Egy új élet kezdete

Napok óta masszívan csüngök a világhálón és egyféle daganat különféle megnyilvánulásairól tájékozódom. Mára már egészen konkrét kórképeket sikerült értelmeznem. Nem. Nem lettem megint hipochonder, ne reménykedjetek, ezt a posztot már leadtam, töltse be szépen aki csak akarja, biztosan akadnak még jelentkezők rajtam kívül. Segíteni szeretnék. Csak az a baj, hogy nem tudok. És ez ocsmány érzés.

Pár éve egy számomra fontos embert - szerintem barátomat - akartam megtéríteni. A világ nagy összefüggései révén próbáltam számára bizonyítani, hogy minden összefügg mindennel, véletlenek márpedig nincsenek, az ember betegíti meg a saját szervezetét, tehát képes azt meggyógyítani is, satöbbi, satöbbi. Ő erre válaszképp azzal törte le a szarvam, hogy ne erősködjek, nincs gondviselés, sem istenek, sem semmi, "le vagyunk ide baszva" a Földre, az élet-halál kérdése pont úgy dől el, mint az M7-esen Balcsi felé tartva a szélvédő áldozatainak rövid élete. Bogarakra gondoltam, nem a potenciális öngyilkosokra. Most úgy érzem, nagyjából igaza lehet. Bár olykor esélyt kapunk arra, hogy elrendezzük még életünkben fontos ügyeinket. Nem a hitelekre gondoltam. Van, hogy kapunk haladékot. Van, hogy nem is olyan keveset.

Érdekes, hogy változom évről-évre. Tíz, tizenöt éve még úgy gondoltam, nincs gondviselés, nincs semmi, én sem vagyok, csak illúzió minden, nemsokára felébredek végre. Öt-hat éve kezdett kikristályodni bennem valami, ami a buddhizmus felé húzott leginkább. Most úgy gondolom, minden leírható képlettel, vagy fekete, vagy fehér, vagy igen, vagy nem. Aki azt hiszi van talán, az ugyanazt a vizet tapossa születésétől haláláig és csak megúszni akarja az életét. És persze, mindent meg lehet magyarázni mindenféle érdekes elmélettel, de valami akkor is vagy van, vagy nincs. Tehát nagyjából minden eldöntendő. Az ember magának tartozik annyival, hogy válaszokat adjon legalább a benne felmerülő kérdésekre. És ahogy a válaszokat keressük, tapasztalunk, tanulunk, így fejlődünk ténylegesen. Igen. Radikális. Na de mikor nem voltam az? Megváltozni nem fogok, maximum formálódni.

A mostani rémálom neve: seminoma. Az Uzsoki Kórház nemtörődömsége miatt most egy barátom élete múlik a következő hónapokon. Szurkolok neki/nekik, bízom benne. A legerősebb akaratú ember, akit ismerek. Ő eddig is tudta, hogy mi minden múlhat rajta. Ha neki nem sikerül, hát senkinek.

Jobbik Vóna elkőtőzni

Furcsán teltek az elmúlt hónapok. Összemosódtak az élményeim, minden összefolyt. Valahogy elvesztek a célok, a tervek és csak katyvasz volt a fejemben a jövőt illetően. A saját jövőmet tekintve. Mert persze, anya vagyok, de ennél a pontnál nem áll meg az élet. Saját célokra van szükség, hogy emberként és nőként is képes legyek továbbra is funkcionálni. Az anyaság a legnagyobb dolog, ami történt velem, de ez nem a minden. A gyermek a minden. De őt "csak" kölcsön kaptam. Egyes számban azért, mert csak a magam nevében beszélhetek. Én egyben, egészként üzemelek biztonságban, tehát ideje változtatnom.

Kialakult egy időben is kivitelezhető napi menetrend. Naponta ismétlődik a nap. Az egyetlen nap. Az Idétlen időkig c. filmben láttam hasonlót. De tényleg ugyanaz. Luca már szilárd ételeket is eszik, sütőtököt, burgonyát, csirkét, banánt, almát, narancsot. Szépen fogja a kis kanalát, és csupa csoda dolgokat művel. Karatyol, mászik, kúszik, bújik, szeretetgombóc.

Az elmúlt három-négy hónapban nemigen foglalkoztam munkával, ami azelőtt a mindenem volt. Elvesztettem a lényeget. Akkora felelősség és annyi idő Münyüri, hogy gondolataim és napjaim egészét ő tette ki. Az elmúlt hétre találtam vissza csak magamhoz és ez is csak részben sikerült. Elcsenek a napból egy-két órát, amit magamra fordítok. Most például még el szeretném olvasni a Jobbik-féle pártprogramot, hogy pontos indoklással tudjam megmagyarázni egy jóbarátomnak, miért fél Gabi a (rosszabbik) Jobbik jövőtől annyira, hogy elköltözni is képes Vóna egy másik országba, amennyiben ez a szánalomhalom banda jut hatalomra. Csak annyi időre, amíg megbuknak. Inkább most kerüljenek hatalomra, mint négy év múlva, mert akkorra már kiírthatatlanná válnak, mivel elképesztően jól felépített a szervezetük és arra is rájöttem már, miért. Már csak precízen meg kell fogalmaznom a Kökénynek.

Egészségileg köszönöm jól vagyok, bár senki nem kérdezte, tudom. Na szóval, sínen vagyok és nem úgy, ahogy az emberek mostanában sínen szoktak lenni. Minden végtagom a helyén van. Jól vagyok. Refluxom gonosz mértéket öltött, gyógyszert szedek rá, emiatt már nem én táplálom a gyermeket, tápszert kap a szilárd táplálék mellé. Hormonok szórakoznak, mivel túl sok gyógyszert kaptam, két hete még éppen alul működtek, most a megvonás eredményeképp szerintem megint túlműködnek. Egyik hónapban öt kiló plusz, aztán hat kiló mínusz, jó kis narancsbőr és egyéb vidámságok. Emiatt kicsit morcos voltam, mert így szülés után már csak ez hiányzott az egyéni kis repertoáromból. Na de mire jó a tájbox, ha nem arra, hogy a frissen szült már-már ellágyuló anyuka még lágyabban forduljon a világ felé? Uma anyu tájboxolni fog. Lófenét. Csak lihegek majd lógó nyelvvel és örülök, ha hazáig eljutok megállás nélkül egyhuzamban. Busszal, villamossal.

Emellett belekezdek az újabb gyermekgyártásba. Mert van ám egy gyermek a fejemben, amit meg kell valósítanom. Két éve még úgy gondoltam, hogy ezt majd akkor, amikor egyszer gyermeket szülök és sok időt töltök majd otthon. Itt az idő! Művészeti projekt. És nagyon izgalmas. Főleg, mert gerillaként működik majd.

Tervek vannak, gondolatok rendeződnek. Szeretek precíz lenni. Most ez a legújabb hobbim. Fontosnak találom, hogy a legjobb legyek abban, amit csinálok. Magam számára a legjobb. Mert ha mindenki arra koncentrálna, amit csinál, és nem mással lenne elfoglalva, nem tartanánk ott, ahol. És ez nem követelne teljesen feleslegesen emberéleteket. De persze a világot nem fogom megváltani ezután sem, és az emberek nagy része még mindig ugyanolyan sunyi, nemtörődöm, rossz és teszkó, mint eddig. Nincs velük dolgom, mert ki vagyok én, hogy megmondjak? Senki. Az én dolgom összesen annyi, hogy jó legyek a legjobbat kihozva magamból. Mindenki csak annyira van leszarva, hogy élni tudjak.

Magvas

A helyzet változatlan. A karácsonyt túléltük, a lakás ugyanakkora mint volt, Luca még mindig sír (most a foga jön), Dani máshol van, én megint kórházban jártam. Starck óra, pajzsmirigy gyulladás, debil anyós. Ennyi történt az elmúlt egy hónapban.

Új barátom lett. Facebook a neve. Kicsit ijesztő függőség, de legalább becsapom magam azzal, hogy nem vagyok egyedül és még csak tüdőrákom sem lesz követlen hatásként. Idióta farmot igazgatok, hajtok az ingyen macskákra és az arany tojásokra.

Megpróbálom mindezek pozitív oldalát látni. Íme:

Sok jó dolog történt velünk mostanában, bár a betegségünk miatt sajnos kihagytuk a családi karácsonyokat, mert ezekből bizony sok van. Lucus tündéri kislány, mint egy fóka nyomja ki magát, nézelődik. Ma például a gőgicsélésére ébredtem és amikor a kiságyra néztem, egy szőkés fejecskét láttam belőle kikukucskálni. Szegény csak nemrég aludt el, újabban a fogzás miatt nyugtalan. Dani Düsseldorfban van, legalább kipiheni magát valamennyire. Nappal dolgozik, délután, esténként kollegáival tölti az időt. Csak pasik. Kórházban azért jártam, mert nem tudtam abbahagyni a köhögést, és megdagadt a nyakam. Endokrinológiára utaltak, mivel pajzsmirigyem rakoncátlankodik. Kaptam egy csodaszép, formatervezett pasi órát karácsonyra, kórházat látogattam, anyósom továbbra sem szeret (most a fiát győzködi arról, hogy lépjen le mellőlem, valamit biztosan tud az öreglány). Nem unatkozom.

Nagyon jó alkalmazást találtam, Facebook a neve. Bátran elcseszhetem naponta az időm egy részét itt és még fizetést sem kapok, szájber barátokat gyűjtök.

És most megyek, levágom a hajam olyanra, amilyen nekem tetszik, úgy, ahogy én akarom. És egyáltalán nem érdekel, hogy kinek hogy fáj majd. Végülis az én fejem.

www.soapplant.blogspot.com

Nem tudok rólad semmit. Már jó ideje. Lehetne, hogy életjelet adj?

Ollé

Eltelt pár nap mióta szedem az antibiotikumot, változás nem sok történt. A közérzetem nem jó, ráz a hideg, sokszor libabőrös vagyok, de legalább már lázam nincs, a hangom pedig - anyósom nagy örömére - elment aludni. Felhívtam ügyeletet, mondom kezdődő tüdőgyulát állapítottak meg pár napja, kérdezem, láz nélkül helyes-e, hogy ráz a hideg, nem, mondják, menjek házi orvoshoz, mondom jó, de vasárnap van. Szájhúzás, na jó, egye kutya, menjek be, megvizsgálnak. Gabi felöltöz, csizma felvesz, sál/sapka, maszk, pénz, irány az ügyelet. Ajtó kinyit, orvos meglát, amikor meghallaná, hogy beszélek, de csak látja, hogy tátogok, megörül. Lehet, hogy megint hideg front volt és pánikbetegek édesítették a napját. Végre valaki, aki nem szimulál. Kaptam papírt, meg receptet, jó tanácsokat, kérték feküdjek és ne beszéljek sokat, és ne szoptassak egyáltalán, mert ez vírusos eredetű nyavalyatörés lehet, amiért ráz a hideg. Oké.

Jajaj, recept nálam, Dani beteg, otthon bébivel, akkor most azt lesz, hogy Gabi szépen visszafelé emberiség elleni merényletet elkövetve bemegy az Allee-be, csak mert most nincs szén-monoxid szivárgás, feldobom valamivel a látogatóközönség napját, ne unatkozzanak, ha már annyi pénzt hagynak ott. Maszk fel, szem lesüt, még én szégyenlem, hogy nem köpködöm a ragályt másokra. Nem baj, gondoljanak, amit akarnak, hol a patika. Öt doboz újabb gyógyszert kaptam hatezer forintért cserébe, majd nyomakodtam az Intersparig, szereznem kellett eleséget.

Bejárat megkeres, kosár felvesz, biztonsági őr ordít utánam: Kisasszony, van számlája a zacskójában lévő holmiajiról? Ránézek, visszakérdezek: Honnan tudja, mi van a zacskómban, Uram? Miért kell számla gyógyszerekről? Majd hebeg valamit, én morcos arccal suhanok tovább. Keresem a Delma Light-ot, mire látom, hogy egy család - apu a postán dolgozik kisegítőként, anyu a konyhalány alá dolgozik, a gyerekek meg már 10 évesen megtanultak járni - röhög rajtam. Le vagytok ti szarva, gondoltam, de sajnos előttük talátam meg azt a rohadt margarint és meghallottam, mi olyan mulatságos rajtam. Az, hogy maszkban vagyok. Odafordultam és megkérdeztem, a maszk az ami olyan vicces, mert ha igen, leveszem, úgyis tüsszentem kell. Kérték, ne tegyem, úgyhogy továbbálltam somolyogva. Én már beteg vagyok, de miért gáz, hogy nem szórom szét a vírusom? Tényleg ennyire hülyék az emberek?

Azelőtt sokszor mentem betegen dolgozni. Bizonyítanom kellett, hogy bármi történik, rám számíthatnak. Ma már tudom, ez az én marhaságom volt, sokkal többet ártottam, mint használtam, mivel lázasan odafigyelni sem lehet nagyon, másokat is rendesen megfertőztem, és pótolhatatlan sem voltam, most sem vagyok.

Mondja meg nekem valaki, miért ázik be a harmicötezer forintos Vagabond csizma! Még jó, hogy ajándékba kaptam pár éve, így legalább nem bőgöm el magam. Elég lett volna egy pár tesco gazdaságos gumicsizma és egy vastag zokni. Tudom.

ÓVszer

„Gyermekeinket nem megvédeni kell az élet nehézségeitől, hanem alkamassá tenni őket azok leküzdésére.”

Dzseko néni dögrováson

Eltelt egy hónap, mióta utoljára írtam umára. Arra voltam kíváncsi, csak olyankor írok-e, amikor valami bajom van. Mert jó dolgokról valamiért nem tudok úgy írni, ahogy az nekem tetszik. Az eltelt pár hét alatt kaptam hideget, meleget, Gabi/Luca napon összeeresztettük rokonságaink szűk körét, az Eurosporton box megy, Luca még alszik, Dani szegény nagyon fáradt, Dömper megfázott, fenyőfánk még nincs, de kezdődő tüdőgyulladásom igen.

Arra jutottam, hogy többé nem írok más családtagjaimat is érintő személyes dolgaimról, inkább kipróbálom, milyen szigetelni, kicsit levédeni az "intim szférámat", mivel nekem az elmúlt években ilyenem nem volt, az összes szférám ez az egy volt és azt gondoltam, jó teregetni a szennyest. Továbbra is úgy gondolom, hogy szívderítő, és hogy isteni megosztani ezt írásban másokkal, de mivel az emberiség nagy része ezt nem így látja és öncélúnak véli (lehet, hogy az is) és én most megpróbálnék a sorba beállva rendszerbe illeszkedni, csak a saját bugyimat fordítom ki umának, hogy a fokozatosság elve is megmaradjon. Szóval, ha mérges leszek, mert például az anyósom semminek nem tud örülni, amit teszek, megpróbálom másképp lereagálni, mint a pisztoly-párna vegyespáros. Ugyanis azt vettem észre, ha túlhergelem magam, szétrobbanok. És itt van Luca, akinek szüksége van a nyugalom-szigetre, amit tőlem meg fog kapni, mert nem akarok olyanná válni, mint amilyen az apám volt a régi családommal, és mert nem akarok családi szappanoperákat a továbbiakban, mert az volt már éppen elég. Megpróbálok normálisan viselkedni, több jó dolgot észrevenni, írni ezekről is, harmincig számolni, mert tízig beszélni nekem kevés. Tudom, még nincs szilveszter.

So... tegnap történt, hogy mivel már két napja köhögtem, hol hőemelkedésem, hol lázam volt, elképesztően elkezdett hasogatni a hátam, oldalam, felöltöztem hát szépen, fogtam a motyómat, és éjfél előtt kevéssel meglátogattam az orvosi ügyeletet. Doki néni fiatalabb, ellenben sokkal nagyképűbb volt mint én, lekezelően osztotta az észt, pedig én csak gyógyszert kértem, mást nem... mossak kezet sokszor (kézfertőtlenítő két hónapja van a táskámban és használom is, mondtam is), maszk (abban mentem be, taxis még csak hülyének sem nézett odafelémenet), és igen, zörög a tüdő rendesen, a torkom sincs jó állapotban. Erre már megkérdeztem tőle, hogy kinyissam a számat, hogy meg is tudja nézni, vagy ez is csak valami sablonos verbál-dolog? Majd felírt egy antibiotikumot és a szokásos napi két darabot önkényesen megemelte háromra, mert úgy gondolta, kéne még karira egy gyomorfekély is, csak hogy nosztalgiázzak kicsit.

Hívtam taxit, ember megállt az út közepén, nem húzodott le, megvárta, míg én sétálok az autóhoz, beszálltam, rám nézett, majd megkérdezte kissé idegesen, hogy miért van rajtam maszk. Mondom, azért van rajtam maszk, mert lehet, valami vírusos nyavalyám van és nem szeretném továbbadni, főleg, hogy kezdődő tüdőgyuszim van. Faszi leizzadt, letekerte az ablakot és ülésének egészen a szélére húzódott. Kértem, ne húzza le az ablakot, mert lázas vagyok, izzadok, maszk van rajtam, a kezem a szeme láttára fertőtlenítettem alkoholos löttyel, így nem kaphatja el, mivel nem nyálzunk együtt. Mondta, hogy őt már az Isten sem mentheti meg, egészen biztos, hogy H1N1-em van, most ő is megkapta, szövődményei lesznek, és kórházban végzi. Mondtam, hogy az a tuti, ha valaki kórházban végzi, mert az azt jelenti, hogy jó eséllyel próbáltak mindent megtenni a megmentéséért, meg hogy kaptam védőoltást, és hogy nem eszik olyan forrón a kását. Vártam, mikor végzi el a következő feladatsort: autó fékez, ajtó kinyit, Gabi gurul. De nem tette.

Elvitt a Délinél lévő patikához, az volt ügyeletes, megkaptam a bogyeszokat és visszaszálltam taxis "barátom" járgányába, látványosan fertőtlenítettem ismételten kezeimet, zsebkendővel fogtam meg még az ajtaját is, nehogy szívrohamot kapjon, majd finom, csendben megkérdeztem tőle, nem pánikbeteg-e. Kérdezte miért, mondtam azért, mert én az vagyok és eddig azt hittem, hogy nálam kiműveltebb hipochonder nem született a Földre és úgy érzem, tévedtem, ő jobban nyomja, mint én. Elmosolyodott végre, és színt vallott. Megbeszéltük ki mennyiszer döglött meg, kinek mennyiszer volt szívrohamszerű rosszulléte, ki mióta az. Mire egy kis egység kovácsolódott belőlünk, a ház elé értünk. Javasoltam neki fertőtlenítő és maszk használatát. Védőoltásra sehogy sem tudtam rávenni. Olyan félelmetes kitartással hitte, hogy belehalhat, hogy talán ki is múlna, ha megkapná, de szigorúan pszichésen. Úgy hallottam az apáthia lehet halálos, higgyünk hát neki.

Amikor bezártam magam mögött az ajtót, bevettem a többlet adagot mindenből és egy kicsit örültem, hogy vannak nálam neccesebb esetek. Most értettem meg kicsit abból, milyen lehetett másoknak (anyukám, Laci /család jó barátja/), amikor nyáron a sok zűrt követően az ismerős fogdokitól hazafelé tartva telefonon tartották bennem a lelket, hogy nem lesz anafilaxiás sokkom az érzéstelenítőtől, nyugodjak meg.

Most már legalább tudom, hogy a taxisok is emberből vannak. És hogy szeretem a többszörösen összetett körmondatokat.