A Magyar Kétfarkú Kutya Párt hivatalos választási programja 2010-ben

Itt. :)

SzigetElőd

És megint. Tényleg nehezített pálya az enyém. Világos. Eddig sem volt egyszerű, bár hozzáteszem, sokáig magam is jócskán megdolgoztam azért, hogy világom a feje tetején landoljon. Sőőőt.

Tizenhét évesen ütöttem vissza apámnak először... tizenkilenc évesen költöztem el az otthonnak nevezett náci haláltáborból egy szál ruhában úgy, hogy fogalmam nem volt arról, mi lesz a következő másodpercben... huszonkét évesen egy főnökömre borítottam az asztalt, amiért az könyvkiadóként kirúgta a tizeniksz fős csapat egy részét a karácsonyi hajrá közepette... sok-sok szentestémet töltöttem buzibárban, csak mert úgy éreztem, az ottani emberek elfogadnak a hibáimmal együtt... aztááán... a Cunamit követően kétezeröt elején SriLankára akartam utazni, hogy egymagam mentsem meg a világot a szőkőár folytán kialakult kautikus helyzetben virágzó gyermek- és nőkereskedelemtől, és képes voltam húsz karitatív szervezetnek nyállevélben könyörögni úgy, hogy magam szándékoztam állni még a költségeimet is... hat napos ismerettség után mondtam igent volt férjem leánykérésére... egy hónapos kapcsolatban hoztuk össze Lucát, tudatosan, persze nem a volt férjemmel... majd könnyen mondtam gyerekApjának azt hat hónapos kisgyerekkel a jobbomon, hogy költözzön el. Persze van egy csomó dolog, amit nem próbáltam. Például azt, milyen lehet Új-Zélandon élni. Csak majdnem. Eddig nem tudtam eldönteni, hirtelen voltam és felelőtlen, vagy túl határozott. Hirtelen határozott.

Ma ezekre talán már nem törekszem. Tudatosan biztos nem. Mert az elmúlt pár hónap alaposan megrázott. A fejemnél kezdte, most a lábujjamnál tart. És hát ugye nálunk a víz is ráz.

Biztonságra vágyom. De nem a láblógatós, dögunalom, hazugságon alapuló, megrohadt látszatbiztonságra. Hanem a tudati biztonságra. Amikor tudod és elhiszed, hogy nincs félnivalód - azaz bízol magadban -, ám pszichopata sem vagy. Létezik egyáltalán ez az állapot?

Szárnyas fejvadász visszatér 6.

Impulzusokért, de egy kis feszültségért sem kell a szomszédba mennem. Ha két hétre bezárkózom bárhová sem úszom meg egy "persze, minden oké, semmi érdekes nem történt velem"-mel.

Néhány hete enyhe szénmonoxid méregzésünk lett, mert beomlott a kémény. A változatosság kedvéért kedden az áram rázott meg. Valahol rossz lehet a földelés. Egészen konkrétan a víz rázott, vállig lezsibbadtak a kezeim. Tegnap lehajoltam. Felegyenesedni már nem tudtam. Bedurrant a hátam. Nem. Nem attól, hogy huszonöt kilókat emelek minden nap. Februárban azt mondták fehér köpenyesek egy gerinc ct után, hogy két helyen porckorongleválás van folyamatban. Remélem még nem fejeződött be.

Cseppet sem sivár az életem. Várom a napot, amikor semmi sem romlik el, esik szét, szabadul el, dől rám, ráz meg. Biztosan halálra unnám magam.

Gyermek jól van. Olyan, mint az anyja. Nulla a veszélyérzete. Mostanában a repülést próbálgatja. Felmászik az ágyra, majd leugrana, ha nem kapnám el időben. Teljesen feleslegesen magyarázom neki, hogy bár egy földre szállt kisangyal, szárnyai azonban nincsenek. Még nem hiszi el. Mert nem szárnyaszegett.

Nevetni jó

Tátott száj, csorgó nyál

Az alvás jó terápia. Többször kellene gyakorolnom. Pár óra szunya és máris szebb a világ. Most jöttem rá arra is, hogy szókincsem milyensége egyenesen arányos a kialvatlansági hányadosommal. Minél kevesebbet alszom, annál szerényebb mondatokat alkotok. És most piszok finoman fogalmaztam.

- Pista bácsi, mintha mostanában kissé beszűkült volna a szókincse!

- A faszt.

Ezért nem mentem én a Hufnágel Pistihez feleségül...

Hüjjehüjjehüjje

Egész nap a gép és Aprótalp között ingázom. Luca sír és nyűgös, fogalmam sincs, mi a baja. Ilyenkor mondják, hogy "biztos jön a foga"? Közben gyerekApja Balatonon teljesíti családi restanciáit, most épp teniszezik, szegény. Miért is nem mentem én a Hufnágel Pistihez feleségül?

NyemNyem

A Gyermek nevelése kapcsán újabb fordulóponthoz értem. Ugyanis Aprótalp kezdi szépen eltanulni a szavakat - napokon keresztül gyakorolja a gyakran hallott szavak kiejtését. Így ugrott a hőn szeretett bazdmeg, kurvaélet, basszamegdenagyon és a többi nyalánkság. Azt még nem tudom, mivel lehet helyettesíteni ezeket, mert őszintén szólva nem áll rá a szám a szép beszédre olyankor, amikor például szétbasz az ideg. Mert csak. De igyekszem.

Bébirépa segítséggel járkál már, mindent a szájába vesz, megízlel, tesztel, így egyre több a tiltószó. Azon vagyok, hogy a párbeszédünk ne a tiltásokban merüljön ki... kislányom, azt nem szabad... neeeem, azt nem vesszük a szánkba.... ki ne ugorj az etetőszékből, neeeemmmmnyalogatjuk a parkettát és főleg nemesszükmega fényképezőgépet. Csak mert így jó eséllyel hallgathatom majd vagy két évig a "Nem!"-et mindenféle kérdésemre válasz gyanánt. De mit is lehet várni, ha állandó tiltás veszi őt körül. Nem akarom már most korlátozni, de az sem esne jól, ha a cifes flakont rágcsálná. Keresem a nem szó szinonimáit. Segítség.

túfákk

Pókica

Az elmúlt egy évben mindenki terhes lett körülöttem és szült. De tényleg. Amikor én lettem állapotos, emberek csak néztek rám, mint valami idiótára, hogy mit akarok harminc évesen. Mert mostanában nem divat tudni, mi fán terem a gyerek. Magam kezdtem a sort, aztán Amarilla következett, akit Timi követett, majd második utóddal rukkoltak elő tesómék három nappal ezelőtt. Kata barátnőm szeptemberben szül. Most pedig már a kaszáspókom is terhes. Demográfiai csoda! Illetve nem tudom, hogy mondják ezt pókéknál. Kétszer akkora lett szegény potroha, mint amekkora eddig volt és állandóan billeg a sarokban. Szerintem émelyeg. Pont mint én, amikor a vécét átölelve hánytam hónapokon át. Szegény. Szívesen elmondanám neki mire számíthat, de úgysem értené. Nem azért, mert nincsen annyi esze. Azért, mert én nem hiszem, hogy megérti és ezért bele sem kezdek. Így működnek a dolgok. Vagy hiszek bennük, vagy nem.

Estefelé megtartottuk Stifi barátom születésnapi meglepetés buliját. Kurvajóvolt. Hárman jelentünk meg. A két főszervező és az ünnepelt.

A többieknek egyéb dolguk támadt - mint anyósnál megjelenni, nem szólni a távolmaradásról, telefont nem felvenni. A sütemények isteniek lettek, a többiek igazán bekaphatják.

És igen, ekkortájt Magyarországot még nem érte el a hidegfront.

Szóval Stifikém, Isten éltessen mégegyszer, tök jó volt együtt lenni kicsit és örömöt szerezni neked. Hálás meglepetés születésnapi buli-áldozat vagy. Remélem a következő ilyen megmozdulásunkon már Attiláék is jól lesznek, itt lesznek.

Ja, és még egy fontos infó. Az este folyamán elfogyasztott sörmennyiség kimosta belőlem a vesehomokot, amit egy hete beígértek a fehér köpenyesek. Hurrá.

Életbiztosítást! Most!

Luca ma reggel ismét új mutatvánnyal rukkolt elő. Bemutatta, hogyan kell biztosan magára (nyakára, hátára) rántania a baba fürdetőkád fémből készült állványát. Én persze megint bőgőrohamot kaptam, ismét hívtam Heim Pálékat, a gyerek nemigen mozdult, alig ficergett és lelki szemeimmel már láttam a csorgó nyálú rokikocsis kis klónt. Mire elsírtam bánatomat és megkaptam a megfelelő instrukciókat - miszerint azonnal ültessem autóba a gyermeket, rohanjunk be - és letettem a telefont, kiskorú már jóízűen kacarászott és a hőmérőt rágcsálta.

Baszki, azt mondták már páran, hogy kössem fel a gatyámat, de erre nem számítottam. Huszonnégy órán belül kétszer kaptam kisebb idegösszeroppanást. Legközelebb marad a hidegvér, jégcsap muter, pléhpofa, ezt demonstrálva bekészítek a kisszoba elé gézt, kötszert, jódot, vattapamacsokat, gerincmerevítőt és egy komplett műtőt. Na nehogy már pont én szarjam össze magam. Hol a régi nem normálisan bátor Gabi, aki más árnyékától sem ijedt meg, a sajátját pedig előszeretettel kergeti? Timbuktuba vitte a szülésznő egy "csak oda" jeggyel tavaly szeptember elsején?

Nem gond, ferberizálunk, ilyen esetre marad a járóka. Lehet, hogy ejt pár csepp krokodilkönnyet, de mégis jobbnak hat, mint egy babajárókeret ajándékba az első születésnapra.

Egy átlagos hét – velem

Hétfő:

Keveset beszélek, gyerekezek, tenderre készülünk, pályázati anyagot dolgozok ki. Fáj a fejem.

Kedd:

Anyám segít, még kevesebbet beszélek, sokat dolgozom, fáradt vagyok, megnézem a szénmonoxid riasztót, nem merült le az elem, jaj de jó, mert valami nem kerek, kapar a torkom, migrénem van.

Szerda:

GyerekApja gyerekkel, annál is kevesebbet beszélek, zombi vagyok, nem alszom, dolgozom.

Csütörtök:

GyerekApja nálam, felváltva dolgozunk, ma van a leadási határidőnk, furcsa szag van. Gázszerelő kihív. Nem tudjuk elzárni a csapot, gázműveknek telefon, kijönnek, fejmagasságban mérnek valamit a kütyüvel, ami eszeveszett módon sípol. Szénmonoxid. Nem kevés. A gyerek hetvenkét centi magasságban közlekedik, el lehet képzelni, ő hogy érezte magát az elmúlt napokban. Gáz elzár, melegvíz nuku. Pályázatot adunk le éjfélig, majd izzadtan, büdösen örülünk, hogy tizenegy óra negyvenvalahány perckor sikeresen elküldtük a cuccot és még jobban annak, hogy nem döglöttünk meg szénmonoxid mérgezésben.

Péntek:

Alszom, később jön a hír, hogy megnyertük a pályázatot, de nem a legjobb tervvel, különben mit gyűjtenék évek óta a fiókban. Kéményseprőt hívok, aki nem szedi le a gázzárat, mert szar a kémény. Estére bedurran a derekam, hasam, ügyeletet látogatok meg, ahol ellátnak vesehomokhajtó szerrel, melegvíz továbbra sincs.

Szombat:

Tünetek erősődnek, ismét ügyelet, majd Uzsoki kórház, ahol mindenki nagyon kedves velem és alaposan kivizsgálnak, majd megállapítanak egy csomó kézzel nem fogható dolgot és azt mondják, hogy belgyógyászati a probléma, nagy a lép, a máj és valószínűleg vesehomokom is van. Melegvíz még mindig nincs.

Vasárnap:

Gyereken zokni, zokni parkettán megcsúszik, gyerek feje parkettán landol arccal előre, szájából dől a vér. Anyja gyereket felkapja, rohan vele, ordít kiskorú apjának: mitcsinálszmár az istenért, induljunkmár! / neszarakodj azzala kurvazárral! És a többieknek: mi a szarért nemmészgyorsabban? / most mér harminccal pöcsölünk? / mennyé'má' bassza meg te hülyegyerek, neazútközepénbringázz!

Heim Pál kórház, Madarász, mínusz öt kiló, plusz öt év és két szarkaláb, gyerek ínye kicsit megrepedt, de nem lesz kapa foga, nincs agyrázkódása, nem tört be a feje, ebcsont beforr, már mosolyog nézzem meg. Oké, akkor most nem ájulok el. Fürdés gyerekApjánál, aztán takarítás itthon, majd egy nagyobb lelkizés gyerekApjával – teljesen feleslgesen. Melegvíz nincs és nem is lesz.

Dögunalom.

Mámoros hajnalon

Töröm a fejem. A múlt dolgain. Miket rontottam el, miért nem voltam jó, mások miért nem feleltek meg nekem. Ebben a pillanatban mások, máshol, mást élnek meg. A kislányom valamit álmodhat. Forgolódik. Attila talán alszik, pár óra múlva már műteni fogják, az unokatestvérem, Alex, a Föld másik felén érkatéterezés után - gondolom - betojva fekszik a kórházi ágyán. Olyan furcsa. Amíg én anyagot tákolok össze hajnalban az íróasztal mögött görnyedve, más születik, bevásárol, újságot olvas, haldoklik, szórakozik, a vécén ül, kötöget, hegyet mászik. Szalóki Ági mondta azt a Fonogram díjátadón, hogy sokszor úgy érzi, sóhajtozik a bolygónk, annyi mindent kell elviselnie.

Retek földműves

Azaz gyökér paraszt. A zöldséges. Nem engedett be babakocsival, pedig direkt bekukantottam, bőven volt hely odabent. Kint válogattam a barackokat, majd amikor fizetés gyanánt betoltam volna a gyermeket, megkért, hogy hagyjam rá a kicsit, ne vigyem be a járgányt, mert csak. Mondtam neki, nem őriztünk együtt tehenet, dehogy hagyom rá a gyerekemet. Vagy bemegyek gyerekkel együtt, vagy visszaadom a szajrét. Továbbra is váltig állította, hogy nem férünk be, én pedig nem akartam bizonyítani semmit. Annyi, de annyi zöldséges van a környéken. Találtunk is egyet, ahová bemehettem kiskorúval mindenféle balhé és faszakodás nélkül.

És egy darabig azt hittem üldözési mániám van. De nincs. Mindig a fal mellett, az erkélyek alatt közlekedem a kiskorúval, attól tartva, valaki a Saturn legújabb plazma tévé akciója miatt hirtelen felindulásból kihajítja ablakán a megunt céerté tévét pont akkor, amikor mi ott sétálgatunk. Ma kábé tíz liter valami toccsant közvetlen mellettünk a Bocskai úton. Na ugye. Egy vagyok az univerzummal.

Neked

Remélem van nálad laptop, valahogy csatlakozol a világhálóra és csupa értelmes dolgon töröd a fejed. Csomót gondolok rólad. Le. Hármat. Jövő ilyenkor négyesben csápolunk erre, amennyiben szereztek nekem egy jófej szerzetet. Gyerekekre meg majd vigyáznak a nagyik. Hatalmas ölelés. Nagyon szorítok.

Zazie az agyban

Kezdek finishbe érni. A munkával is.

Hogy lehet kezdeni a finishbe érni - ez micsoda marhaság. A finish a cél, a befejezés. Vagy beértem, vagy nem. Ja! Akkor még tart a futam. Húz az ágy.

KöSzilu

Libertanya

• MTI

2010. július 11., vasárnap 17:45 | Frissítve: 5 órája

"A kórházban belehalt sérüléseibe az a tíz év körüli kisfiú, akit apja bántalmazott dunaharaszti otthonukban, erősítette meg a kórház ügyeletvezetője, Flóris István. Súlyos, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba vasárnap délután egy tíz év körüli kisfiút, akit az apja bántalmazott, közölte korábban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A gyereket mentőhelikopterrel szállították dunaharaszti otthonából a fővárosi Péterfy Sándor utcai Kórházba."

Erre mondják a kelet-európai karmabarmok, hogy a gyermek feladata ebben az esetben csupán annyi volt, hogy az apja hibázzon egy kurva nagyot. Hát persze. Személy szerint rendkívül kevés energiát és időt pazarolnék arra az emberre, aki a saját gyerekével ezt műveli. Csupán egy golyót a fejébe. Gyorsan és hatékonyan.

Minden az, aminek látszik

A tegnap éjszakát nem töltöttem egyedül. Mozart két golyóját is magammal vittem az ágyba. És be ugyan nem csokizam - bár szándékomban állt -, nyálcsorgatva aludtam el. A csokoládé átvette testem hőmérsékletét, reggelre szétkenődött mindkettő és beleragadt a hajamba, majd a lepedőbe. Amikor nyolc körül tükörbe néztem, kellemes csokibarna volt az egész fejem. Apokalipszis most. És most mondhatnám, hogy ez a tuti diéta, de az igazat megvallva a héten már legalább négyszer sütiztem. Illetve ez már a múlt héten volt. Mivel húsz perce hétfő van. Jee.

Óriási pályázati munkában vagyok. Elveszve. Rengeteg munka, kettőig nem látok rendesen, kifolyik a szemem és ilyenkor azon töröm a fejem, kitől kérhetnék segítséget. Mert pénzt keresnem kell, de Lucának nem tudom elmagyarázni, hogy a mama nem tud mindig napi huszonnégy órás szolgálatot tisztességesen lenyomni, mert minden páros szervéből csak kettőt kapott. Összesen kettőt. Mert még nem érti meg és nem is dolga ez. Most őszinte legyek, vagy bátor?

Nagy nehezen jövök csak rá, hogy egy segg vagyok, mivel nem az az átlag családmodell, amivel én jelenleg egyszemélyben bírok. Mert négy nagyszülőből egy matt alkesz és idegbajos, kettő jobban utál annál, semhogy az unokájára kíváncsi legyen, egy pedig - az anyám, akire egyedül számítani lehet - még fiatal és dolgozik. GyerekApjával pedig olyan szinten nem beszélünk egy nyelvet - és egyre kevésbé értem meg a szándékát, amennyiben van neki ilyen -, hogy míg elmondok valamit, meg is csinálom. De ha dűlőre jutunk is, esetleg megbeszélünk valamit, akkor sem történik az, amit együtt kitaláltunk. Segg a kisszájból. Így elég nehéz másra alapozni bármit is.

Magyarul mindenki hülye, csak én nem. Egyszóval velem van valami oltári nagy baj. Itatom az egereimet. Esténként. Megint. Második napja. Hüppögve-rázkódva. Olyan, mintha valami nagyon mélyről kiszakadna belőlem. Még csak harmadik hónapja nyomom multitaskban a létet és már halálosan fáradt vagyok. Hogy az istenben lesz ez később?

És persze napközben igyekszem mosolyogni, többnyire megy is, vidám vagyok, bohóckodom, elvégre még csak tíz hónapos a gyerekem, mégsem beszélhetek neki a bipoláris depresszióról, meg Ady költészetéről. És mit meg nem adnék, ha végre átaludná az éjszakát úgy, ahogy ezt három hónappal ezelőttig tette. De nem. Átlagban két óránként sírni kezd. Az anyja kiveszi, megitatja, megnyugtatja, pelust néz, elaltatja, visszateszi őt az ágyikójába, reggel pedig legurít egy rohadt cikória kávét nyavalyás szójatejjel placebo gyanánt.

Nem baj, kemény vagyok, mint aki kemény. Nem adom fel. Semmit sem adok fel. Legfeljebb azt, ami máson is múlhat és azt is csak a legvégső esetben. Még jó, hogy csóró vagyok Csernushoz.

Mit érdemel, aki éjjel sütizik?

Az élet kegyetlen

Az elmúlt egy hét három fontos megállapítása:

1. Az antibiotikum tényleg jó és tényleg szétcseszi a beleket.

2. Szet vagyok és a Szíriuszról jöttem.

3. Soha többet hátizsákos-linuxos-duronos pasi!

Zálom

Egoista volt pasival álmodom zsinórban a negyedik éjjel. Beszélgetünk, időt töltünk együtt, csókolózunk. Hosszúnak tűnő álmok, nyirkos test, heves szívdobogás, reggeli felismerés.

Hurrá! Megvalósítottam, amiről ő papolt: lelki átéléssel kiváltottam a közvetlen tapasztalást. Nem is olyan rossz dolog ez, így legalább nincs hiányérzetem és száz százalékosan kihasználom a nap minden óráját. Nappal gyerekkel vagyok, élek, éjjel pasizom. De ha erre képes vagyok, akkor biztosan az sem okoz majd nehézséget, hogy a fenti lónyálat képzeljem az ágyamba. Ha már lúd, legyen kövér.

AKivel

Szeretnék az időjárásról beszélgetni.

Valahogy így

Dögrovás

Szarul érzem magam. Fizikálisan, lelkileg egyaránt. Benyeltem valamilyen bakteriális eredetű vackot, ráz a hideg, hőemelkedésem van, köhögőrohamok tépik a tüdőmet, a torkomat késsel döfködik. De ez nem akkora gáz, majd elmúlik - kaptam tuti antibiotikumot és köhögéscsillapítót az ügyeleten. Persze boldog vagyok, hisz mégsem tébécé.

Közben azon gondolkodom, miért van az, hogy legbelül, nagyon mélyen meggyőződésem, hogy ismerem az embereket, átlátok nagy részükön röviddel a megismerésük után, miközben a valóság az, hogy az utóbbi két évben már két emberrel kapcsolatban tévedtem elképesztően nagyot. Talán azért, mert többet képzelek magamról, mint ami vagyok. Bele szeretnék látni emberekbe tulajdonságokat, túldimenzionálom őket, mert sokkal könnyebb úgy élni, hogy elhiszem, léteznek. Pedig nem is.

Szép dolog a feltétel nélküli szeretet blabla, de kezdem azt érezni, hogy ez is egyfajta befektetés, miszerint annyit vagyok hajlandó adni, amennyit kapok. Senkit sem szeretnék megváltani és jobb belátásra téríteni, mindenki váltsa meg saját magát, mégsem vagyok agyturkász. És a legfontosabb, aki rajtam szeretne kísérletezni és velem akarja teszteltetni saját magát eltévesztette a házszámot. Alkalmatlan vagyok erre a feladatra. Sérülékeny vagyok és kicsi, engem szeretgetni lehet és én is szeretgetni szeretnék. Megértem, ha mások másra vágynak, de magam nem mutatok mást, mint ami vagyok. És ez így is marad.

Öt napig teljesen egyedül voltam Lucával. Kicsit kizökkentett az egyensúlyomból. Mondhatnám azt is, hogy nagyon szégyelem magam, de kibaszott sok volt és türelmem végére értem. Az akarat, a hiszti, a meleg így együtt nem túl jó haverok számomra. Ráadásul megszoktam, hogy eddig ebihal volt a kiskorú és lényegében csupán irányítani kellett, most pedig már saját akarattal bír, ami sokszor nem egyezik az enyémmel. Nem egyszerű. Bőven elég saját működésem megértenem, már egymagam is felérek legalább hat nemnormálissal. Persze ő is tudna panaszkodni, ha kérdeznénk. Mert már a banán szót gyakorolja és így legalább négy szót képes felnőtt emberek számára értehetően kimondani. És ugye mindannyian jól tudjuk, nem az számít, amit mondunk, csupán az, ahogyan tesszük. Pontosan lehet érteni, mikor küld el anyámba baba nyelven, amiért nem azt történik, amit szeretne. Nem szeret öltözni, nem szereti a partedlit sem, utálja, ha rászólok, amiért a partvist nyalogatja, de a legjobban talán az bosszantja, ha beteszem a járókába kevés időre, hogy legalább a vécén nyugiban legyek.

És persze, most jól kipanaszkodtam magam, de mindez a saját döntésem volt, amikor szakítottam a papájával. Pontosan tudtam, hogy kurva nehéz lesz egyedül. Csak most egyszerűen kicsit sok az élet. Két hónap múlva kezdődik az egyetem, talán az kirángat az állóvízből.

Kedvenc

Luca tíz hónapos. Az anyja is

Véjkápp

Megszakítottam kialakult kapcsolatomat. Mert ő úgy gondolja, hogy a lelki átéléssel tulajdonképpen kiváltja a közvetlen megtapasztalást, ergó nincs is rá szüksége. Nekem pedig van. Még egy nyomorult növénynek is van. Erre élő példa a mimóza.

Gyerekem van, felelősségem van, ha még így is minden szinten nekem kell alkalmazkodnom a másik ember egójához, nagy bazdmeg van. Mert ezzel egyáltalán nem vagyok kompatibilis. Mindezzel együtt sajnálom. Jó lehetett volna.