer el kell számolni. És már nem csak magunknak tartozunk ezzel.

A gyereket pedig nem verjük át többet. Szerencsétlen nem érti, mi történik körülötte. Mert van apja, meg anyja és családja is. De a család közösség. Ez pedig - jelenleg - egy két személyes közösség, nem játszótér. Értem?