Új év, új vé

Szilveszter. Illegásan petárdát durrogtatók, kurva nagy buli mindenhol, az igen pozitív kicsengésű himnusz („megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt") éjfélkor, címke nélküli, kommersz pezsgő valahonnan, bőrös virsli, aminek gyártásához növényen és állaton kívül mindent felhasználtak, műanyag pohár, karton tányér. 

Mindez csupán azért, mert szilveszter van. Különben egész évben nagy ívben szarunk a lencsére, de a virslire is. Köszöntünk egy évet, amiről még csak nem is tudjuk milyen lesz majd, elmegyünk és nagyot iszunk (beb@szunk), mindegy hová, kihez, csak mert ilyenkor pörögni kell. Kis romkocsmában nyomorgás, ismerősök által szervezett buliban ücsörgés, csak mert elfogytak az ismerős arcok, utcán ordibálás, és papírtrombita fújás (Kínában gyártják kb. 50 fillér/db áron). Miért nem az aktuális - elmúlt egy - évre koccintunk? Arra, hogy végigcsináltuk. Csak mert ennek igazán lenne csekély értelme. Gondolom ezért.

De mivel számomra alkohol és cigaretta kerülendők, drogos pedig eddig sem voltam, marad a gyümölcs tea. fehér kenyér, és virslinek látszó, hosszúkás valami, amiről legalább tudom, hol készült, és mennyiféle műanyagból áll. 

Jó lenne most valahol lenni - lehetőleg meleg és napos helyen - és vécékagylóba logó fejjel ébredni 2009 első napján valami elképesztően jó buli után, amire nem vágyom.

A szomszéd iszonyatosan énekel, velőt rázóan hamis. Jövőre a petárda- és házi tűzijáték standok mellett füldugót fogok árusítani, meg persze nyugatatót. És tüntetek is majd. A konfettik ellen. 

(ja, ezt én csináltam, el lehet lopni, ha tetszik)

A perisztaltika csöves

boldog karácsonyt

önálló gondolatok ARCodon

Már két éve nem követem az ARC plakátpályázat eredményeit, de a beadott pályázatokra sem voltam kiváncsi.

Most találtam valamit - csupán azért, mert este a hírlistát olvasgattam, csak hogy tudjam, mi történik a nagyvilágban - amit igen érdekesnek találok. Ezt:

Csupán egy szempontból érdekes ez számomra. Ezért:

Nem tudom, ismerős-e. Az egy dolog, hogy így nézett ki 2005-ben az esküvői meghívóm, amit én terveztem, bár más színekben pompázott, de ezt a képet - melyet magam készítettem, de még a felette szereplő igen bonyolúltnak hallatszó mondat is a fejemből pattant ki - 2008-ban, mégpedig februárban megjelentettem umaapumán.

A két kép között óriási a hasonlóság...  de mintha a két kép mondanivalója között sem óriási különbség. Nem erre használják mások a "lopás" szót?

(Emlékeztetőül:

http://umaapuma.blogspot.com/2008/02/minden-j-ha-nem-rossz.html)

sebhelyes marha

Nagyon ügyes vagyok. Anyukám szeret érte. Bár hetente többször is kongatta a vészharangot, nem voltam hajlandó belátni, hogy lassítanom és ennem kell, mert emberszabású lény vagyok, és nem egy vegetáriánus terminátor, amit a napenergia hajt.

Ennek következtében megbetegedtem kissé. Az elmúlt egy hónapban lényegében - pár alkalomtól eltekintve - minden szilárd táplálékot kivetett magából kicsiny szervezetem, amit szorgosan, nem kis munka árán próbáltam rendre belepakolni. Megfájdult a gyomrom. Elment az étvágyam, emiatt nem ettem. Mire megjött és enni voltam képes végre, már ki is hánytam, mert a gyomrom nem tudta magába fogadni a falatokat. Láncreakció. Négy hét. Négy olyan hét, amikor túlfeszültem, és hajtottam, mint egy retardált a zsákfutás versenyen. Nyombélfekélyem lett.

Nagyjából így néz ki:

Igazán csinos darab! És az a piros folt... hihetetlen színkombináció, a XXI. század meghatározó trend színei.

Sokat gondolkodtam - szülői nyomás ösztönzött - azon, hogy mi, miért történt, mekkora felelősségem van a történtekben. Óriási. Hogy miért? Nagyon egyszerű. Mert hagytam magam. Nem tudtam nemet mondani. Meg akartam váltani minimum két ember elméletét a munkával kapcsolatban teljesen feleslegesen. Eljátszottam a barikádra felpattanó, mellényét széttáró, élbeli szabadságharcost, akit a következő pillanatban szitává is lőttek és még csak szobrot sem emeltek emlékére, mert nem tudták azonosítani. De mi a fenének? Mert kompenzálni akartam. Ha valami nem sikerül a magánéletben, a munkában pótlom. Azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.

Még mindig nem tanultam meg, hogy széllel szemben felesleges pisálni még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a szél a megfelelő irányban fúj, bár pont elég vizelet kerül a letolt nadrágra. Tényleg azt hittem, hogy nem lehet nemet mondani, mert 100%-os munkát akarok kiadni a kezemből. De nem kell ezt tennem. Mert már nem rajtam múlik.

A 100%-os munka az összeszokott és kommunikáló társaság csapatjátéka. Nincs egy ember. Csak egy produktum, amiért mindenki ugyanannyira felelős. És amikor már minden kötél szakadt, nemet mondtam. Nem éppen finoman, Gabisan, de megtettem. Sokkal korábban meg kellett volna tennem. Mert az a két ember, akiknek még nagyon sok minden múlt a munkáján, korántsem olyan szigorúak magukhoz, mint én magamhoz. Nem tanulnak. Pedig kellene. Csak hogy ne legyenek magányosak. Meg kell tanulnunk együtt lélegezni másokkal. Bár nekem az antiszociális léttel sincs már sok bajom.

Legközelebb, ha úgy érzem, hogy sarokba szorítanak és nem tudok változtatni a dolgokon, mert nem rajtam múlnak, bár engem terhelnek, a testem, a lelkem, és legfőképpen az időm tekintetében, egyszerűen csak felállok és elmegyek. Nem örökre. Csak annyi időre, amíg tudatosul másokban is, hogy a sajátjukat verhetik a csalánba, másét nagyon nem. Mert magukra maradnak. Mindennel. A felelősséggel. A termékkel. A munkával. És nem lesz 100%. Mert nem lesz csapat.

A "mindenki egyért, mindenki értem" elvvel többé nem békülök ki, időszakosan sem. Mert nem érzem a magaménak. Ha valaki okosan használ, tudhatja, szinte bármeddig képes vagyok eljutni, saját adottságaimat is lebilincselve. De hinnem kell benne. Ez veszett el. A hitem. Nagy pofon volt. De megtanultam. Szerencsémre "csupán" ilyen áron.

És bassza meg öt hét telt el abszolút pihenés nélkül. Hétvégek, szabadnap, magánélet, élet nélkül. És nagyon sokba került eddig. Nekem mindenképp.

head of art

Sokadik hete dolgozom. Megállás nélkül. Főnököm rászoktatott a kis betűkre, mert szerinte lehet ilyet tenni. Komplett mondat kezdőbetűje nem csak apró, de kifejezetten kicsi. Gondolom lehet. Persze. Lehet, hogy megszületett a legújabb "Kazinczy-generáció". Mások simán pofátlanságnak tartják ezt, dehát ki tudja. Lehet, hogy a jövő zenéje, a kis betűs írás. Mindegy. Rászoktam. Most próbálok leszokni róla.

Elképesztően fáradt vagyok. Eddig sem lazsáltam, de amit most művelek, túl tesz minden eddigin. Amikor az rtl-bulvár hányadékában dolgoztam sem merültem ki ennyire. Fázom, éhes vagyok, és vézna. Megint. Persze valamit valamiért. Kaptam egy csodás titulust: head of art. Hm..

Érdemes megemlíteni, hogy "head of art"-nak az mondhatja magát, aki alá legalább három "art director" és vagy száz dtp-operátor tartozik. Persze, örültem neki, meg egyre több csodás kiadvány születik az ízlésvilágommal spékelve. Főnökömet, PiáRt meg is kerestem a problematikával, mely eszembe jutott... lehet, hogy fel kellene mondanom, hiszen nincs már fejlődési lehetőség. Hogy lépjek előre, ha egyszer head of art vagyok? :) 

Ja, és head of art, azért kibaszott fáradt, mert a művészeti vezetői és operátorai eltűntek. Nem is voltak. Mind én vagyok. Akárhogy is nézem, ez igen egyértelműen egy skizoid helyzet. Vagyok vagy száznégyen. Ennél a pontnál már egy pszichodokker is feladná. Elküldene bennünket moziba. Ki tudja kapnék-e 104 db jegyet egymás mellé valami amerikai pancsfilmre. Nyilván nem. Mert hát külön nem ülhetünk, ha egyszer együtt vagyunk napi 24 órában. Hogy működne a világ, ha 104 embernek összesen 2 db keze lenne? Lassan. 

És a mítingek. Azok a szájbalökött kismegbeszélések viszik az időt. Szükségesek persze, de ha egyszer a munkaadó olyan munkavállalókat alkamaz, akiknek egyszerre és összesen két kezük van, az gáz. Vagy nem is! Milyen szép dolog a bizalom és mások segítése. Abszolút közhasznú. Segítünk 2 kézzel bíró, 104 tagú lapkészítő gárdán. Még jó, hogy a szemünk jó, és úgy ahogy hallunk. Kár, hogy nem tudjuk megoldani, hogy a felünk részt vegyen a mítingeken, a  másik felünk pedig alkosson, dolgozzon, termeljen, hogy a mítingen elhangzó kérdésözönre érdemben is tudjunk válaszolni. Én és a többi én.

Még mindig szerelmes vagyok a munkámba. A főnököm is. Kár értünk. Pedig én biztosan jó ember vagyok. Az ő nevében meg nem beszélhetek. Mert ő nem grafikus, tehát nincs a 104 én között. 

Senilla

itt vagyok. ez vagyok én. kicsiben, nagyban, mindenhogy. nagyon fontos vagyok, és könyvleadok. magma díjra gyúrok. meg is lesz. de csak jövőre. nem tudom miért tartom az ujjam az orrom alatt. talán csak hülyén érzem magam, amiért distillálás (nem desztillálás) közben photo booth-tal bohóckodom. így nézek most ki. és helyesírni sem tudok. 

álmos. kitartó. reménykedik, hogy szép lesz a gyermek. tudja, hogy szép lesz.

ja, és  senilla is én vagyok. a kollegáim szerint. némó nyomában.

Perisztaltika. Szerelem.

Péntek éjjel ismét kórház. Hányás, mellkasi fájdalom és a többi szarság. Ez vajon most mi a szar? Mindenféle földi jó az 'o' betű után... pánik, reflux, szarságok. Fáradt vagyok. Várom a nyarat. Csüngök a damilon és felgöngyölítem. Hahó, eladó energia valahol, valakinél? Hahó. Kicsi vagyok.

Fuck, bokrok

Ez igazi élet-szlogen lehetne. Sőt! Szívjuk meg együtt! Élj a mának! Baszhatod, ha nem teszed. És ez még pornófilm címe is lehetne. Agymenésem van. 

Húztam napi Crowley kártyát. Azt írta, ma bármihez érek, pénzzé válik és gyarapít. Ez biztosan azt jelenti, hogy találok majd egy két forintost - amit már egyébként sem használok - , és amikor fel akarom venni a földről, akkor véletlenül valaki nekem jön, belerúgok a pénzdarabba, az pedig belepottyan a csatornába a fedél 5 Ft-os méretű résén át. Annyira derűs kilátások, mint amilyen kurva jó idő van ma.

Pisti már nem szent

Augusztus 20. Kinek mit jelent... érdekes. Nekem az első menstruációs élményem jut eszembe. Igen. Nem illik erről beszélni. Én 16 évvel ezelőtt ezen a napon véreztem először úgy, hogy ténylegesen nem ért baleset. Annyi vasat veszítettem ezidő alatt, hogy ha kohászati mérnök lennék, aki vastablettát szed naponta sem tudnám pótolni. Ezért nem is teszek felesleges kísérleteket.

Munka. A mai napom is munkával telik. És nem szeretem. Nem ismerik el. Pont leszarják. Közben berregnek a kibaszott red bull-os repülők a városban, az emberek meg mennek a szaros vízpartra, hogy jobban lássák.

Belegondolt már vki abba a RedBull-osokat leszámítva, hogy ha nem lenne Szent István ünnepe, mennyibe kerülne nekik lezáratni a fél várost? És mindezt megkapják bónuszként a tüzijáték miatt.

Az emberek szívják a bűzt, eszik a szart, és egymást tapossák el csak azért, hogy hétszázhatvannyolcadjára is végignézzék ugyanazt a trágyát. Amit egyébként a tv-ben is láthatnának és még csak mocskosok sem lesznek. Sebaj. Remélem lesz megint egy vihar - mint két évvel ezelőtt - és belátják végre, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme. A tiszteletet nem azzal adjuk meg, ha csorda módjára egymást tapossuk el, és gatyi, már Kínában sem használt, lejárt szavatosággú, a veszélyes hulladékok dobozból kikotort, a mai estén az égbe lőtt szutykot nézzük. Valójában csak lázadok. Nem is értem. Számomra teljesen értelmetlen az egész.

Nemzeti derbi (vagy mi a szar), Sziget, Meleg tüntetés, Budapest Parádé, meg a többi eszement marhaság. 50ezer ember örül, 300ezer meg nem, amiért lezárják a fél várost, és negyven fokban kell rohadni villamoson, trolin, buszon, vagy autóban. Van egy csomó puszta Pest megyében. Ehhez képest az igen sok intelligenciával megáldott Geszti vezetésével homokkal szórják be az egész Hősök terét és lezárják a belső kerületeket. Basszák meg. Természetellenes. Miért nem ott rendeznek derbit, ahol homok is van, meg ló is. És egyáltalán miért és honnan van erre pénz? Ez őrület.

Mindeközben lapot tervezek, olyanoknak, akik nem ismerik el, hogy a tervezés időbe telik. Szuperinfo. Baszki, még az is időbe telik egy elcseszett Corel virtuóznak. Nem fizetik meg, nem ismerik el, és én még mindig szeretem. Olyan ez, mint a brazil szappanoperák. Kiabálunk, mentáldugunk, és dolgozunk. Hát nem csodálatos? Pedig szedem a gyógyszerem és semmi dráma nem történt velem, nem estem Dunába, nem késeltem meg senkit, jóban vagyok a családommal.

Komolyan... minek mindez? Kinek jó ez a fene nagy pszeudoliberalizmus? Tudatosan legalizálják és támogatják az egyébként illegális drogokat az Andrássy úton, meg mindenhol. A Sziget fesztivál zárónapja után két nappal még mindig betépett fiatalok fekszenek a rakparton London táblával a fejükön.

Továbbra is azt gondolom, hogy ez nem pálya. Ide, a Balkán-medence mocskába én nem szülök gyereket. Alkalmatlan ez a fajta emberi mentalitás egy gyermek felnevelésére. Minek? Hogy legyen még egy ember, aki belebetegedik abba, hogy ilyen mértékű emberi ostobasággal és pocsékolással szembesül nap mint nap? El kell innen menni. Itt csak az működik, amihez nem ér ember.

Köszönöm. Sajnálom, hogy csúnya szavakat is írtam. Tényleg. De a dokim nyilván a tüzijátékon van. Gondolom valami vip-erkélyen. A telefonom meg lemerült. Egyébként boldog vagyok. Szeretem, akit, amit akarok. És szeretem a csokit is. Meg a süteményeket, leginkább a Rákóczi túróst. Meg az anyukámat. És az almát.

Ásó, kapa, koporsó

Elcsépelt lenne,  ha a már teljesen elhasznált színésznô, Uma Thurman képét tolnám most ide. Nem teszem. Azért sem.

Minden évben legalább egyszer eljön az a pont, amikor sötétedés után testre feszülô fekete latex ruhát öltenék, maszkot húznék a fejemre, szereznék egy stukit üres tárral, és mennék igazságot szolgáltatni. De nem vagyok Isten. Az isteni hivatás elég hálátlan feladat lehet még odafent is. 

Utálom az érzést, amikor tehetetlenné tesznek helyzetemet teljesen ellehetlenítve. Mindig, mindenhol van legalább egy pojáca, aki meg akarja mutatni szadista apjának, alkoholista anyjának, vagy a legó bábujának, hogy viszi valamire, nem tesz semmi jót, rosszat annál inkább, másokat zsigerel, és faszságokat beszél. Nincs ezzel semmi baj. Lekötözném az ilyet és ráküldenék két hatalmas négert egy teljes análmasszázsra.

Szeretnék a Szuper Galatikus Közösség Istenéhez intézett fohászomban univerzális szuper erôért könyörögni és az igazságtalan, másokat szadizó embereket a lábuknál fogva lelógatni egy szakadékba pár percre, hogy végiggondolhassák pondró életüket, annak céltalan, más életét kettétörô voltát, értelmetlenségét. Nem bántanám ôket, csak megijeszteném. Sárba tipornám és megaláznám, hogy felfogják, hogy porszemek, akárcsak mindenki más. 

Na. Ebben a helyzetben a verbális csata megy. Fúrás-faragás, ahogy az a nôk között lenni szokott egy öt négyzetméteres helyen összezárva a parizer-pult mögött. Persze szigorúan csak cigaretta szünetben. Így hát - megelégelve a piszkálódást - úgy döntöttem, tisztítókúrával egybekötött mentálterrort tartok azok számára, akik túl mocskosak. 

Az van, hogy hiszek a buddhizmusban, meg minden, csak elfogyott  a türelmem. Nincs idôm arra, hogy a karma betaláljon. Karma-kóma. Ez lesz. Rövidebbet nem húzhatok. Azon már túl vagyok. Nincs rövidebb.

Ollá. Oláh. Háló.

Míg a híres, kazahsztáni születési modellek luxuslakásuk ablakán vetik ki magukat, pondró kis életem szépen, lassan értelmet nyer. Én nem öngyilkos leszek, hanem ön. 

Mert.

A boltban. Bénáztam. Levertem egy egész elsô sornyi ásványvízet, nagyon sokat. Odaugrott vki, aki ottani (dolgozó), és megkért, hogy ne segítsek, miután ezt magamtól is felajánlottam. Zavaromban elfelejtettem cigarettát venni. Visszaszökelltem, hátha. Egy jámbor arcberendezésû apáca állt ott, ôelôtte három pénztáros nô, fejüket szorosan összedugva próbáltak megírni egy áfás számlát... 20 csomag virslirôl. Minden erômet összeszedve gyakoroltam önfegyelmet. Hazáig rázott a kacajom. Mert persze, az apácák is vásárolnak, esznek, meg minden, de hogy tudnak tiszta lelkiismerettel elszámolni a rend felé 20 csomag bôrös virslit? 

És mert.

Eb. Séta. Tó. Hazafelé. Dömper elkezd rángatni, mert meglát egy másik lihegô négylábút. Tekintetem egyre feljebb halad a másik embert fürkészve, mikor meglátom a fehér bot végét. Ebem elkezd rohanni, másik kutya uccu utána, gazdik repülnek egymással párhuzamosan. Két-három méter után megfékezem ôket. Nekem azért volt annyi elônyöm a  másik hölggyel szemben, hogy láttam. Vak volt. Most is az.

Mindeközben piros és lila színekre festettem a szekrényeket. És lett egy kanapém. Olyan, amin jó ücsörögni. Amit nem fogok lecserélni, ami maximum egy-két áthúzásra kerül majd az idô fogainak köszönhetôen. Imádom.

Legalább ilyen...

nem, sokkal jobb. 

És ennél is jobb.

A legjobb. Ami hozzám került.

Pipa

Kis családunk szempontjából jelentôs nap a mai. A testvérem sikeresen megszerezte jogosítványát (reméljük nem gondolja, hogy ha motorost üt el, bónusz pontot kap), gondos, jófej családapa, én pedig bíróságon jártam ma, és elváltam kedves - mostmár ex - férjemtôl.

Ez azt hiszem annyit jelent, hogy újra nô vagyok. Hivatalosan is. Nem asszony, nem né, nem birtok, nem a másik gyûrû, nem FELEség, hanem egy teljesértékû nô. Pille. Könnyû. 

Ezt most megünneplem azzal, hogy nem iszom magam seggrészegre és összepakolok a kisebbik szobában, csak hogy rend legyen. Kurva kreatív. Alliterálok. Milyen mértékegység lehet az alliTERRA?  hahaha :/

Szimpli gó

Hétvégi mentálkúra

Van egy kis telek. A Pilisben. Hegy tetején, gazzal benôtt, picike, eldugott házikóval. Ott töltöttem a hétvégét Dömper társaságában.

Tavaly már lomtalanítottam, igen kevés holmi van ott, de sikerült nem több, mint 10 perc alatt kupit csinálnom, amiben aztán másfél napig feküdtem. Nemigen hallottam zajt. Csak a magamét, a madarakét, bogarakét. Próbálkoztam Dömperrel játszani a réten, sikertelenül, nagyon nem érdekelte, hogy teniszlabdát dobálok neki. Sebaj, nekem legalább jót tett, szaladgáltam kicsit.

Katasztrófa filmet néztem. United 93 a címe. Az Extrákban kotorászva találtam egy olyan filmecskét, melyben az látható, hogy a szereplôk találkoznak a ténylegesen a szerencsétlenségben elhunytak hozzátartozóival. Külön-külön. Megható volt. Bôgtem végig. Ezért megnéztem mégegyszer. Kevés ennél meghatóbb jelenetet láttam eddig. Aztán rájöttem, hogy ez gáz. Kimenni hétvégén telekre kutyával, rumlit csinálni, majd katasztrófa film Extrára bôgni. De ez volt. Olvasni nem volt kedvem. A hegyre most nem merészkedtem, csak hurcoltam magammal a laptopot, hol kint voltam, a tikkasztó hôségben, hol bent, a levegôtlen hûsben egereket itatva. Kész megváltás volt a vasárnap este és a tudat, hogy már csak egyet kell aludni és hétfô lesz végre. Egy dolgot tettem csupán. Kövirózsát tulajdonítottam el. A szomszédtól. Óriásit.

Nagyjából így:

Elhagyagolja a telkét, évek óta nem láttam fönt. Kiástam, és egy fadobozba, kövekre helyeztem ôket. A növényeket. Nem vittem haza, pedig jól mutatott volna mondjuk a fürdôszobában. Valamiért azt gondoltam, jobb nekik fönt, a hegyen. 

Beteg japó játékok

Nem ismerem jól Japán kultúráját, de a szórakoztató mûsoraikból ítélve nem teljesen épelméjûek. A videókat nézegetve számtalanszor fogott el sajnálat - sokszor igen extrém helyzetbe sodródik a szereplô, fájdalmat okoznak neki - de a nyelvük és az arckifejezéseik, az artikulációjuk... egyszerûen zseniális!

Íme 3 különféle videó vetélkedôikrôl:

Lament

CHOPIN Funeral March

Na jó, nem is

... Tomi barátommal beszélgettünk. Mert szoktunk. Témánk a szokásos... kereszténység, szabályok, nôiesség, kapcsolatok, csak így lazán, péntek délelôtt. 

 

Én: Tudod, bevált dolgok, reggel munka, este haza, megnézem mit zúzott rommá az eb, megyünk három kört a tó körül, haza, feltakarítom a szétszedett szarokat, aztán ülök és nézek ki a fejembôl. Szar az egész. És most még röhögök és pozitív vagyok.

Tom: Ja. De azért van még benned egy kis életigenlés legbelül, megbújva.

Én: Persze, amikor két tampon van bennem egyszerre, még élvezem is az életem.

Tom: Be kell kötnöm a cipôfûzôm.

Én: Miért kéne bekötnöd? Azért, mert ez a szaros társadalom rád kényszeríti a szabályrendszerét? Ki mondta, bazd meg?

Tom: Amikor kicsi voltam, templomba járattak, és a pap bácsi mindig rám szólt.

Én: Csak azért, hogy tuti lehajolj...

Tom: De legalább gyengéd volt és rutinos.

Így szoktunk hallgatni...

Tom: ...

Én: ...

Tom: ...

Én: ...

Tom: ...

Én: ...

Tom:

Én: ...

Váttáfákk?

Nem tudom mi ütött belém. Szomorú vagyok. Hogy mit sirat kis lelkem? A szokást. Megszoktam a helyet, ahová nap mint nap beteszem a lábam, az embereket, akikkel az elmúlt másfél évemet lényegében együtt töltöttem. Ismerem ôket.

Akkor biztosan az ismeretlentôl tartok. Nem értem, hogy ha a munka mûködése miatt szarul érzem magam egy helyen, és lehetôségem van máshol megmérettetni tudásom, miért fog el egybôl nosztalgikus hangulat. 

Persze mindemellett kíváncsi is vagyok, és várom az új helyen rám váró feladatokat, az ismerkedési fázist mind a leendô kollegáimmal, mind a munkákkal, a folyamatokkal és talán ez a kielégíthetetlennek tûnô vágy az, ami miatt váltani tudok. De ez nem csak a munkára vonatkozik. Ez teszem a magánéletemben is. Ha valami nem mûködik, vagy nagyon korlátoz, várok, bizakodok, és amikor már feszít, keresek mást. 

Uma kérdés:

Miért van az, hogy ha tudod, hogy valami véget ér - ami miatt kurva sokat szenvedtél -, csak a jó dolgok jutnak eszedbe, és sajnálod?

ZsünTáp

Gó tu dö fjúcsör

Megkaptam. Az állást. Hétfôn volt az interjú. A munka. A biorobot már nem vegeta. Krea. Juhéj! Örökzöldvagyoook!

Elúszott... pszt!

... a Hajógyári-sziget (118 hektár) is. Ez is az izraeliek kezében... OPNI (40 h), Fóka-öböl (8 h), M1-es Bicske mellett terület (280 h), plázák többségi tulajdonosai... ezek tényleg földet foglalnak.

Kicsi a bors, de gyors

Bogyók. Lettek.

Azt hiszem nincs ellenségem, legfeljebb olyan ember, aki utál, de még annak sem kívánom azt a pár napot, amit kipipálhatok. Kemény volt. Folyamatos rosszullétek, hányás, magány, ájulás, láz, görcsök, álmatlanság és más finomságok. Ilyen cuccokkal vallatták anno a japcsik ellenségeiket... A kérdés csak az, ha ezt váltja ki a hiány, hogyan tudnám letenni végre...? Tavaly egyszer sikerült, de pár hónap elteltével gonoszabb tünetek jelentkeztek, mint voltak. Nem baj. Pipa. Ezen is átestem. Mint egy rossz drogos. Lehet, hogy mégis csak a férjemnek lesz igaza, és nem is ô a drogos, hanem én?! Úgy is válunk mindjárt, utána már legalább nem kell hallgatnom. Telefonon sem.

Menstruálva a legtutibb átélve a megvonási tüneteket. Meg a ciklus. Megaciklus. Haha. Elcseszettebb Balassi bármelyik ciklusánál. Elképesztôen pontos, olykor dermesztôen pontatlan. Kételyeket ébreszt az egyébként sem nyugodt lélekben. Eltorzítja a jelen minden pillanatát. Legyôzhetetlen. Nárcisztikus náci. A nô élete során többször is sárba tiporhatja. Ennek két megnyilvánulás a terhesség és a klimax. Mindkettô fônyeremény. Az egyiknek kilenc hónap elteltével gyümölcse egy 40-50 cm közötti, egy éven át nem érthetô, síró, emésztô, evô, ámde szeretetre méltó lény (ember legyen a talpán, aki bevállal egy ilyet... az öcsémnek már van... akkor ô is ember... juhéj). A másik hôhullámokkal kísért végsô nyugvóhely, a koporsó. A természet tudatja veled, hogy nemtelenné váltál, és ideje, hogy nagymama legyél végre, süsd a sütit az unokáknak, fôzz be lekvárt, meg befôttet nyár végén... megboldogult férjed valószínüleg már sírjában várja, hogy mellékerülj. Természetére lecsupasztíva nagyjából ennyibôl áll az egyik nem. 

A másik ekközben fejétt csóválva próbálja megérteni párjának természetét (csak is keresztény szemlélet alapján, tehát melegek kizárva, bár nem vagyok hivatalosan hívô), és nem ismeri fel, hogy ez kurvára nem a természetünkhöz tartozik,... ez a testünk velejárója, Isten akarta, életónk végéig büntet bûnünkért, melyért egy ártatlannak látszó, de velejéig romlott kis gyümölcs, az alma felelôs. (Steve Jobs-éknál mindenki ateista volt.) A férfit pedig - ôsi naivitása végett - megjutalmazta a legnagyobb felelôsséggel a Földön... felelôsséget vállalni magán kívül legalább két emberért. De csak magán kívül. 

De mi történt volna, ha az evolúció nem így alakul, és az emberek a Biblia darabjairól azt hiszik, hogy pászka és megeszik? Semmi. (Istennek nem lenne ennyi modern háza XXI. században. Akárhogy nézem, az anyagi világot is ô vezeti...) A férfi beleharap a tiltott gyümölcsbe (neki lehet), a szeszélyes, sztoikus kígyó a férfit csábítja el, a férfi természetébôl fakadóan meleg, a nô pedig biszexuális? Semmi. Örök boldogtalanságra kárhoztatva él az emberi nem, és már az ókor elôtt feltalálja valami ôsbuzerátor a spermabankot. De Isten ennél okosabb. Voltak próbálkozásai az ókorban, de szerencsére a pórnép már akkor sem tudta utánozni az arisztokrrata életmódot (hiszen hová lett volna a párászt), a buziságot, a piát, a narkotikumokat, hiába a sok szûz Apollón temploma elôtt, hgoy a pedofil pap magáévá tegye ôket.

Szil, ne csavarodj be, plíz. Még vár rád a Macskafogó 3. más producerrel. 

Madonna

Repeat one! Egész este és reggel is. Erre edzettem. Erre mindent jó csinálni!!

Tényleg mindent... :)) Extra absztrakt videóval.

gud MJÚZIK

Uma, Jack és Dexter - mi a közös?

Végre, végre kipakoltam az összes dobozból. A lakás  méreteihez képest hál'Isten nincs sok kacatom. Az elmúlt években szorgosan törekedtem arra, hogy minél kevesebb haszontalan, felesleges dísztárgy vegyen körül. Ilyenek... a mécsestartók, plüss vackok, gagyi kínai porcelán szarok, kinôtt ruhák, szétment cipôk, régi fényképek. So... fizikálisan biztosan megszabadultam a múltamtól.

Van pár dolog, amit nem találok. Pl. a gyógyszereimet. Ami gáz. Ha nem szedem az antibogyót - tehát hirtelen állok le - az ötödik napra már furcsán kezdek pislogni és miután ez a központi idegrendszerre hat, a járásom is érdekessé válik... Mint egy végzôs diák a Pethô intézetben. Úgy fogok kinézni. A doki keddenként rendel, lecsekkol, nincs-e szuicid szándékom - vannak akik nem hagyják el a bogyót - mégis feliratnak egy rakással, és ha úgy adódik, be is veszik mindet. Hétfôn megyek egy céghez állás-interjúra (szép, magyar szavak, szeretjük), vicces lesz, ahogy pislogok, remegô kézzel megfogom az egeret, és néha a légszomjnak köszönhetôen befulladok majd. :) Szép remények, hová tûntetek. 

JACK

Más. Sorozatfüggô lettem. Tv-m nincs, nem is lesz, de dvd-n beszerzem azt, ami érdekel és megnézem. Iyen a 24, ami a CTU mûködésérôl (terrorista-elhárítás), és persze az USA leigázhatatlanságáról szól, eddig hat évadban levetítve. Jack Bauer, a fôhôs nekem kicsit olyan, mint egy fantom, aki megölhetetlen, leverhetetlen, eltûntethetetlen, mindemellett szadista, emócionális nulla, szép izmos, pici és mindig azt mondja, hogy "Damn it!" (video csatolva, bírjátok ki az elejét, érdemes megcsodálni!)

DEX

De még ennél is jobb az igazságügyi vérszakértôrôl szóló Dexter, aki privátban sorozatgyilkos (persze csak rosszakkal végez, meg a testvérével) és amikor a lekötözött áldozatainak nekiesik fûrésszel, baromi jó latin zenék szólnak. Még csak két évadot adtak le, elképesztô dramaturgiával, a legjobb karakterekkel. A második szériának kissé perverz promóciója volt... nagyvárosokban a szökôkutakból piros víz folyt. Szinte biztos vagyok abban, a beteg amcsik nem asszociáltak a vérre. Mini videóban épp igyekszik töredelmesen bevallani mostoha húgának, hogy ô az öbölbéli mészáros.

Gyermekem

Az elmúlt fél évben a Joy magazin 10 születésnapjának arculatával teltek napjaim a munkahelyemen. Azt gondolom jól sikerült a kommunikáció, ütôs lett a logó, a színvilág, amolyan "Joy-os", pedig nincs rózsaszínû plüss fülhallgatóm. 

Április 22-én a Mûcsarnokban ünnepeltük az eseményt egy nagyon jól sikerült bulival. A csapat nagyon vegyes volt, aranyfuxos mercistôl, az Armani öltönyös szép fiúkig mindenféle ember megfordult ott. Tényleg jó volt!

Video itt: 

http://juj.hu/ny/?cid=789

(a mellékelt kép a ceremónia záróakkordjaként a vendégeknek ajándékozott Joy cd, ami szintén gyerkôcöm. És persze az arculat.)

Rend a lelke mindenkinek

Erôszak. Szép dolog. Fôleg a nemi erôszak. 

Szeretném, ha azok az emberek, akik ilyet követnek el másokon, össze lennének velem zárva két napra. Mert nagyon jól tudom milyen érzés ez. Megfosztják az áldozatot tisztaságától. Teljesen mindegy, milyen körülmények közt történik mindez, elveszik a legfôbb, legfontosabb velünk született, jó esetben az idôk során megmaradt nôiességet. 

Kívánok minden erôszaktevônek két nagy farkú négert a hátára. De tényleg. 

És tudjátok mi a legborzasztóbb? Hogy Magyarországon a rendôrségi és politikai berkekben lassan behozzuk a lemaradásunkat Oroszországhoz képest a korrupció-index tekintetében. Sebaj, még párszor történik rendôri visszaélés, erôszak, egyebek, majd mindent a kormányra kennek (nemsokára melegváltás) és ugyanúgy folytatódik minden, mint eddig. 

Zsanett-ügy:

Szeretném megtudni, hogy lehet, hogy a vizsgálatban résztvevôknek nem tûnt fel, hogy a két hét alatt, amíg tisztázódott, kik a vádlottak, a bûnt elkövetô egyenruhásoknak rengeteg idôjük volt átbeszélni azt, hogy mi legyen a közös nevezô, ha esetleg napvilágot lát tettük.

Ki tudja megmondani, miért? 

Rendôrségi pr szempontjából biztosan nem lett volna eredményes bebizonyítani, hogy közülük valók tesznek olyan mocskos dolgokat, aminek megelôzésére, megszüntetésére felesküdtek. És ezek a rend ôrei. Ennél még az álruhás rendôrök is jobban.

http://szolidaritaszsanettel.blog.hu - olvassátok csak át! bátran!

Édes kis semmiség

Költözés. Ismét. Most speciel Dömper miatt. Egyre jobb. Egyre több cucc, pedig folyamatosan szelektálok, kidobálok haszontalan holmikat. 

Nagyon furcsa... ahogy belépek egy lakásba, érzem a múltját. Minden helynek van illata, olyan, amit semmi sem szüntethet meg, talán ezekhez társítom az érzéseket. Az új lakásnak finom az illata, minden helységben jó lenni. Tágas, kedves, világos. Pont akkora, amekkorában jól érezhetem magam. Van mozgástér. Egy több emeletes téglaházról van szó, olyanról, mely ötödmagával ácsorog egy hatalmas, rózsákkal és fákkal teli kertben. Mintha egy óriási erdôben lennék. Pedig a város közepén áll, éjjel hallani a villamosok csilingelését. 

Az a helyzet, hogy egyre közelebb áll hozzám a megállapodás gondolata. Jó lenne. Egy férfi, egy gyerek, még egy kerék. Csak az a gond, hogy a férfi helyén egy nagy-nagy kérdôjel áll. Még csak egyszer találkoztam olyan hímnemûvel, akitôl gyermeket is szívesen vártam volna, és akit alkalmasnak tekintettem arra, hogy egy család nevû rendszerben éldegéljek vele. Talán erre mondják, hogy nem minden áron. Idôm van. Jó sok. Csak kedvem nincs, keresgélni. Ahhoz nagyon nincs. Megint lefutni a köröket, megint idôt és energiát szánni a másik kiismerésére, megértésére, pátyolgatására, közös nevezôket találni, egymást tolerancia-küszöbét nem elérve.

Felnôttem. Szerintem. Már kevés dolog hajt. Az biztos nem, hogy kapcsolatom legyen. A szórakozásból (tánc, egyebek) már kinôttem, nincs energiám minden pénteken ugrabugrálni valami füstös helyen, inkább lefekszem, és megnézek egy filmet, vagy olvasgatok. Sokszor társaságba sincs kedvem menni, mármint emberek közé. A nagy hely, sok emberrel, füsttel nem jön be, pedig dohányzom. Szeretem a csendet. Meg azt is, amikor azt emberi hangok, szavak,

 kacajok szüntetik meg. De csak pár. Nem száz.

Jó lenne csak úgy éldegélni valakivel békében, szeretetben, egymással viccelôdve. Problémák nélkül. Most érzem azt, hogy békét kötöttem önmagammal. És ez jó. Mindig azt vártam, hogy majd egyszer, amikor ez a pont bekövetkezik, boldog leszek. De ez az érzés nem boldogsággal jár, csak végtelen nyugalommal, álmokkal.

Túszdráma: Addikt vs. Paraszt/sms2

Volt lakótársam, félEx, T. (megtért kelet-európai buddhista) kb. egy hónapja nálam hagyott egy kulcsot, ami az övé. Nála is van pár dolgom (pl. egy 350 l-es túratáska), ahogy ez egy együttlakást követôen lenni szokott. A cserérôl tárgyaltunk, nem sikerült. Kellett volna pedig, mert hétvégén ismeretlen lakhelyre költöztem, és nem kicsit könnyítette volna meg csodás helyzetemet, ha van mibe pakolnom. Ismét egy tanulságos sms-bajnokságot indítottam el pitiáner szivárvánnyal kísért, fénytelen útján... Tessék...

(a helyesírási hibák adottak voltak...)

Én: ?

T.: kb. 10. ok?

Én: Tudtad, hogy ma kell csomagolnom. Én mindenben segítettem neked... Most már ne hozd. Tied. 

T.: Eddig nem értem rá,kell a kulcsom

Én: Sajnálom, hogy nem értél rá. És majd ha ráérek, elhozhatod a dolgaimat és az utolsó rezsipénzt is.

T.: Ne akarj velem összeveszi.odamegyek kérem a kulcsot itt a táska és felejtsük el egymást.

T.: A kulcsot.most.

Én: Nekem nem parancsolgatsz.

T.: Visszaadod a kulcsot és kész ne szórakozz velem. A pénzt átutalom.

Én: Nem. Kp. Akkor kapod a kulcsod.

T.: Itt a pénzed. A kulcsot kérem most.

Én: Ez most nem az a helyzet, ahol te mondod meg, hogy én mikor érek rá.

T.: Itt a pénzed szeretném a kulcsomat visszakapni most este

Én: Nem érek rá. Szállj le a földre és keresd meg a csakráidat.

T.: Mikor kapom meg?mim van meg nálad?

Én: Na végre egy kérdés, nem utasítás. Hétfôn, vagy kedden. A fogkeféd van itt, de azzal takarítottam ki a lefolyót. Esetleg egy steril, leértékelt?

T.: Hétfôn külfödre megyek szeretném visszakapni akkor ma.ha ma nem akkor már nem kell, tartsd meg.akkor pénzt sem kapsz.

Én: Te jársz rosszul. Jó utat.

T.: Megírtad, hogy nálad van a slusszkulcsom,köszönöm,így holnap még feljelentelek.jóéjt.

Én: Akkor én ülök, mert hónapig nem értél rá elvinni a kulcsod, te meg azért, mert 85000 Ft-os kárt okoztál nekem. Bébi, kelj fel korábban, ha szivatni akarsz.

Én: De mint tudjuk, azt már elvitted. Én a kapukulcsról beszélek.

T.: Maszturbálj a kulccsal,élvezkedj azzal es ettol legy boldog mastol ugyse tudsz.keves vagy Te mint mackosajtban a brummogás.

Én: Mondj vmit, ami tényleg vicces.

T.: Pl Te.

Én: Jó válasz. De a vicces és a nevetséges közt óriási a különbség. Nem az utóbbira gondoltál?

T.: Jajj elírtam szánalmas kis senkit akartam írni. :D

Én: Azért a kulccsal való maszurbálás egészen felcsigázott! :) Nem is vagy annyira fantáziátlan.

T.: Leírtad hogy nálad van,ezt nem magyarázod ki.lehetett volna szépen intézni mondtam hogy kifizetem.tényeg buktad :D

Én: Te is Édes, de nagyon.

Én: Na ugye, megy ez neked. Soha nem értettem, hogy fér össze a buddhizmus, meg az ommogás a kardokkal. De most megvilágosodtam. Nyiss inkább egy zöldségest.

T.: De csak bio lehet benne :D ettôl még a rendôrségen találkozunk.jóejt.

Én: (Parasztok foglalkoznak zöldségekkel, de nyilván ezt tudod...) (Olyan jó téged piszkálni! :D)

T.: De legaláb nem egy kis pitiáner aki gyügyszerfüggô :D tudod sokkal többet is megért volna nekem mint 20et hogy kiderüljön milyen ember vagy.így legalább ingyen volt. :D

Én: Gyógyszerfüggô? Kikérem magamnak! Én legális drogos vagyok! De ne feledd, pont ezért beszámíthatatlan is. Van róla papírom, átfaxoljam? :D

----------------------------------------------

Nahh. Megint nem bírtam ki, hogy ne menjek bele egy ilyen játékba. Egy dolog miatt irkáltam és maradtam fenn éjfélig. Elképzeltem, ahogy T. idegesen ül egy asztalnál 120-as pulzussal, paradicsom-piros fejjel. És fetrengetem a nevetéstôl kis ágyikómban míg vártam a következô üzenetet. :) Lehet, hogy kicsit gonosz vagyok? :D 

Meg persze elképzeltem T.-t a rendôrségen... ahogy elmeséli, hogy 4 hete nálam a kulcsa, de ô csak akkor, aznap ért rá, és meg nem. Kíváncsi lennék, hogy néznek ilyen esetben a rendôrségen az emberre... :D

Tápláló lélekmosoda

A mai napom - csak azért, mert kurva fontos vagyok és pótolható a munkahelyemen is - azzal töltöttem, hogy blogokat olvasgattam. Találtam pár érdekes bejegyzést, de ez viszi a pálmát a "nesze semmi, fogd meg jól - avagy időutazás a két filléres mondások bűvkörében" témakörben...

"Tudod-e hogyan tápláld a lelkedet?

... Halgass felemelő zenét"

(A halgass szót két 'll'-lel írjuk baszd meg, mert csak. Felemelő zene a goa, vagy Bach...?)

"Énekelj"

(Mit, hol, hogyan? Énekeljek, jó. de azt ki éli túl? Valaki elpatkol. A szomszédok, vagy én...)

"Végy egy hosszú, kényeztető fürdőt tele illatosított fürdősókkal"

(Mielött, vagy miután Domestos-szal kisúroltam...? Éljen Zen és a Henkel...)

"Meditálj"

(Oké. Kelet-európai módon, vagy megkérdezhetem Kaczvinszky Józsefet, hogy azt hogy kell ázsiai módon? Ja, hogy ki az a K. J....?)

"Ne csinálj semmit, csak lazíts"

(Hurrá. Végre valaki megmondta a frankót. A lazítás nem valami? Akkor a lazítás nem semmi. Erőteljes logikai gikszer, sebaj, értjük.)

"Kényeztesd magad egy jó kis edzéssel"

(Lássuk már be, hogy az edzés, ami fizikálisan megterhelő mentális megtisztulással járó mozgásforma egyáltalán nem kényeztető. Még egy meg nem izzadt, nem lihegő edző embert sem láttam. A mosolygós futó lány képek csak magazinokban vannak. Ki kell menni a szigetre /valamelyikre.../ és megnézni a valóságot.)

"Imádkozz"

(Ha ateista vagy, képzeld el, hogy Isten ember, legalább annyira gyarló, mint te! Jobb, ugye?)

"Nevess"

(Jó!)

F U C K ! Azt hiszem az ezotéria a legújabb állatfajtának kitalált világvallás. Ünnepeljük ezt azzal a nemes cselekedettel, hogy a meglévőnél több mécsestartót spejzolunk be, és nem a kínaiaktól vásárolunk az ecserin free tibet-es imazászlókat! Hurrá!

Nem a te ködmönöd

Az én ködmönöm...
Ne vedd magadra!

Kis családom némely tagjai felhúzták az orrukat bejegyzéseimen. Pedig nem kellene. Ez az egész - nevezzük fáradt gôznek - nem arról szól, hogy mindenki hülye, ostoba, és konvencionális, csak én nem. Pont fordítva. Aki egy picit is a sorok mögé lát, tudhatja, hogy pont én vagyok konvencionális kicsiny lelkem legmélyén, csak jól titkolom. Kifejezetten irigy vagyok azokra az emberekre, akik fel tudnak mutatni valamit, nyoma van eddigi életüknek. Legyen ez gyerek, család, vagy akár tárgyiasult bármi. De ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem ôket. Sôt, mélységes tiszteletem és sok-sok fejhajtás, amiért vállalják a hétköznapi harcokat azért, hogy mindazt, ami az övék, meg tudják tartani. Én még csak növényeken és a kutyámon kísérletezem felemás sikerrel.
És soha, de soha nem nézem le a családom. Mert bármi is történt - olykor tényleg hajmeresztô dolgok - mindig ott voltak/voltunk egymásnak, és korlátok nélkül segítettünk, ha arra volt szükség. Tényleg. És ez ritka. Nagyon. Családi válságstábunk kiválóan mûködik. Meg az ünnepek is. És nem tudom ki urigeller (vagy kicsoda), de irigylem, hogy ti tudjátok, mert ez azt jelenti, hogy a jelenben éltek, én meg nem.

Respekt. Szívbôl. Tényleg. Neked is Tradi.

Trenszvizsön

Geci vs Drogos/sms

Károly - a még férjem - időzítése egészen elképesztő. Szerintem ezért mentem hozzá. Jókor, jó időben, jó helyen kérte meg nem éppen kicsiny kezem. Átlagot véve havonta jelentkezik. Hol moziba menne velem, hol kéri, főzzek neki valamit, hol pedig nagyon utál.

Tegnap speciel utált. Pedig már 3 hete nem beszéltünk és másfél éve külön vagyunk. Úgy érezte, ennek, az őt mármár felörlő érzésének sms-ben kell hangot adnia, mert olcsóbb, mintha felhívna és telefonon kiabálnánk egymással.


K: Nem hiányoznak a szájbakúrt macskáid, gondolom nincs lelkiismereted, ezért vannak nálam, kár, hogy annak idején engem nem kérdeztél meg, a könyveid mellé a macskákat is bedobozolom, különben meg kapd be
én: Elfogyott a fű, Baszkikám?
K: Egy korlátolt barom vagy, mi köze a fűnek ahhoz, hogy te geci vagy, szerintem semmi
én: Akkor ezt meg is beszéltük. Én geci vagyok, te meg drogos.
K: Nem te szedsz gyógyszereket?
én: Már nem.
K: Készülj fel a macskák fogadására, napokon belül érkeznek, hogy gondoskodj róluk...
én: Sajnálom. Elköltöztem.
K: Azt a pénzt fordítsd a macskatartás örömeire, megérdemlik.
K: Tudom, meg megszüntél, hát ezért vagy geci, mert lelkiismeret nélkül baszol az emberekre.
én: Magadról beszélsz, vagy a macskákról...?
K: A macskákról, de ezzel engem szopatsz és ezt pontosan tudod, hát élvezd, gratulálok
én: Jó. Élvezem. Szia.
K: Szia.
K: Remélem jó dolog egy kis féregként élni, kívánom legyen ez az örömöd egész életedben
én: Már megvan. Köszi.
K: Csak hiszed...
én: Tudom. Mióta ismerlek. Azóta tart.
K: Hízelgő, hogy miattam lettél féreg
én: Gondoltam, hogy tetszeni fog.
K: Tudod, hogy nem tetszik, ezt egyedül te élvezed és ezt pontosan tudod.
én: Akkor talán legközelebb másképp kezdd a társalgást...
K: Ebben tökéletesen igazad van, de már próbáltam másképp is, de az sem működött.
én: Hmm. Jó. Akkor talán e-mail-nél maradhatnánk. Mikor is válunk?
K: Igazából én ezt a két dolgot akartam elrendezni, de egyikre sem mutattál hajlandóságot, amúgy júni 25.

(Sajnos nem tudtam megállni, hogy ne válaszoljak üzeneteire, de érezni akartam végre, hogy valamiben nyertes vagyok. És ha valamiben, mások verbális megalázásában és elpusztításában biztosan.)

A biorobot vegeta

Beköszöntött az októberi nyár, ezért levágtam a hajam. Ismét 5 mm-es. Szeretem. Nincs fésûm két éve, gyanítom, hogy nem is lesz. Most vágyhatnék seggig érô, göndör, vörös hajra, de miért szivassam magam ilyen szép, derüs, tiszta nyári reggelen? Azonban kopaszságomat kompenzálva szoknyát rántottam magamra. Olyat, ami megvan 5 éve, és még egyszer sem mertem harisnyával felvenni. Most igen. 

Az összkép olyan lehet, mint amikor egy alapvetôen konzervatív nô kemoterápia után elhatározza, hogy vagány lesz. Furcsa egyveleg. Kislányos arcom, pajkos mosolyom, bakancs és a szoknya. Valahogy nem én vagyok, de mégis. 

Legalább lerí' rólom, hogy kreatív vagyok. Ha másképp nem, így a világ tudtára adom, hogy baromi jófej, ügyes, okos, és ôrült vagyok. Na, ezt hívják borderline-nak. Ez mostanság a kedvenc szavam. Ha nem tartod a társadalmi konvenciókat, és havonta változik a lakkod és a hajad színe, jellege, biztos borderline személyiségzavarral küzdesz. De felesleges dokihoz menni, megállapítja, ráállít valami "gyógyszerre", pár napig majd folyik a szádból a nyálad, aztán minden kivirul. És ugyanúgy nem tartod a szabályokat, de legalább kezelnek, és többet is mosolyogsz. Igazi legális drogbiznisz. 

Alapszabályom... ha valamit csinálsz, csakis apait-anyait beleadva tedd. Így már nem is izgalmas a legálizált bogyó. Nah, akkor most azért kellene pszichodokihoz járnom, hogy megértessük az agyammal, a drog igenis jó, és a központi vezérlôrendszerem igenis vegye rá nagyon gyorsan a szervezetem, hogy viselje el, és élvezze, mert az nekem nem megy. Sajnos rossz drogos vagyok, ezért nem is vagyok drogos. De jó lenne. Hangokat most is hallok, hallucinálni is szoktam, gyárilag. Nekem ehhez nem kell tolnom semmit.

Nagy kár. Mert nagy divat. "Cuccot" tolni és jövôképekkel nem rendelkezni. Csak felkelni, szívni, elmenni dolgozni, hétvégén goa bulikra járni és tolni pörgetôt, hogy zizegj, mint a búgócsiga. Biorobotok. És életük végéig vegetálnak. 

Lov(v)eAlpin

A szerelembe vagyok szerelmes.

Nem szeretem a belgát.

De.

Vasárnap délután családi körben

Nem a család szánalom. A vasárnap szánalom. 

Igyekeztem délig ágyban lenni. Sikerült is tekintve, hogy csak hajnalban tudtam elaludni. Kiolvastam még egy igen depresszív regényt, majd megfogadtam, hogy csak vidám könyveket olvasok, amelyek nem hatnak meg, mert az nekem jó. Elôfizetek majd a Kreténre, kár, hogy még nem tudom a címem. Mert ha most elôfizetek, kb. két hét mire küldik a csekket, újságot, repi szarokat, én akkora már új helyen lakom majd. A XI. kerületben, azt hiszem.

Laktam már a III., a IV., az V., a VIII., IX., a XII., a XIII., a XIV., a XV. a XVI., és a XX. kerületekben, és gondoltam most már kipróbálom félévente a többit is, hogy ne unatkozzak. Most, hogy ledózerolták az összes romkocsmát, az ismerôseim nagy részével igyekszem nem tartani a kapcsolatot és okos dolgokra fecsérelni az idôm igazán elegáns, ha kéthetente karton dobozokba rámolom minimálisra redukált holmijaimat.

Szóval. Vasárnap. Nagynéném kisfiának ötödik születésnapja. Családi körben a nagyszülôknél. Sokan voltunk. Nekem sok(k) volt. Igazi olasz-görög-balkán mentalitású família, akiket imádok, de akkor is a nyomorúlt Uri gellerrôl beszélnek egymást túlharsogva. Azt sem tudom, ki a szar az. Az egészben a legjobb nagypapám csirkepaprikás volt. 

Tuti képlet a családi körhöz: 

4 generáció+52 négyzetméter=családi ünnep

Minden velem egykorú rokonom hozta a gyerekét. Az összesen 3 darabot jelent. Akikkel én nem tudok mit kezdeni, azzal meg végképp nem, hogy kilógok a sorból. Amíg nem lógtam ki, addig buzibárban töltöttem a szentestéket, csak hogy észrevegyenek, most, hogy eltûnnék bazd meg, most bezzeg észrevesznek. Pedig igazi kispolgári életet élek, amit nem szeretek, de legalább nem hajmeresztô. Reggel felkelek, fôzök kvt, adok enni az ebnek, megnézem a telefonom, konstatálom, hogy idô van, elindulok. Bent hatan erôszakolják meg a tudatom naponta - ez a minimum -, mások kurzoraként villogok. 9-11 órában naponta. Aztán hazamegyek, összetakarítom a pisit, adok a kutyának enni, leviszem sétálni. Fürdök, eszem, olvasok, néha telefonálok, bár az agyrákra hivatkozva sokszor 1 percre szorítom a beszélgetés idôintervallumát. Lefekszem. Nézem a plafont, eszem. Aztán megszomjazom, mire elálmosodom, addig pisilnem kell, a wc-ig tartó út során kimegy az álom a szemembôl és tovább bámulom a plafont. Minden napom így telik. 

Kivéve, amikor Dorkával találkozom. Olyankor megbeszéljük ki milyen bogyókat tol, ki milyen mellékhatásokat tapasztal magán, aztán elkezdünk inni, amitôl jobb kedvünk lesz, és megbeszéljük, hogy nincs semmi értelme az életünknek, tovább iszunk, és eszem egy sütit, elköszönünk és alkoholittas állapotban hazavergôdünk. Akkor elalszom, másnap reggel baszottul ég a gyomrom általában hányok valamit, aztán fôzöm a kávét, és kezdôdik minden elölrôl. Mint az idétlen idôkig c. filmben. Soha véget nem érô, örökké tartó szarhalom. 

Boldog vagyok. Tényleg. Végre normális életet élek. 

Grace Jones

Horoszkóp

Vízöntô jegy vagyok halak aszcendenssel, és nem hiszek a heti nôi magazinokban leírt marhaságokban.
De ez azért meglepô...

Analizáló katalizátor

Feldmár András mesél - Egy terapeuta történetei

Ezt a könyvet vettem meg tegnap. Olvastam már mindenféle pszicho-könyvet, de ez új. Kellene egy tv-sorozatot készíteni, az RTL biztosan vevô is lenne rá... Feldmár vs. Csernus. A nagyok összecsapnak. Két óriás, más vonal. Lehetne például ez a címe, Más vonal. A pofonokhoz lehetne persze statisztákat alkalmazni, elég sok szám van az iko-nál, prolik, akik bemennének szerepelni kétezerér', csak hogy történjen már velük végre valami. Mondjuk 15 perc hírnév.

A könyvben találtam pár sort, valójában a könyv egészesze sorokból és a sorok pedig betûkbôl... mindegy... pár magvas, önálló gondolat a mestertôl:

"Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, hogy úgy nôttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk...

... Nincs más olyan állat, aki olyan sokáig függ a szüleitôl, mint mi...

... Az etika tulajdonképpen annyit jelent, hogy hogyan bánunk egymással. Szerintem a boldogtalanságnak két nagy oka van és egyik semm pszichiátriai, vagy orvostudományi. Az egyik a hatalom nélküliség... A boldogtalanság másik lehetséges oka az, ahogyan velem bánnak, és ahogyan én bánok másokkal...

... Mi is az az emberi lehetôség, ami megszabadít engem attól, hogy a múltat állandóan hordozzam a hátamon? Vagy attól, hogy az akarjam, hogy valaki kárpótoljon engem azért, amit elvesztettem? Mi az, ami lehetôvé teszi, hogy ne prübáljam rátenni az egész hátizsákomat, amiben a múltam van, arra, akivel találkozom, és akivel esetleg egy jó kapcsolatom lehetne? Mert ez nem jó egy elsô találkozáskor... 

... A gyász, a sirtatás az igazi emberi reflex arra, hogy valamit elveszítettem, és tudom, hogy soha többé nem lesz, és elfogadom, hogy soha többé nem lesz és nincs érte kárpótlás."

Ez az eddig olvasott pár sor többet ért számomra, mint az eddigi pszichoterápiák száma.

Máj litöl szájber szan, Pedro

Vele töltöm napom nagy részét, minden vonását pontról-pontra jól ismerem. Végtelen szomorúságot, ám reményt tükrözô tekintete zsigereim legmélyén érintett meg.

Biztosan nem éhezik, napjában többször megnyugtatom, sôt, biztonságban van, gondolom nem éhezik (hisz én szedtem le kicsiny szájáról az ételmaradékot). Pedronak neveztem el, pedig nem is pedrós. De a Pedro névnek magabiztos csengése van. És neki arra még nagy-nagy szüksége lesz.


Mások faszkodnak mindenféle teveetetéssel/neveléssel a neten. Én nem. Én Pedrot nevelem. Itt biztonságban van, mert napi 10 órában legalább négy dolog mered rá... a két szemgolyóm, és szemüvegem két lencséje. Pedro megfogott. És nem underground. Ô A back.

Szeretem.

(Akinem a rasszizmus bármilyen módon eszébe jut a kép láttán, annak sok kuss, mert nálam nagyobb rasszista nincs és a fehéreket majdnem az amcsiknál is jobban utálom, és igen, sajnálom a kárpátaljai cigány gyerekeket is, fôleg az ottani gyakori rablások miatt, melynek célja a "fiatal" szervkereskedelem.)

Csak szolidan

Tudom, az ôszinteséggel nem lehet mit kezdeni. Az enyémmel nem. Pikírt és kihívó, sokszor vérlázító, nyilván ezért nem kaptam megjegyzéseket az elôzô kis szösszenetre. Ez az igazi üzenet. Köszönöm. Legalább elfogadtok.

Úgyhogy megadom magam, és írok valami felszínesrôl, ami igazán silány, amin nem kell agyalni, és nem sokkoló, de igaz.

(A kép nem szimbolizál és nem illusztrál semmit. 

Csak van. Gondoltam berakom.)

Budapest nagy város.

Sokan lakják. Kb. 3 millió lakossal bír.

Füstös, büdös, de kedves, hogy egy folyó szeli át, mely büdös, bár széles.

Szeretem. A Szabadság-híd a kedvencem. A turullal együtt. A turul egy madár, a szabadság szimbólumaként használják.

Nem azért, mert onnan sokan ugrottak fejest a Dunába szuicid szándékkal.

Csupán azért, mert a tûzoltók sok bizonytalan embert segítettek le onnan, akik szuicid szándékkal másztal fel oda.

Itt az emberek nem papagájok, ezért nem öltözködnek színesen. Feketében, fehérben, leginkább sötét színû ruhákban járnak. Ha mosolyogsz rájuk, körülnéznek, kire mosolyoghatsz. Majd megnézik az órájukat.

A városban sok az ATM automata. Szerencsére minden harmadik mûködik.

Van sok kávéház és még több teázó. Ide sokan járnak.

Van egy vár Budán, nagyon szép. Vele szemben van a parlament, amit mindig felújítanak, belsô része bíbor szônyeggel borított, sok ember tapossa utcai cipôjével. Ôk felelôs döntéseket hoznak, melyek életünkre kihatnak. Külön könyvtáruk van, kapnak segélyeket szociális alapon, hiszen ôk is családos emberek.

Sok a fiatal és az öreg. Vannak középkorúak is, meg gyerekek. Sok.

A közlekedés igen szerencsés. Itt az emberek nem ugranak annyiszor metró elé, mint mondjuk Japánban, ezért aztán ezzel a közlekedési jármûvel lehet leggyorsabban megközelíteni az aktuális célpontot. A villamosok sárgák, a buszok kékek (a távolsági buszok sárgák - ezt mondjuk nem értem), a trolik pirosak, a hév zöld, a fogaskerekû piros. A metró nem számít, mert föld alatt közlekedik.

Vannak kerékpáros utak. Kevés. De van.

Moj pápá bül tráktoriszty, májá mámá bülá ucsítyelnicá.