Felemás érzéseim vannak. Most, hogy A. küzd a rákkal, minden problémám kicsinek tűnik. Nem is tudom, azt hiszem szégyenlem magam, mert most azt érzem, hogy a ő baja igazi probléma az enyémekhez képest. De persze nem lehet összehasonlítani két életet, két szálat, még akkor sem, ha sok a párhuzam. Mert én a saját életemet kell hogy éljem, a saját dimenzióimban, a sajátjaimmal. Hiszen mindig adódik megoldandó feladat. Kedden kérünk kardiológiai vizsgálatra beutalót. Luca köhögni kezdett pénteken, ezért orvos látta, azt mondta, systoles szívzörejt hall, meg kell nézetni jövő héten egy szakemberrel. De valahogy nem félek. Persze, utánajárunk, kivizsgáltatjuk a kiskorút, megtesszük, amit kell. Csak már annyiszor ijesztettek ránk orvosok teljesen feleslegesen megbénítva ezzel bennünket hetekre. Először ugye az agyi oldalkamra gyanújával riogattak - egy hétig rettegtünk, de aztán látta gyermeket a legjobb genetikus orvos -, aztán jöttek azzal a marhasággal, hogy túl kicsi a gyerek, 1830 g-ra becsülték 36 hetesen. Azóta is többször gondoltam már rá, mennyire szívesen elbeszélgettem volna a félvak szonográfus hölggyel, persze csak utólag, szülés után, mert hát az 1850 g valahogy baromira nem egyenlő a 3150 grammal, főleg ha a szülés közbeni sikoltozó gátamra gondolok.
Közben feltettük a régi lemezt. Ki mit szúrt el, kinek mi fáj, miért fáj és miért toporgunk egyhelyben. Szaros akadálypálya, teljesen felesleges. Ideje felnőni és dönteni végre. Akarom, akkor csinálom. Ha meg nem, akkor lelépek. Nem? Ennyire egyszerű. Nem állandóan keseregni valamiért. Most azért, mert nem a világ másik végén vagyok egy felelősség nélküli életben, holnap meg azért, mert holnapig még elválik, miért.
Fáradt vagyok. Hormonok. Az agyalapi mirigyem sem teljesen komplett. Most már a szerveztem sem tudja, alul- vagy túlműködik a pajzsmirigyem. Most például 4 napig voltam természetes tisztítókúrán, mint a kiskatona, vigyázba állva trónoltam az erre alkalmatos helyen. Eközben két kilót híztam. Ma épp túlműködésre utalnak a tünetek. Ez azért szemétség, mert még csak felkészülni sem lehet rá, lutri az egész. Kerek lett a fejem, pont mint egy kugli. Csodálatos lepényfej. Böá.
Drukkolok Lucának, hogy csak kofalárma legyen. Nektek ő a legfontosabb, rohanni meg ki akar? Nincs hova.
VálaszTörlésA hormonok meg rohadjanak meg mind.
Most úgy érzem, az emberi szervezet egy olyan nagyságrendű bizonytalansági faktorral működő rendszer, hogy csoda, hogy két nap között nem omlik össze.
Köszi, aranyos vagy, de most nincs rossz érzésem. Nem lesz baj.
VálaszTörlésAmikor én azt mondtam utoljára egy orvosnak, hogy az emberi szervezetek egy kiszámíthatónak tűnő szerencsegép, azt mondta, hipochonder vagyok. Aztán csak annyit kérdeztem tőle, mi van azokkal a harminc körüli srácokkal, akik esetében a boncasztalon állapították meg halálokként a mindenféle előzmény nélküli, nyilván egy-két tünettel fellépő tüdőembóliát.
Keress rá google-ban a "halálokként" szóra, durva dolgokat lehet olvasni, főleg biztosítók, kórházak nyilvános, peres papírjait, itt aztán vannak szépségek...
Hát igen, a TSH csodákra képes. Ez a hol alul, hol túl, hol sehogy állapot "valahonnan" ismerôs.
VálaszTörlésSzia Uma! A.-nak üzenem, így ismeretlenül, hogy ne adja fel. Kedves barátom megküzdött ezzel a rémmel, és immáron 5 éve boldog férj és családapa. Van remény egy teljes életre!
VálaszTörlésMacsek, biztosan olvassa majd A., amit írtál, és köszi szépen helyette is. A TSH -abda pedig nem is olyan vicces játék, amikor alapból alulműködött 10 éve, valahogy egyszerűbben ment... még jó, hogy Lucát összehoztuk, most évekig nem is szabad próbálkozni kistesóval...
VálaszTörlés