Kikapcs

Gyerekapjával - a továbbiakban így hívom majd - annyira jól haladunk kapcsolattartás szinten, hogy elérkeztünk a heti egy láthatásig. Mindezt azért, mert kölcsönösen megbízunk egymásban és óvjuk a másikat.

Hívtak ma egy munka miatt - most, azonnal, tegnapra, négy-öt órás meló -, meg tudom-e csinálni. Felhívtam gyerekapját, aki csupán azért nem vette fel a hívásom, mert az anyjáéknál volt. Most csodalogisztikával sem mentem volna semmire, mivel a harmicöt fokos hőséget a kiskorú sem tolerája nagyon, nem lehet rajta megnyomni a szlíping gombot. Merthogy nincs rajta ilyen. Nem gond. Majd amikor szükségem lesz arra a harmicötezer forintra, amit ezzel kerestem volna, kihúzom az ő zsebéből. Lényegében így szokták, nem? Mér' akarok én plusz munkát vállalni a már meglévő ötön kívül. Hülyeség.

És most állt össze a kép. A leszbikus testvére kavart be annyira két hónapja - a műtétem után -, hogy a szülei meg merték tenni, hogy idejöttek - amikor lázasan feküdtem gyulladt sebbel - és elhordtak mindennek. Lényegében egy identitászavaros ember - a kedves húg - csak tisztában van más identitásával, ha már a sajátját nem találja. Bingó. Bazd meg, ha ez kell, edd is meg. Nélkülünk.

Megyek, sütök sütit és szorgosan nézegetem miután kihűlt, mert holnaptól tornával egybekötött fogyókúrára ítéltem magam. Talán lesz majd, aki megeszi.