Jobbik Vóna elkőtőzni

Furcsán teltek az elmúlt hónapok. Összemosódtak az élményeim, minden összefolyt. Valahogy elvesztek a célok, a tervek és csak katyvasz volt a fejemben a jövőt illetően. A saját jövőmet tekintve. Mert persze, anya vagyok, de ennél a pontnál nem áll meg az élet. Saját célokra van szükség, hogy emberként és nőként is képes legyek továbbra is funkcionálni. Az anyaság a legnagyobb dolog, ami történt velem, de ez nem a minden. A gyermek a minden. De őt "csak" kölcsön kaptam. Egyes számban azért, mert csak a magam nevében beszélhetek. Én egyben, egészként üzemelek biztonságban, tehát ideje változtatnom.

Kialakult egy időben is kivitelezhető napi menetrend. Naponta ismétlődik a nap. Az egyetlen nap. Az Idétlen időkig c. filmben láttam hasonlót. De tényleg ugyanaz. Luca már szilárd ételeket is eszik, sütőtököt, burgonyát, csirkét, banánt, almát, narancsot. Szépen fogja a kis kanalát, és csupa csoda dolgokat művel. Karatyol, mászik, kúszik, bújik, szeretetgombóc.

Az elmúlt három-négy hónapban nemigen foglalkoztam munkával, ami azelőtt a mindenem volt. Elvesztettem a lényeget. Akkora felelősség és annyi idő Münyüri, hogy gondolataim és napjaim egészét ő tette ki. Az elmúlt hétre találtam vissza csak magamhoz és ez is csak részben sikerült. Elcsenek a napból egy-két órát, amit magamra fordítok. Most például még el szeretném olvasni a Jobbik-féle pártprogramot, hogy pontos indoklással tudjam megmagyarázni egy jóbarátomnak, miért fél Gabi a (rosszabbik) Jobbik jövőtől annyira, hogy elköltözni is képes Vóna egy másik országba, amennyiben ez a szánalomhalom banda jut hatalomra. Csak annyi időre, amíg megbuknak. Inkább most kerüljenek hatalomra, mint négy év múlva, mert akkorra már kiírthatatlanná válnak, mivel elképesztően jól felépített a szervezetük és arra is rájöttem már, miért. Már csak precízen meg kell fogalmaznom a Kökénynek.

Egészségileg köszönöm jól vagyok, bár senki nem kérdezte, tudom. Na szóval, sínen vagyok és nem úgy, ahogy az emberek mostanában sínen szoktak lenni. Minden végtagom a helyén van. Jól vagyok. Refluxom gonosz mértéket öltött, gyógyszert szedek rá, emiatt már nem én táplálom a gyermeket, tápszert kap a szilárd táplálék mellé. Hormonok szórakoznak, mivel túl sok gyógyszert kaptam, két hete még éppen alul működtek, most a megvonás eredményeképp szerintem megint túlműködnek. Egyik hónapban öt kiló plusz, aztán hat kiló mínusz, jó kis narancsbőr és egyéb vidámságok. Emiatt kicsit morcos voltam, mert így szülés után már csak ez hiányzott az egyéni kis repertoáromból. Na de mire jó a tájbox, ha nem arra, hogy a frissen szült már-már ellágyuló anyuka még lágyabban forduljon a világ felé? Uma anyu tájboxolni fog. Lófenét. Csak lihegek majd lógó nyelvvel és örülök, ha hazáig eljutok megállás nélkül egyhuzamban. Busszal, villamossal.

Emellett belekezdek az újabb gyermekgyártásba. Mert van ám egy gyermek a fejemben, amit meg kell valósítanom. Két éve még úgy gondoltam, hogy ezt majd akkor, amikor egyszer gyermeket szülök és sok időt töltök majd otthon. Itt az idő! Művészeti projekt. És nagyon izgalmas. Főleg, mert gerillaként működik majd.

Tervek vannak, gondolatok rendeződnek. Szeretek precíz lenni. Most ez a legújabb hobbim. Fontosnak találom, hogy a legjobb legyek abban, amit csinálok. Magam számára a legjobb. Mert ha mindenki arra koncentrálna, amit csinál, és nem mással lenne elfoglalva, nem tartanánk ott, ahol. És ez nem követelne teljesen feleslegesen emberéleteket. De persze a világot nem fogom megváltani ezután sem, és az emberek nagy része még mindig ugyanolyan sunyi, nemtörődöm, rossz és teszkó, mint eddig. Nincs velük dolgom, mert ki vagyok én, hogy megmondjak? Senki. Az én dolgom összesen annyi, hogy jó legyek a legjobbat kihozva magamból. Mindenki csak annyira van leszarva, hogy élni tudjak.