Ataxia

Heim Pál kórházból jöttem ma haza gyermekkel. Kaptunk két és fél nap haladékot. Amennyiben a tünetei nem változnak, felvesznek bennünket a neurológiára és jön a gerinc lumbálás, az altatásos koponya cété és a többi nyalánkság. Rettenetesen fáradt vagyok.

Luca pár napja esetlen lett. Gyakran összerogyott, elesett. Tesztelni kezdtem és észrevettem, hogy nem megy egyenesen. Dülöngélt. Előző nap este láttam a kezében egy bogyót, amit karácsonyi dekorációnak vettem, növény, igazi, nem is tudtam, mi az. Én állat! Hívtam a toxikológiát Heim Pálban, majd fogtam a gyereket és Rúúgli úr segítségével piszok gyorsan eljutottunk a célhelyre. Futás a toxikológiára. Dokik, nővérek nemigen voltak a helyzet magaslatán, nem ismerték fel egyből az egyébként egyáltalán nem ritka bogyós termést, de amikor végre eljött a felismerés pillanata mondták, ettől nem produkálhat ilyen tünetegyüttest a gyermek, irány a neurológia.

Kikérdeztek az elmúlt napokról. Mondtam, hogy a gyerek két hete rettenetesen beteg (annak ellenére, hogy négyszer jártunk vele orvosnál), de főleg éjjelente köhög, akkor pont úgy, mint ahogy egy motort szokás berúgni - például egy choppert. Megkérdezték nekem milyen alapbetegségeim vannak, családban milyen betegségek fordultak elő, majd jött a teszt, amin Lucus elbukott. Három opciót tartott lehetségesnek a neurológus főorvosnő:

1. a gyerek megtalált itthon egy nyugtatót és bevette - mondtam neki, hogy ez kizárt, nincs olyan helyen, ráadásul amikor beveszem azt a szart még tuti magamnál vagyok, ergó feltűnne, ha elgurulna a gyógyszerem - na de ez a verzió kimutatható vizeletből, negatív lett,

2. a köhögéscsillapítónak van ilyen mellékhatása - ez egy nap alatt elmúlik, nem múltak el a tünetek másnapra,

3. a vírusfertőzés megtámadta az idegrendszert - extra vírusos fertőzést mutatott ki a laborvizsgálat eredménye.

Eddig sajnos a harmadik verzió tűnik a legvalószínűbbnek, mivel kicsiny gyermek másnapra csámpás is lett. Apjától kapta el ezt a kórt, akinek hiába könyörögtem, hogy viseljen maszkot, mosson kezet, menjen orvoshoz, nem tette, főleg nem rendesen. Ő most mellhártyagyulladással fekszik otthon. Nem, ő nem most volt beteg, egy hete meggyógyult, mégis ezt diagnosztizálták nála, mégpedig ma reggel, pedig csak az oldala fájt.

Most itthon vagyunk bébivel, sokat gondolkodom, bízom, csak nem tudom, miben. Rettenetesen félek. Luca a mindenem.

Elárulok egy titkot. Amikor terhes lettem, nem akartam élni, még nem tudtam Luca létezéséről. Nem volt miért csinálnom. Elhagytak, becsaptak, magam csaptam be, nem éreztem talajt a lábaim alatt, pánikbeteg voltam, depressziós, a munkám megszűnt, pénzem nem volt, mert nem fizettek ki, közeledett a karácsony, gyűlöltem az egészet. Kétezer-kilenc január ötödikén tudtam meg, hogy állapotos vagyok. Addigra már csak negyvenhat kilót nyomtam és az átlagfogyasztásom napi két háztartási keksz és két pohár víz alatt volt. Majdnem biztos volt, hogy nem élem túl. Amikor a terhességi teszt pozitív lett, már nem tehettem meg, hogy szép lassan kinyírom magam. Volt miért élni, volt miért tervezni, volt miért pótolni, volt kiért élni. Az én életem egyetlen értelme a gyerekem. És nem azért, mert ősanya típus vagyok. Sajnos nem vagyok. De nincs senki, semmi más, ami ehhez a világhoz köt. Ő az egyetlen ember, akit önzetlenül tudok szeretni, akiért bármeddig, bárhová elmennék.

Tudom, hogy képes vagyok számára megadni mindent, ami igazán fontos. Mert érzem, ahogy pulzál, érzem, mire vágyik. Szóval most rettenetesen izgulok, illetve nem is izgulok, nem vizsga ez. Félek. Rettegek. Csupán egyetlen dologra vágyom. Az egészségére.