MilkMaid

Jártunk kardiológusnál. Lucát vizsgálták. Mindent rendben találtak. Örültünk.

De láttatok már olyan kábé huszonegy és fél éves, láthatóan pasimentes asszisztenst, aki amikor apuka kezében van a gyermek, folyamatosan bámulva furcsa hangon kezd beszélni, prüntyög, és a homlokára van írva, hogy "arra születtem, hogy anya legyek, gondolkodni pedig nem tudok, más életcélom nincs"? Luca arcát kellett volna látni. Pont mint az anyja, éppen csak a szemét nem forgatta. Apukának ez majd csak akkor tűnik fel, amikor kislánya beszélni kezd - annak anyja már tud. Addig marad a naív mosoly arcra rántva az asszisztens irányába, mert ez amolyan kedves dolog, nemdebár. És érett is. Igazi "figyi anyukám, keress magadnak más alfahímet, ne az enyémre élezd a petesejteidet, és pislogj is közben, nehogy kiszáradjanak a szemeid" tekintet.

Mostmár legalább értem, miért mondják a kisgyerekes anyukák, hogy ha lehet, anyuka menjen csak apukával gyereket parkbantologatni, abból baj nem lehet. Így legalább a postás sem csenget feleslegesen.