Ezután úgy másfél óránként riadtunk fel a kicsivel felváltva. Ő is álmodhatott, hol nevetett, hol sírt. Lefekvéskor nagyon kimerült volt, cirkuszolt, tombolt, nézte az ajtót. Tegnap volt az első olyan este, hogy nem a papája fürdette és nem volt ott az altatásnál sem. Gondolom ez viselte meg őt ennyire. Mert igyekszünk őt kímélni a szétválás részleteitől, igyekszem úgy viselkedni, hogy minél kevesebbet sérüljön Luca.
Tegnap kora este átdobtunk egy kis süteményt az egyik szomszédunknak: fiatal pár egy kissráccal, aki három hónappal idősebb Lucánál és Milán névre hallgat. Összeeresztettük a gyerekeket, egy nagy szőnyegen játszottak fakockákkal, fából készült volán busznak látszó vonatszerelvénnyel. Lucus nyugodt volt, kedves, barátságos, mosolygott felnőttekre, gyerekekre, merthogy többel is összeakadtunk a lépcsőházban. Büszke voltam rá. Nagyon. Hogy az én kislányom ilyen édes-kedves másokkal és mindekit észrevesz. Tündéri volt.
Ma meglátogatjuk Anikót, a szülésznőnket, az ő kezeinek és kitartásának volt köszönhető, hogy a szülés szépen, csendben, sikeresen és csodásan zajlott. A szülőszobában megélt közös élmények és az azt követő napok óta nem találkoztunk, telefonon tartjuk a kapcsolatot. Fontos kapcsolatnak tartom, hiszen ő volt az első, aki megpillantotta a kicsit, aki először érintette őt. Anikó velem egykorú, két gyerkőce van, mélyen vallásos lány, egy lökött, határozatlan férjjel, nem egyszerű az élete, de talán pont ezért van benne annyi szeretet és törődés.
Hektikus volt az éjszaka, korán keltünk, takony az idő, jó volna most egy kávé és egy kis napfény. Mondjuk reggelire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése