Egyemeg

Ma - végre - eljutottam az egyetemre és rájöttem, mennyire lemaradtam az elmúlt másfél hónap során. Most napok alatt kell majd pótolnom mindent ahhoz, hogy biztosan meglegyen a félévem.

Óra után beültünk egy kedves kis helyre a csoporttársaimmal, ittunk, ettünk. Furcsa volt. Negyed kilenc körül bizseregni kezdtek a lábaim, azt éreztem, máshol kell lennem. Hívtam egy taxit, hazajöttem. Lucával elénekeltünk három dalt lefekvés előtt. Jó érzés volt látni, hogy végre csorgó nyállal, békésen szunnyad. Elmondhatatlanul szeretem a kislányomat.

Szeretnék visszatalálni önmagamhoz, csak még azt nem döntöttem el, melyik énemhez. És ezen most nem segít a kisbicska.

Életjel

A dolgok nem változnak. Egy hónapos kórházi kezelés után úgy tűnik, Luca tüdeje még mindig nagyon gyenge. További kivizsgálásokat eszközölt a pulmonológus doki néni. December 21-én egy genetikailag kódolt betegség kizárásának céljából történik majd egy vizsgálat. Nagyon remélem, hogy negatív lesz az eredmény. Két hét múlva újabb kontroll röntgen. Ha nem változik egyáltalán, vagy csak keveset Luca állapota, beutalnak bennünket a törökbálint tüdőszanatóriumba, ahol ismét tükrözést végeznek. Piszkosul remélem, hogy nem lesz rá szükség.

Két napja egy roma származású - nem cigány - édesanya megütött a kórházban, mert megkértem, hogy ne őrjöngjenek a nővérrel, meg senkivel sem, mert betegek a gyerekek, más sem hiányzik nekik. Kaptam egy pofont. Kihívtam a rendőrséget, a nőt előállították, én bementem velük, megtettem a feljelentésemet. És milyen érdekes! A nőt körözték. Jól tettem, amit tettem. Nem fogok egy szobában lapítani életem végéig az ilyen szutykok miatt, de nem fogok megfojtani senkit sem két kézzel, mivel ölemben a gyermekem. Ha kell rendőrt hívok, és veszek egy csodálatos gázpisztolyt.

Az elmúlt napokban cigányoztam és zsidóztam is. Egy tapló vagyok. De jól esett, ezért folytatom, amennyiben a helyzet megkívánja.

Mert a helyzet az, hogy én is csak egy "fehér kurva" vagyok, szocializáltabb és inteligensebb körökben pedig "csak egy gój". És őszintén már pont leszarom. Mert a dolgok alapvetően nem változnak, én pedig nem fogok beleőrülni.

Heim Pál. megint

Luca tegnap ismét rosszabbul lett. Folyamatos gondozás és gondoskodás ellenére kiterjedt bal oldali tüdőgyulladása van. Most jött el az a pont, amikor megmondtam az apjának, hogy tartsa magát és a pereputtyát nagyon távol a kórháztól, mert ha bemerészkedik, kihajíttatom. Megint nem hitte el, hogy baj van. Én megint nem voltam beteg, csak hipochonder, hiába mondtam, hogy nem megfáztam, hanem elkaptam valamit és segítségre van szükségünk.

Amit és ahogyan az anyja reagált erre az egészre, elérte, hogy a közeljövőben az unokáját maximum fényképen láthatja majd. Ocsmány ez az mérhetetlen fokú önzés. Luca nagyon nincs jól, én pedig rettentesen fáradt vagyok.

Ha komolyabb baja lesz a kicsinek - ami szívből remélem, nem következik be -, az Isten sem állít meg.

Ödipusz-komplexus

Ma ismételten, egészen biztosan utoljára jött el az a pont, amikor megbízok gyermek apjában, vagy annak családtagjaiban. Megint ugyanaz történt, mint márciusban.

Lucát, első születésnapja nem sokkal átvittem az apai nagyszüleihez, mert azt gondoltam, bármennyire is nem kedvelem őket, valahogy ki kellene alakítani velük valaféle, normálisnak nevezett nexust, legalább a gyermek érdekében. Ez azóta működött, mivel igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy semmiért ne legyen sértődés. Sőt! Mióta gyerekApja hivatalosan is bejelentette otthon, hogy nem vagyunk együtt, rögvest felhívott az anyja, hogy normális keretek között szeretne a gyermekről tudni és segíteni az ő nevelését, életét. Gondoltam is magamban, micsoda nagyszerű hír, végre nem csak baszogat.

Pár napja rettenetesen taknyos vagyok, fogalmam sincs mikor, hol, miért, kitől, de alig van hangom, többnyire lázas vagyok és fáj még a levegővétel is. Ezért kértem segítséget gyermekem apjától, mivel a lelkemre kötötték a kórházban, hogy nagyon vigyázzak kicsinyre, nehogy felülfertőződjön, mert pont elegendő lesz a szervezetének megküzdenie a gennyes tüdő- és hörgőgyulladással. GyermekApja annak rendje módja szerint meg is jelent, volt egy kis pofavágás, mondván milyen kurva fontos dolgai vannak a munkahelyén, kértem, a gyerek legyen az elsődleges egy ilyen helyzetben, mivel még mindig nagyon beteg, magam pedig nem szeretnék neki átadni semmit.

Teltek a napok, szám szerint három, vitákkal tüzdelt, fostalicska órák, mígnem kedves exanyóspajtás felhívta gyermekem apját és ordítani kezdett vele. Ismét lehetett hallani mindent. Nagyjából arról szólt a dolog, hogy én megint csak kihasználom őt, nekem meg kellene tudnom oldani egyedül a Lucával kapcsolatos problémákat és hogy nem igaz, hogy egész nap itt kell lennie, amikor ő főzött neki és különben is megígérte, hogy elvisz valami dobozt a Nyúl utcába, amire neki most iszonyúrabaromiraszükségevan. Dani hebegett-habogott. Ennél a pontnál kezdtem el számolni a szeme sarkában hirtelen felbukkanó fényes pontokat, felment a pumpám és kurva gyorsan leesett a tantusz. Ez a vén, rohadt, gonosz szottyadvány azért volt velem normális, mert végre visszakapta a kicsi fiát. Most pedig, hogy itt volt nálunk, mert szükség volt a segítségére - hiszen az ő gyermekéről is van szó ugyebár -, megütötte a guta és fel nem tudta fogni, mi a franc tartja még mindig nálunk az ő egyetlen nemzőképes gyermekét.

Miután rábaszarintotta Danira a telefont, felhívtam, gondoltam, talán meg lehet menteni a helyzetet. De nem. Felvette, hallgatott, majd letette. Megint felhívtam, akkor már fel sem vette. Írtam egy kedves-őszinte, később pedig egy felhördült-őszinte üzenetet neki, melyben megkérdőjeleztem eddigi érdeklődésének valódi hátterét.

Danitól megkérdeztem, hogy miért nem áll ki a kislánya érdekében az anyjával szemben, amire azt volt a válasz, hogy majd lehiggad. Itt elszakadt a cérnám, örökre, elkezdtem őt ütlegelni a ronda, nyakmerevítős sárga párnával, mocskosbüdöszsidókurvaanyáztam, amit legnagyobb szégyenemre azóta sem sajnálok, majd kihajítottam a lakásból. Ha Luca mellett és érdekében sem áll ki ezzel a vén szipirtyóval szemben, nem érdemli meg, hogy a gyermek közelében legyen. Ez a szánalomhalom csapott vállú rakás szerencsétlenség eddig csak bajt és nehézséget okozott mindnyájunk életében. Elmondhatatlanul leírtam magamban.

Hogy is szól a mondás? Bajban ismerkszik meg a barát és a család?

Multitask

Luca sajnos még mindig nincs a legfényesebb állapotban. Tegnap éjjel Heim Pálban volt, mivel ugatva köhögött és nem tudta abbahagyni. Megnyugtattak, hogy komoly a betegsége és piszok lassú a gyógyulás folyamata. Szegényt naponta többször kínzom orrszívással, hörgőtágítással, inhalálással és annyira nagyon bújós lett! Mióta műtötték, azóta rendkívül anyás. Sokat szenved, sokszor alig kap levegőt és furcsán zörög a mellkasa.

A helyzeten az sem segít, hogy a pulmológián tett látogatásunk utolsó napján én is elkaptam valamilyen vírust: rettenetesen beteg lettem. Szóltam gyerekApjának, hogy jöjjön és segítsen, nehogy felülfertőzzem a gyereket. Mondott baromságokat ostoba kifogások gyanánt, aztán valahogy mégis itt kötött ki. Harmadik napja próbáljuk egymást elviselni, nem túl jó a hangulat.

Mialatt Lucával a kórházban küzdöttünk minden órában azért, hogy jobban legyen, visszajött a háromszáz oldalas munkám javítása, aminek elvégzését Dani nagylelkűen magára vállalta. Ennek az lett az eredménye, hogy kis híján elveszítettem a megrendelőt és vele együtt egy rakás pénzt, mivel figyelmetlen volt és felelőtlen kijelentéseket tett. Végül az nyugtatta meg a kiadót, hogy megígértem, visszaveszem a kiadványt és magam adom le. Három napon át könyvet javítottam beleértve az éjszakát is. Hulla fáradt vagyok, de nem tudok aludni, túlpörögtem az elmúlt hetekben.

Egy Zorka nevű daganatos kislány édesanyjának igyekszem segíteni egy ideje, most úgy tűnik, vannak páran, akik anyagilag is tudnak csekély támogatást küldeni nekik. És ha minden reményem valóra válik, egy volt kolleganőm segítségével forgat velük az Aktív és adásba is kerülnek huszonnegyedike előtt. Csak azt tudnám, miért nagyobb az emberek segítőkészsége karácsony környékén. Nyilván meg akarják váltani az éves hibáikat a szeretet jegyében. Nem baj, tegyék csak, hátha ez egy újabb esélyt jelenthet Zorkának betegségének viselésében. Ja, a kislányt az apja akkor hagyta magára, amikor kiderült a betegsége. Amikor megszületett a pontos diagnózis, elhagyta a családját a galand, szóval elég nehezen élnek meg, mivel az anyuka nemigen tud dolgozni, mivel a kislányát ápolja.

Zorka története itt. Segítsetek ti is, ha megtehetitek.

Hehe

Megvolt a céétéé és boldogan jelentem, jövőre is szükségem lesz egy pár új csizmára! Nem daganatot találtak ugyanis. Operációra szükség lesz, mivel két helyen sem stimmelek: a lépemen van egy melléklép, ami valamiért nőtt nyár óta fél centit és ezt nyomja a bal oldali alsó bordaív, plusz bélösszenövésem van. Ez utóbbit a vizsgálat nem mutatja ki, azonban a radiológus dokker is kíváncsi volt a hasamra, ezért jól végigtapizta a vizsgálat előtt, az ő tekintette is fátyolos lett, amikor a kérdéses ponthoz ért. Mivel már tükröztek alul, felül, megvolt a CT, ráadásul márciusban operáltak is, ami ugye nem ment egyszerűen, egyetlen lehetőségként a bélösszenövés maradt.

Találnom kell még egy radiológust és egy jó sebészt, hátha két legyet lehet ütni egy csapásra, le tudják kaszabolni azt a nyamvadék melléklépet és közben megtalálják és elintézik az összenövést, összenövéseket.

Na de ez sem vesz el több időt az életemből hat hétnél (már a műtét, plusz a lábadozási idő). Nagyon megkönnyebbültem. Mert ez legalább biztosan orvosolható jó szakemberekkel. Valahogy rohadtul nem lett volna kedvem most szívni a legdrasztikusabb betegségek egyikével.

Sínen vagyok, Luca gyógyul, én is fájdalmaim is elmúlhatnak (végre!). Ezek a jó hírek!

Nemtudommilegyenacím, félek

Pííísz

Ma reggel Lucussal átvettük a zárójelentését, hörgőtágítót kap továbbra is naponta négyszer, december tizenötödikén kontroll. A gyermek jól van, kedélyállapota kitűnő, hazatérésünket követően nem sokkal már az összes nyakláncom a nyakában lógott. :)

Holnap negyedegyre megyek a Transzplantációs Klinikára. Mellkas-, hasi- és kismedence-CT lesz. Három órás a vizsgálat, ezt követően egy radiológus elemzi a felvételeket és a vizsgálat után meg is kapom az eredményeket. Ezzel már legalább lehet mit kezdeni.

A hosszútávfutó magányossága

Tegnap délután rosszul lettem. Sokadjára ugyanott fájt, ahol az elmúlt hónapokban annyiszor. Ma egész nap hánytam és ment a hasam. Este orvoshoz mentem, ügyeletre. Szerencsémre az a dokinő ült ott, aki ugyanezen problémákkal már vagy négyszer utalt tovább az akutális ügyeletes kórházba, ahol nőgyógyászati, urológiai és hasi uh és laborvizságlat után sem találtak semmiféle kóros eltérést.

Ma végre meg tudtam mutatni neki, amiről egy ideje már beszélek. Másoknak. Feleslegesen. Mert senki nem hitt nekem. A kóros eltérést a hasamban. Daganat, mivel minden mást kizártak már az elmúlt időkben, kitapintható, szép, női ököl nagyságú - na nem kingkongé. Azért megtévesztő, mert manuális hasi vizsgálatot többnyire fektetett pozícióban végeznek és ilyenkor ez a kis szemét elbújik. Most megtaláltam azt a testtartát végre, amivel egyértelműen látható, már szabad szemmel is. Doktornő sokkot kapott.

Reggel hétre vissza kell mennem hozzá az összes eddigi lelettel, mivel a daganat lehetősége mindent megmagyaráz - a pajzsmirigyem rendben van. Kis konzílium után továbbítanak a megfelelő helyre képalkotó vizsgálat elvégézésének céljából.

Most Ági barátnőm van Lucával, reggel anyám váltja őt. A későbbieket akkor, ha van pontos diagnózis. Nagyon szeretem Lucát és rossz szívvel hagytam őt a kórházban, főleg ilyen állapotban, viszont úgy érzem, a nehezén már túl van a kicsi. Most nincs mit tenni. Danival minden eshetőséget átbeszéltünk - szigorúan objektív mércével. Bármi is történik, kell hogy legyen stratégiánk.

Vettem egy doboz cigarettát és a kádban rágyújtottam párszor. Jól esett. De rohadt büdös egy dolog.

Egydimenziós hozzáállás

Egy újabb éjszakás nővér, aki hibáját már nem hagytam szó nélkül. Este hét óra óta van itt. Többször köhögött, először az hittem asztmája van, hiszen senki nem lehet annyira hülye, főleg nem nővér létére, hogy úgy gyógyít gyerekeket, hogy közben módszeresen fertőzi azokat.

Az éjjel egy órás injekciónk előtt a következő párbeszéd zajlött le közöttünk:

én: - Mondja, Ön allergiás?

ő: - Nem, dehogy. Biztosan összeszedtem itt valamit.

én: - És akkor miért nem használ maszkot?

ő: - Anyuka, ugye nem gondolja, hogy azért, mert egyszer a gyereke fölé hajolok, elkaphatja tőlem a betegséget?

én: - Dehogynem. Egész este Ön kezeli, fölé hajol, van, hogy percekig mellettünk van és köhög.

ő: - Na ne mondja nekem, hogy napközben nem engedi ki a többi fertőzött beteg gyerek közé játszani.

én: - Nem. sőt, senki nem látogathatja őt, még a nagyszülei sem. Világosan megmondta a doktornőnk, egy felülfertőzés az intenzív osztályra küldhet bennünket. Én ezt semmilyen módon nem kockáztatom, nem is értem, hogy gondolja, hogy maszk nélkül dolgozik a PULMONOLÓGIÁN!

ő: - Húznék én maszkot, ha volna.

én: - Könyörgöm, ne mondja már nekem, hogy az egész átkozott épületben nincs egy rohadt maszk!

ő: - Hát az egész épületet nem faggatam végig, nálunk nincs.

én: - Pedig rohadtul kellett volna. De akkor én most elmegyek és hozok egyet Önnek, addig legyen kedves ne nyúljon a gyerekemhez.

ő: - Anyuka felesleges cirkuszolnia és különben is...

én: - Szerintem vérlázító, hogy ezt egyáltalán pont magának kell mondani. Sajnálom, ha ezen megsértődik, de meg kell értenie, ez egy beteg gyereknek sem jó, de még magának sem.

Nő robogva gyógyszerestül kivonult. Érdekes módon két perc múlva előkerült valahonnan egy kurva maszk. Luca tényleg nem érintkezik senkivel, nem kaphat el semmit, mert az egész rohadt napunk arról szól, hogy ő már jobban van és hisztizik, amiért nem mehet ki a többi gyerekhez játszani.

Délután is bejött egy kurva beteg két éves a szobánkba. A szülei álltak a háttérben és lelkendeztek, hogy milyen cuki, hogy így barátkozik. Átordítottam a folyosó másik végére nekik, hogy azonnal vigyék innen a cukiságukat, mert a gyerekemnek gennyes tüdőgyulladása és hörgőszűkülete van és rohadtul nem hiányzik még valami szarság. Nem mosolyogtak tovább. Itt mindenki hülye? Behozzák a gyerekeiket negyven fokos lázzal, őrjöngenek olyan szobáért, amiben még nincs másik beteg, aztán kiviszik ide a játszóházba a taknyosokat, hadd terjesszék a kórt és csodálkoznak, meg bőgnek, hogy a gyerekek nem javulnak. Beteg barmok!

Ha emiatt baja lesz Lucának, én biztos nem biológiai fegyverhez nyúlok. Rohadt életbe már.

Híróóóóó

Luca két óránként kapja a hörgőtágítót. Kora délután belázasodott, de egy kúppal sikerült levinni a hőmérsékletét. Ma már nyalogatotta a babapiskótát, megette egy banán egyötödét és egy negyed kiflit is. Sokat alszik napközben, így kíméli a tüdejét. Csacsog, nevetgél. Remélem, mostmár tényleg gyógyulófélben.

Idén második alkalommal imátkoztam sokat. Ideje hálát adnom.

Asztmatikus tünetek

Tegnap a tükrözés után megkezdték az antibiotikum adását - nagy dózisban. Éjjel sokszor köhögött a kicsi és elkezdett sípolni a tüdeje. Még éjjel megmutattam az ügyeletes orvosnak, aki azt monda, hogy ez még belefér a történtekbe.

Ma reggel megmutattam a minket kezelő doktornőnek. Azt mondta, beszűkültek a hörgői. Azonnal kapott hörgőtágítót. Egy órával később az oxigén szaturációja (aminek szám azt mutatja, milyen a tüdő átlégzése, mennyi százalékos) leesett a határérték alá, emiatt inhalálással egybekötött hörgőtágítás történt. Most óránként kell nézni a szaturációját, ha leesik, oxigént kap. Ez nem törvényszerű és nem is normális tünet. Doki néni rendesen kétségbeesett, amikor meghallgatta a hátát. Igyekszem összekaparni magam, mert atomjaira hullottam ma reggel.

Szent Szar

Túl a tüdőtükrözésen most ismét a pulmológián vagyunk. Falatot ugyanis nem találtak, de begennyesedett hörgőket és tüdőt igen. Óriási. Így akartak záróval hazaküldeni bennünket a gégészetről. Nem értettem. Felhívtam a pulmonológus főorvost és megkértem, segítsen, mert szerintem ez így nagyon nem jó. Ő sem értette, hogy képzelik ezt a fajta mentalitást.

Most biztonságban, legalábbis nagyon remélem.

Műtét

Egész éjjel köhögőrohamai voltak Lucának. Negyed órája vittem őt el a műtő ajtajáig, ahol átadtam az aneszteziológus asszisztensnek. Rettenetesen sírt. Mélyaltatták. A szobába már bekészítettek különféle, a műtét utáni műszereket és oxigénmaszkot.

Tüdő

Luca három nap után először ma este evett. Köhögnie kellett, az orra annak ellenére be volt dugulva, hogy étkezés előtt tisztítottuk ki az orrjáratát a nővérkével, ezért a száján vett levegőt és egy falatot beszippantott. Hasonló már máskor is előfordult, a szokásos fogásokat alkalmazva igyekeztem segíteni rajta. Később köhögőrohamai lettek, ezért átküldtek bennünket a gégészetre. Reggel hatkor altatják és tükrözik a hörgőit, a tüdejét, mivel a mellkas röntgen nem mutatja ki, ott-e a falat, vagy sem. Itt a gégészeten a főorvos azt mondta, kisebb a beavatkozás kockázata, mint annak a szövődményi kockázata, ha tényleg tüdejében a falat.

Giga sokkot kaptam, most próbálok magamhoz térni. Rettenetesen félek még mindig, pedig órák óta latolom a történteket. Faszkivan.

Javulunk, gyógyulunk

Luca jobban van! Tegnap éjjel annyira sikeres volt a lázcsillapítás, hogy hőemelkedése sem volt egész éjjel, csak az orrát kellett szívni másfél óránként és köhögött.

Most alszik és ahogy nyirkos haja a halántékához tapad, pont úgy néz ki, mint egy ázott angyalka. Reggel óta van egy kis hőemelkedése, de a negyven fokos lázhoz képest ez fika. Erről jut eszembe, a gyerek tegnap fikázott. Nem hittem a szememnek. Túúúúrta az orrát. Pedig nem láthatta otthon, mivel az ujjam már jó ideje nem fér bele a konnektor orromba. Biztos az apja volt. :)

Fekete angyal

Az éjszakás nővér nincs a helyzet magaslatán. Korábbi ittlétünk utolsó estéjén is ő ügyelt. Azt hittem most, hogy a másik épületben vagyunk, biztosan elkerüljük egymást. De nem.

Úgy szívta ki Luca orrát egymás után kétszer, hogy a végén dőlt belőle a vér. Amikor szóltam, hogy nem tud aludni a gyerek, mert teli az orra, jött megint a csövével. Mondtam, inhalálnánk egyet előtte, akkor talán értelme is van ennek a mutatványnak. Mondta, tök felesleges, mert majd az orrcsepp elintézi a felsértett nyálkahártyát. Mondtam, tán fellazítani kellene a taknyot, nem felesleges baszkurálni a gyerek nyálkahártyáját, amikor már attól elered az orra vére, ha ül. Mondta, hogy nem, kiszívja. Mondtam, hogy nem szívja ki. Nem kell segítenie az inhalálásban, megcsinálom egyedül és utána szívjunk. Megunta. Lucához az összes végtagom kígyó formában kellett bevetnem, mert csecsemőkora óta nem bírja elviselni, ha valami az orrához ér. Birkóztunk egy nagyot, de végül sikerült. És láss csodát, jött a váladék, nem kevés, igazi, nyúlós takony.

Ha nem figyelek az infúziójára, reggelig sem csurog le, ráadásul beszárad a branul, mert a gyerek egész éjjel forgolódik, sokszor maga alá gyűrve a csövet és ilyenkor ugye nem csepeg tovább a lötyi. Készenlétben vagyok, mert ide csak ritkán nyitnak be az éjszakás nővérek. Amikor infúziócsere után szóltam a nővérnek, hogy van egy közel két centis buborék a csőben, látványosan megilletődött. Persze, tudom, nem úgy volt. (Egy felnőttnél akkor végzetes a jelenség, ha a cső nagy része levegős, na de ezzel arányosan egy kisebb szervezet esetében gondolom elég pár centi is.) Odajött, lezárta a branült és kiengedte a gyilkost. Itt jött el az a pont, amikor felkapcsoltam a villanyt és úgy döntöttem, ha a gyerek elég fáradt, elalszik fény mellett is, de ha sötétben észrevettem ezt a csöppnyi levegőt, világosban többet látok.

Cigiznek. Nem is engednék cigiző embereket nővérkedni. Mennyire ciki, ha pont akkor szívja meg, amikor más is.

De nagyon jó, hogy itt lehetek mellette, mert így legalább tudom, látom, mi történik és vétózhatok, ha úgy adódik.

Heim Pál ismét

Gyermek többször is belázasodott ma, reggel evett utoljára, azt is kihányta, inni sem nagyon akart. Összecsomagoltam a holmijainkat és Laci (szerintem nyugodtan mondhatom, hogy a fogadott apám, mivel az igazi nincs sehol, helyette ő van jelen folyamatosan az életünkben) behozott bennünket.

A csinos G épület pulmonológiai osztályára jöttünk - eddig valamilyen lerobbant melléképületben hédereztünk, ahol a sok félkomplett szülő azt hitte, tracspartizni fektették be a gyerekeinket és előszeretettel csereberélték a szottyadt vírusaikat. Többször kellett erőteljesen rájuk szólnom, hogy nem szeretnék beszélgetni, mivel nem azért vagyok ott, hogy panaszkodjak, miközben a gyerekem felülfertőztetem, hanem azért, hogy a kicsiny meggyógyuljon.

Na szóval ez egy felújított részleg, az ügyeletes dokker néni is nagyon készséges volt. Megnézte Lucát, egyértelmű volt, hogy ismét be kell feküdnünk, mivel gyermekem a kiszáradás szélére került, szegénynek alig találták a vénáját, annyira besűrűsödött a vére.

Jött kedvenc neurológus doki nénink, szerencsére ő volt ma ügyeletes és amikor hallotta, hogy visszajöttünk, azonnal átjött megnézni bennünket. Mindenféle gyereket szivatós, föl-alá járkáltatós vizsgálat után megállapította, hogy a törzsi ataxia és mindenféle neurológiai fityfene elmúlt, a nehezén túl vagyunk. Háromszoros hurrrrrá!

Válogatott módon kínozták őt a nővérek is, aminek eredményeképpen ismét levegőhöz jutott és parányi lábait szorgosan egymás elé téve élvezte a lét orron szippantot változatát. Most alszik, csepeg az infúzió és nagyon remélem, hogy a következő egy héten belül végre kikupálódik az én kis virágszálam.

Ja, amikor megemlítettem az orvosnak, hogy ha lehet, itt maradnánk az új épületben és elmeséltem a miértjét, azonnal kerített itt egy szobát. Mák, mák, mák, jófejség.

Nem jobb, de nem is bal

Luca az elmúlt két napban sokat köhögött. Este segített, hogy visszamentünk Heim Pálba inhalálni, ezt követően kábé hat órán át volt jobban. Éjjel ismét nagybőgő tónusban köhögött, egy órája pedig harmincnyolc fokos láza volt és hányt is. Most várok, hideg párásítok körülötte, aztán mérek. Ha nem változik a helyzet, visszamegyünk a kórházba.

A járása még mindig furcsa, csámpás a jobb lába, de már nem merem megítélni, mert az anyja vagyok és nem objektív.

Valamit nekem is sikerült benyelnem. Fáj a hátam, a mellkasom, a gyomrom és megy a hasam. Meghallgatot a gyerekorvos és felírt bogyót. Három darabos, antibiotikum, szerintem csak a sárgalázra nem jó, brutál. Mert a jobb tüdőmet gyengébbnek ítélte meg a balnál. Nem fosok, mert a bal fáj igazán.

Közben tesómék kisfia is kórházba került a mamájával. ő csak négy hónapos, nem akart enni, inni és lázas, plusz jó ideje köhög is. Szép kóórban élünk.

Ataxia

Heim Pál kórházból jöttem ma haza gyermekkel. Kaptunk két és fél nap haladékot. Amennyiben a tünetei nem változnak, felvesznek bennünket a neurológiára és jön a gerinc lumbálás, az altatásos koponya cété és a többi nyalánkság. Rettenetesen fáradt vagyok.

Luca pár napja esetlen lett. Gyakran összerogyott, elesett. Tesztelni kezdtem és észrevettem, hogy nem megy egyenesen. Dülöngélt. Előző nap este láttam a kezében egy bogyót, amit karácsonyi dekorációnak vettem, növény, igazi, nem is tudtam, mi az. Én állat! Hívtam a toxikológiát Heim Pálban, majd fogtam a gyereket és Rúúgli úr segítségével piszok gyorsan eljutottunk a célhelyre. Futás a toxikológiára. Dokik, nővérek nemigen voltak a helyzet magaslatán, nem ismerték fel egyből az egyébként egyáltalán nem ritka bogyós termést, de amikor végre eljött a felismerés pillanata mondták, ettől nem produkálhat ilyen tünetegyüttest a gyermek, irány a neurológia.

Kikérdeztek az elmúlt napokról. Mondtam, hogy a gyerek két hete rettenetesen beteg (annak ellenére, hogy négyszer jártunk vele orvosnál), de főleg éjjelente köhög, akkor pont úgy, mint ahogy egy motort szokás berúgni - például egy choppert. Megkérdezték nekem milyen alapbetegségeim vannak, családban milyen betegségek fordultak elő, majd jött a teszt, amin Lucus elbukott. Három opciót tartott lehetségesnek a neurológus főorvosnő:

1. a gyerek megtalált itthon egy nyugtatót és bevette - mondtam neki, hogy ez kizárt, nincs olyan helyen, ráadásul amikor beveszem azt a szart még tuti magamnál vagyok, ergó feltűnne, ha elgurulna a gyógyszerem - na de ez a verzió kimutatható vizeletből, negatív lett,

2. a köhögéscsillapítónak van ilyen mellékhatása - ez egy nap alatt elmúlik, nem múltak el a tünetek másnapra,

3. a vírusfertőzés megtámadta az idegrendszert - extra vírusos fertőzést mutatott ki a laborvizsgálat eredménye.

Eddig sajnos a harmadik verzió tűnik a legvalószínűbbnek, mivel kicsiny gyermek másnapra csámpás is lett. Apjától kapta el ezt a kórt, akinek hiába könyörögtem, hogy viseljen maszkot, mosson kezet, menjen orvoshoz, nem tette, főleg nem rendesen. Ő most mellhártyagyulladással fekszik otthon. Nem, ő nem most volt beteg, egy hete meggyógyult, mégis ezt diagnosztizálták nála, mégpedig ma reggel, pedig csak az oldala fájt.

Most itthon vagyunk bébivel, sokat gondolkodom, bízom, csak nem tudom, miben. Rettenetesen félek. Luca a mindenem.

Elárulok egy titkot. Amikor terhes lettem, nem akartam élni, még nem tudtam Luca létezéséről. Nem volt miért csinálnom. Elhagytak, becsaptak, magam csaptam be, nem éreztem talajt a lábaim alatt, pánikbeteg voltam, depressziós, a munkám megszűnt, pénzem nem volt, mert nem fizettek ki, közeledett a karácsony, gyűlöltem az egészet. Kétezer-kilenc január ötödikén tudtam meg, hogy állapotos vagyok. Addigra már csak negyvenhat kilót nyomtam és az átlagfogyasztásom napi két háztartási keksz és két pohár víz alatt volt. Majdnem biztos volt, hogy nem élem túl. Amikor a terhességi teszt pozitív lett, már nem tehettem meg, hogy szép lassan kinyírom magam. Volt miért élni, volt miért tervezni, volt miért pótolni, volt kiért élni. Az én életem egyetlen értelme a gyerekem. És nem azért, mert ősanya típus vagyok. Sajnos nem vagyok. De nincs senki, semmi más, ami ehhez a világhoz köt. Ő az egyetlen ember, akit önzetlenül tudok szeretni, akiért bármeddig, bárhová elmennék.

Tudom, hogy képes vagyok számára megadni mindent, ami igazán fontos. Mert érzem, ahogy pulzál, érzem, mire vágyik. Szóval most rettenetesen izgulok, illetve nem is izgulok, nem vizsga ez. Félek. Rettegek. Csupán egyetlen dologra vágyom. Az egészségére.

Hormonmormon

Egészségüggyel kapcsolatos kálváriám folytatódik. Lucával egyetemben benyeltem valami virgonc vírust, plusz begyulladtak a tejmirigyeim szombatra, a mellkasom le-leszakadt, ezért a SOTE I. számú szülészetén kötöttem ki – nem szülés céljából.

Jófej doki volt az ügyeleten, látásból ismertük egymást köszönhetően a Luca jöttét megelőző másfél hónapos murinak, a szülésemnél is ott volt, örültem neki. Mondtam, már nyolc hónapja nem szoptatom a gyerekem, plusz volt hormonzavarom, emberes, akkor nem javasolták egy másik hormontartalmú készítmény szedését is - még tejapasztás céljából sem.

Dokker nemigen értette a dolgot, miszerint hogy lehet, hogy rendszeresen járok nőgyógyászati kontrollra, endokrinológus is lát három havonta, mégsem zavart senkit, hogy fájnak a melleim. Megvizsgált, közel hajolt, megnyomta az emlőmet, majd megtörölgette a szemeit (...), elküldött vérvételre, fehérvérsejtszám és egyebek meghatározása céljából. Később együtt örültünk, hogy nem kell semmimet felvágni. Kaptam cserébe jó kis hormontablettát, amitől lezuhant a vérnyomásom kábé hatvanperkettőre, hisztis lettem (tegnap kishíján kurvaanyáztam a játszótéren), este órákon át zokogtam gyakorlatilag bármin (ebben mindszentek is a segítségemre volt). Luca éjjel köhögött, takkert szívtunk párszor, reggelre a hangom kezdett búcsúzni, mostanra az orrom fújom rendesen, ha tudna mi távozni rajta keresztül.

Prolaktin. Az új memoriter. Még két hétig kell szednem a bogyókat, öt hét múlva újabb vérvétel, teljes hormonszint-meghatározás, aztán irány a diliház.

Nem múlhat el semmi, ha nem felejtjük el

Tipokrata

Most érkezett el az a pillanat, hogy legalizálnom kell szakmai tevékenységem, mivel rogyásig vagyok munkával és kissé ciki már, hogy másoktól kell számlát kunyerálnom, vagy éppen kezeimet széttárva sűrűn pislogva a következő mondatokat hebegnem: „szááámla? az bizony nincs, de már alakul a cég". Ezért a titkosítás. És mivel pályázni is szeretnék majd, nem biztos, hogy szerencsés, ha dr. gúúgli segítségével társítani tudják a nevemhez és a Typokrata Kft-hez például a „geci vs. drogos" bejegyzésemet. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumnál például biztosan kiverné a biztosítékot. Amivel nekem sok gondom nem volna, leszámítva, hogy nem kapnék munkát. Szarni rá, mostanság úgy is divat az anorexia.

A titkosítás felvetése kapcsán sok-sok levelet kaptam számomra ismeretlen emberektől, melyben írták, szeretnének hozzáférést. Furcsa érzés, mivel én is követem titokban mások életét, napról-napra látogatok el ugyanazokra a helyekre és olvasom, hogy kivel mi történik és őszintén nem hittem, hogy másokat érdekelhet, mi történik velem.

Az elmúlt időszakról kicsit szomorkásan írtam, de nehezen is éltem meg. Ez az utóbbi hat hónap eddigi életem legnehezebb időszaka volt. Igyekszem az ingatag és labilis pontjait stabilizálni és magam megnyugodni kicsit. Remélem hamarosan visszatér belém a szarkasztikus Uma és talán ti tudtok jókat nevetni - mint korábban.

Szóval továbbra is csak azt tudom ígérni, amit eddig is adtam magamból:

Napok

A tegnapi napon egy éve született meg Lavi barátnőm kislánya. Sokat gondoltam rájuk. Vicces látni, ahogy cseperednek a kis csikóhalak. Furcsa érzés, amikor az ember gyereke egyszer csak nagy hirtelen egy éves lesz. Elkezd járni és félre nem érthető módon fejezi ki akaratát, nyomkodja a nyomtatót, puszilgatja a tükörképét, gurgulázva hahotázik és jó esetben több foga van négynél.

Szintén tegnap történt, hogy meghalt az a kisfiú, akinek – és a szüleinek – pár hónapja nagyon szurkoltam egy új, egészséges szívért. Egy tizenhat hónapos kisangyal, akinek apró teste nem bírta a műszíves kezelés velejáróit.

Boldog ember vagyok, amiért van egy makk egészséges gyerekem, aki földhöz vágja magát, zokog, ordít minden alkalommal, amikor a játszótérről próbálom őt hazahozni és aki boldogan ölel meg, amikor kedden és csütörtökön estefelé hazaérkezem az iskolából.

Bár ne arról szólna más betegsége, halála, hogy rájöjjünk, milyen boldog emberek is lehetnénk.

Lakat

A blogot napokon belül titkosítom. Aki szeretne hozzáférést, küldjön mélt az umaapuma@gmail.com-ra.

Akik segítettek

„A", Barabanyán Eszter, Berec Brigitta, Göttler Dániel, Göttler Gábor, Göttler Gáborné, Göttler Luca Anna, Harman Ágnes, Harsányi Berndadett, Juhászné Nagy Anikó, Kapelner László, Karádi Zoltán, Kendi Ágnes, Kiss Lajos, Kökény Attila, Kökény Kata, Lakkozó utcai Óvoda, Lengyel Ildikó, Megyeri Gábor, Megyeri Lili, Mentor Pharma Kft., Micsinai Tímea, Mihályi Dániel, Miklós Balázs, Molnár Ildikó, Németh Zsuzsa, Osváth Tímea, Parázsóné Halasi Krisztina, Petőcz Gábor, Petor Judit, Poór Henrietta, Soós Eszter, Trautmann Balázs, Vidacs Éva, Virágh Lavinia, Verbőczy Réka

Devecseren

Devecser egy részén rettenetes pusztítás fogadott bennünket. Tudom, mindenki látta a televízióban azokat a képsorokat, amiken tisztán látszik, meddig ért az ár - házak falain, kerítéseken. Sajnos a valóság ennél sokkal megrázóbb. Az embereknek esélyük nem volt megúszni a tragédiát és bár nem hozzáértő szempár az enyém, mégis megkockáztatom, hogy szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem haltak meg többen.

Adományokat összesen négy óriási raktárépületben vettek át. Minden támogatót regisztráltak, az ottani önkéntesek nagyon kedves és tettrekész emberek, sok-sok energiával és jókedvvel teszik a dolgukat.

A helyzet Devecseren elképesztően nehéz. Heni, akivel az elmúlt másfél hétben a kapcsolatot tartottam és aki a Devecseri Polgármesteri Hivatal dolgozója mesélt keveset arról, mi okoz igazán fejtörést. A hivataloknak nagyjából másfél hétre volt szükségük, hogy felocsúdjanak a tragédiából, senki nem volt felkészülve a történtekre, semmilyen szinten nem álltak készen egy ehhez hasonló tragédia kezelésére, nem volt vészforgatókönyv, amin nem segített az sem, hogy a felbukkanó csalók ezt az időszakot sikeresen használták fel arra, hogy indokolatlanul jussanak tárgyi eszközökhöz. Ráadásul a károsultak egy része roma származású, rendelkeznek - vagy nem - egy bizonyos kultúrával, egy részük nemigen tudja a helyzetet kezelni és normálisan viselkedni, ezért aztán a már egyébként is előítéletekkel rendelkező embereket nehezen lehet meggyőzni arról, hogy őket is lehet és érdemes támogatni, sőt, az adakozók egy részének kifejezett kérése, hogy roma származású embereket az általuk adott összeggel, tárggyal ne támogassanak.

Heninek nagyon köszönöm, hogy a bajban és a tripla túlórázásban ideje jutott arra, hogy segítséget és útmutatást nyújtson telefonon az észszerű gyűjtés megszervezésében.

A történtek rengeteg kérdést vetnek fel mind a minőségellenőrzés folyamatáról, mind a szabványokról, a jogalkotásról és a kötelezettség-vállalásról. Hosszútávon a legfontosabb cél az, hogy az iszapár miatt nincstelenné vált emberek lakhatását megoldják, ám rövidtávon az ő biztos elhelyezésük is okoz némi nehézséget. Mert az ott dolgozó önkéntesek és szociális munkások osztják az adományokat, ruhákat, élelmiszereket, játékokat, lényegében mindent, de többségében nics hová tenni ezeket.

Sokak nem szeretnének visszaköltözni arra a területre - tegyük hozzá teljesen jogosan -, amin átgázolt ez a méreg, aminek - az eddig olvasottak alapján - sem önkormányzati, sem kormányszinten nincs valós támogatása. Egy ilyen húzással lényegében állami szinten ismernék el azt, mennyire súlyos a mérgezés, ezután szerény következtetéseim szerint követelhetnék azt is, hogy Csernobilhoz hasonlóan lezárják a területet, viszont a pánikkeltés senkinek nem érdeke.

Egészen biztos vagyok abban, hogy a katasztrófának soha nem lesz tényleges és egyértelmű felelőse köszönhetően a hézagos jogi- és működés-szabályozásnak. Évekig elhúzódnak a vizsgálatok, lesz szép és látványos jogi csatározás, egynéhány kirakatper tényleges következmény nélkül.

A gyűjtés vége

Jelentem, a gyűjtés igen sikeres projekt lett! Szorgos kezecskék munkája során megtöltöttünk 21 db 110 l-es zsákot meleg ruhákkal, cipőkkel, védőfelszereléssel, tisztítóeszközökkel, játékokkal, 13 db kék ikeás szatyrot tartós élelemmel, tisztítószerrel, üdítővel, 5 nagy kartondobozba pedig felmosórongy, felmosófej, szivacs és üdítő került. Sok. Plusz viszünk egy hûtôgépet, egy fagyasztót és egy kávéfôzôgépet, valamint hat karton ásványvizet.

A lakás üres lett és már most hiányzik az a sok-sok törődés és szeretet, amit az elmúlt napokban tapasztaltam meg a gyűjtésnek hála. Ezért érdemes jónak lenni. Holmik a gigajárgányban indulásra készen, reggel hétkor eltûzünk.

Terveink szerint 10 óra körül érünk a devecseri iszap-biztos raktárépületbe, ahová kipakolhatjuk a szajrét, aztán megyünk az önkormányzat épületéhez, mert a kontaktom, Heni, szépen megkért, mutatkozzam be, ha már ennyiszer beszéltünk telefonon és a gyűjtés ötletével megörvendeztetve a környezetem segíteni tudtunk nekik. Szerintem nem is keveset.

Ezek a nagy dolgok. A vészmadarak pedig - a monitor és klaviatúra mögé bújva - osszák továbbra is az észt bátran, mert ha ők nincsenek, lehet, hogy holnap én sem utazom Devecserre egy kisbusznyi segítséggel.

Leírhatatlan mennyiségû adomány

Nagyon köszönjük az újabb adományokat! Szeretném kiemelni a IV. kerületi Lakkozó utcai Óvoda gáláns felajánlását, ami egészen elképesztô takaró-, ruha-, tisztítóeszköz- és jókedváradattal töltötte meg a lakás egészét. Rengetegen segítetek. Nagyok vagytok!

Az utolsó nap

Sok-sok adományt kaptunk tegnap este! Cipôket, ruhákat, játékokat - nagyon szépen köszönjük - ééés mára is nagyon sokan jeleztétek, hogy jöttök. Már csak a fényképezôgépet kellene elôhalásznom, hogy dokumentálhassam a jóságotokat. :)

A híresztelésekkel ellentétben meleg ruhákra, cipôkre is szükség van még!

A hírekkel ellentétben szükség van még ruhákra is, mivel a szervezés – többek szerint – nem elég hatékony. A baj az, hogy a segélyszállítmányok többnyire Ajkán landolnak, ezért kétséges, hogy valóban eljutnak-e a rászorulók egészéhez, mivel az emberek teljesen szétszóródtak, többnyire rokonoknál húzták meg magukat. Nyilván gyerekekkel nem egy leányálom tornateremben élni hetekig. A devecseri polgármesteri hivatal dolgozói bátorítank a további gyûjtésre, segítsetek ti is, amennyiben módotokban áll. Szombaton reggel hétkor indulunk, addig bármikor jöhettek!

Üzenet

Újabb jótettek

Köszönet Timinek és Attilának a védőholmikért (maszkok, kesztyűk, védőöltözékek) és A-nak a két zsák meleg ruháért!

És egy újabb jó hír: van segítség nagy járgánnyal egy vállalkozó kedvű, segítőkész volt csoporttársam, Balázs személyében! Jeeee!

Gyűjtés péntek éjfélig

A devecseri-térségben az FFP3-as maszkokat az egészségügyi előírásoknak megfelelően másfél-két óránként cserélni kellene, azonban ezekből nem áll rendelkezésre elegendő. A felvilágosítás, információ és darabszám hiányában a helyiek és a segítők (kivéve az ÁNTSZ dolgozói) csak naponta cserélik azt. Az eredeti tervnek megfelelően a helybeliekkel egyeztetve szombat reggel indulunk és visszük az eddig összegyűlt motyót. Ha szeretnél te is segíteni, péntek estig megteheted. Egy mikrobusz - szállítás céljából - maga volna a csoda.

Greenpeace:

Kritikus a talaj arzéntartalma és a levegőben lévő finompor mennyisége Devercsernél.

Végre vizsgálják a kolontári eset hosszútávú következményeit is

A WHO szakértői csapata ma indul Magyarországra, hogy további segítséget nyújtson a kormánynak annak felmérésében, hogy rövid, illetve hosszú távon milyen következényei lehetnek az egészségre az október 4-én bekövetkezett hatalmas iszapömlésnek.

MAL Zrt-ről bővebben

Eltűntté nyilvánították a MAL részvényeseit.

A jogszabályalkotók többnyire lobbisták

A MAL ártatlanságáról...

Védőruha és maszk alig van!

Védőszemüvegre, FFP3-as maszkra, tyvek védőruhára, saválló gumikesztyűre, gumicsizmára van most a legnagyobb szükségük a károsultaknak - a meleg ruha és tartós élelmiszer, víz mellett. Kérlek segítsetek, ha megtehetitek. Gyűjtés szombatig nálunk!

A vörösiszap mégis veszélyes anyag

Védőmaszkokra, cipőkra, csizmákra, meleg ruhákra volna most a legnagyobb szükség, mivel imét veszélyesnek ítélték meg a levegőt (index) és a vörösiszapot is. Egy személyes beszámoló az ajkai kórház traumatológiai és sürgősségi osztályán dolgozó szakápolótól. Zsebkendőt készítsetek elő, nagyon megrázó.

A házaspár, akiknek 14 hónapos gyermekük meghalt az iszapömlés során, kórházban fekszik, az asszony testének 60%-a megégett, másik gyermekük a budapesti Heim Pál Gyermekkórház betege. Még csak meg sem látogathatják a kicsit, mivel az anyuka állapota romlani kezdett, így nem vállalják az átszállítás kockázatát. 60 ember fekszik kórházban a tragédia következményeként, közülük 14 betegnek súlyos az állapota.

„Budapest térségéből is jelentettek döglött halakat az állandó Környezeti Kárelhárítási Ügyeletre, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap délután. A tájékoztatás szerint a Rábán, a Mosoni-Dunán és a Dunán az átlagosnál sűrűbben vesznek mintát, ezek elemzése pedig nem mutatott rendelenességet, így kizárható, hogy az észlelt halpusztulás ezekről a folyókról ered."

Tudom, MaxMara bolt nyílt, nyilván az Andrássy úton. De nem lehet, hogy most ne ezzel foglalkozzunk? Nem hordott, félrehányt gönce mindenkinek van, mennyibe telne ezt szatyorba tenni és eljuttatni a megfelelő helyre?

Vírus

Légyszi terjesszétek gőzerővel minél több helyen az infót ti is.

Újabb információk a gyűjtéssel kapcsolatban

Meleg, téli ruhákra van szükségük a devercser-térségi károsultaknak, ezért ezeket gyűjtjük most a tartós élelmiszer, a víz és a tisztítószerek mellett elsősorban.

És mivel nagy a teher a befogadó családokon is, szívesen vesznek minden olyan dolgot, ami a hétköznapokat könnyebbé teheti számukra: toalettpapír, papírzsebkendő, szalvéta, tisztítószerek, konzervek stb.

Ezek az emberek mindenüket elveszítették. Még ruhájuk sincs, mindenük odaveszett, az életük munkája, a földjük, a házuk, örülnek, ha az egészségük nem sínyli meg hosszútávon a történteket. Ha valakinek nem elég hiteles a média, szívesen megadom egy-két ottani ember számát, biztos vagyok abban, hogy többet sírtok majd, mint a Titanic-on.

Nézzetek körül ti is otthonotokban, hátha találtok pár dolgot, ami segítheti ezeket az embereket! Gyűjtés nálunk!

Gyűjtés, gyűjtés, gyűjtés!

Adománygyűjtést szervezek a devecser-térségi károsultak részére. Már eddig is igen szép számban sikerült gyűjteni konzervet, vizet, ruhákat, takarókat, tisztítószereket, tartós tejet, de a gyűjtést jövőhét szombat reggelig folytatjuk. Nagy szükség van most védőruhára, maszkra, gumicsizmára is, megtudakolom pontosan milyenekre és megírom egy másik bejegyzésben.

Az eredeti terv az volt, hogy ma reggel utazunk Devecserre és visszük a cuccokat, ám az újabb repedés közbeszólt, vészhelyzet alakult ki, szólt a devecseri polgármesteri hivatal dolgozója - nagyon kedves helyi lány -, hogy ne menjünk, mert lehet, hogy evakuálni fogják őket is, nem lehet biztosan tudni, mi fog történni, már hajnalban felszólítottak mindenkit, gyűjtse egy táskába a legfontosabb dolgait, mert bármikor megkezdődhet a kitelepítés.

Kérlek titeket is, ha van nem használt, feleslegessé vált, téli, meleg ruhátok, gyerek- és felnőtt ruha egyaránt, takarótok, esetlek tudtok segíteni egy kis konzervvel és vizzel, tegyétek meg ti is. Facebookra folyamatosan töltöm fel a híreket és fotókat arról, miket kaptunk, kiktől, hátha ez is ösztönzően hat a többiekre.

(Negatív kritikát kéretik befagyasztani. Egyáltalán nem érdekel. Tudom, hogy nemes ügy, van értelme, nem egyéni akcióról van szó, sokan mozdultunk rá a témára, együtt tesszük, nem ész nélkül, nem fejetlenül, mindent egyeztetve a helyi erőkkel, hogy ne hátráltassuk, csak segíteni tudjuk őket.)

Nagyon köszi mindent az eddigi segítőknek is, tündérek, önzetlenek és emberségesek vagytok!

Köszönet nektek:

Virágh Lavinia (lavi, amarilla), Göttler Dani (gyerekApja), Osváth Tímea és Miklós Balázs, Petor Judit és Mihályi Dániel, Harsányi Bernadett és Megyeri Gábor, Soós Eszter, Verbőczy Réka, Lengyel Ildikó és Kiss Lajos, Kapelner László, Baranyabán Eszter és Petőcz Gábor, Juhászné Nagy Anikó, Parázsóné Halasi Krisztina

Remélem sokan leszünk, sokat gyűjtünk! Ideiglenes telephely nálunk, Budapesten a XI. kerületben.

Fontos információ

Luca pont úgy tartja kezében a könyveket, mint Bush bácsi. Fejjel lefelé.

Legújabb Luca-kedvenc

Mégébren

Addig jár a korsó a kútra, míg el nem töröm

Jár a baba. Nem kicsit, nagyon. Ma már bébi járgány nélkül masíroztunk a játszótérre. A dolognak egyetlen hátütôje azért van: ha nem arra megyünk, amerre gyermek szeretne, földhöz vágja magát és olyan mértékben kezd dühöngeni és sírni, hogy három kilométeren belül tuti, hogy az összes kutya felkapja a fejét. Ez már valami. Máris több akarata és kitartása van, mint az apjának. Öröm.

Hétvégén jártam kemós bulin. Nem, nem emós, KEMÓS. Attila barátom jelenleg nem rákos, nem szeretném elkiabálni az elkövetkezendô öt év során sem, csak csendben lekopogom majd mindig a kontroll vizsgálatok után. Szóval volt vese formájú és mintázatú torta (mert szegénynek a bal veséje bánta a tumoreltávolító mûtétet), meg egy rakás sokféle jófej ember, tökjóvolt. Ünnepeltük, hogy Attila jól van. Szerintem ezt a bulit fél évenkénti megrendezésben hagyománnyá tehetnénk. Persze csakis úgy, ha többen részt vállalhatunk a dolog megrendezésében minden szinten.

GyerekApja és nagyanyja... Úgy érzem, a legfôbb probléma még mindig az, hogy nem vagyok zsidó szárzmazású és a gyermek is "csak" gój. Persze ez nincs kimondva és a danimag ugye meg is keresztelkedett annak rendje-módja szerint, de amikor egy családtagjuk Izrael, a haza szépségérôl írt, könnybe lábadt szemmel hallgatták azt... na most erre mondják, hogy szopóka-nyalóka. Ez már így marad. Mondjuk kelet-európai álbuddhisták - mint meglett áltibetiek - még lehetünk, sôt, tíz év múlva megint esélyünk lesz vásárolni egy tömeg-áldás szalagot három rugóért a sportcsarnokban. Isssszonyú menô.

Munka alatt rogyadozom, imádom, tök jó, hogy van, mostmár csak arra kellene hajtanom, hogy legyenek állandó munkáim és emiatt nem kellene aggódnom. Tervek vannak, lehetôségek is, csak a megfelelô idôben kell lépnem. Jaaaa. És kitaláltam, hogy valahogy - még nem tudom mikor és hogy - eljárok rajztanárhoz és felvételizek a mome-ra tervezôgrafika szakra is. Nem állok meg két mome-s diplomáig. Így biztosítva lesz a jövônk - az egzisztenciális részét tekintve biztosan. A tipográfia képzés isteni, de inkább nem részletezem pontosan milyen, úgyis csak elaludnátok rajta. Egy laikus számára pont olyan, mint az atomfizika. Márpedig az atomfizika számomra baromira kínai.

Szóval továbbra is csak azzal ámítom magam, hogy "HAJJJJRÁÁÁÁ KOVÁCSNÉÉÉÉÉNI!"

K.O-sz

Furcsa nap volt a mai. Kenguruban gyerek, hátamon táska, szakadt az eső, rakás elintéznivaló. Kétszer szállítottak le bennünket villamosról, egyszer a rendőrség állt keresztbe a síneken, átkutatatták a szerelvény egészét, második alkalommal baleset történt. Rengeteget kerültem. Mintha az Isten sem akarta volna, hogy vége legyen végre és hazaérjünk.

Lehet piacon láttam egy embert. Lila volt, úgy láttam, haldoklik, hívtam a mentőket. Ott feküdt a cipőm orránál, nem tudtam lehajolni hozzá, görcsbe rándulva, öntudatlanul hörgött, ruháján egy köntösben feküdt az oldalán, szörnyen kiszolgáltatott volt az egész helyzet. Rettenetes volt látni. Nem tudom mi lett vele. Nem volt erőm végignézni, hogy esetleg meghal. Lucát sem akartam kitenni egy ilyen sokknak.

Most tudnék aludni. Eddig dolgoztam. Munkában szerencsém van, valahogy működnek a dolgok. Egyetem is elkezdődött. Lóg a belem, de végre érzem kicsit, hogy élek, heti két alkalommal kirobbanhatok egy másik dimenzióba. Szeretem.

Ánfinisd

Szeretem

Nyug-díj

Annyi munkám lett az elmúlt időszakban, hogy alig bírom fejben tartani, kinek, mit, mikorra kell megterveznem, összeraknom, leadnom. Közben elkezdődött az egyetem is, így csöppet besokalltam és benyújtottam felmondásom, vagy lemondásom (ahogy tetszik) Daninak. Nem tudom miért pont neki. Talán azért, mert ő a gyerek apja és mert vajmi szerepe csak van/volt a kialakult helyzetben.

Mindenesetre amikor már nem bírtam úgy dolgozni/takarítani/figyelni, hogy közben Luca ordított és már tényleg fingom sem volt arról, hogy Nanomanónak mi nem tetszik és az idegszálaim már olyan szinten vékonyodtak el, hogy minden apró zaj éktelen hiéna vijjogásnak tűnt, felhívtam Danit és elmondtam neki, hogy én ezt így tovább nem csinálom. Nem bírom. Se éjjelem, se nappalom, az elmúlt hónapokban átlag 21-22 órát dolgoztam naponta, nem megy tovább. Bedobom a törülközőt és követelem a csak oda szóló jegyem Timbuktuba. Legalább három hétre, hogy ki tudjam végre pihenni magam. Mert ezt így nem megy. Ez nem egy emberes feladat. Mert a nagyszülők konkrétan felszívódtak, őt meg ugye távol akartam tartani magunktól, hogy a gyerek megnyugodjon és ne keresse minden éjjel az apját, abban bízva, hogy talán eljön az az éjszaka, amit nem hörög végig - teljesen magam maradtam. Anyám volt barátja, Laci és néhány barátom olykor tudtak segíteni, de alapvetően a nap huszonnégy órájában együtt voltam Lucával.

Tudom, minden anya ezt teszi, de lássuk be, mennyire nagyon jó érzés, amikor apafej délután hazatérve a munkából átveszi a kisdedet csöppet, hogy a muter foglalkozni tudjon magával, a főzéssel, vagy bármivel. Csak hogy ne tekeredjen be. Na ez a pont a mi életünkben nem létezett - pár hónapja egyáltalán nem.

Szóval volt nagy fejösszedugás Danival, hogy oké, akkor hogyan tovább, mit, hogy lehet kivitelezni akkor a hétköznapokban, mert így sem jó, meg úgy sem jó, meg nem jó ez sehogysem. Azóta sok időt töltünk együtt, megoszlanak a feladatok, sokat segít. Csak egy dologra kértem őt, soha többé ne hazudjon, ne vágjon át. Mert bárhogy is alakul az életünk, én maradok a gyermeke anyja és ő marad a gyermekem apja. És olykor nehéz befognom a számat és elszámolni száztizenötig, mert teljesen más értékrend alapján működöm. De Luca boldog, sokat nevet és minden éjszakát végigalszik. Még az apai nagyanyjáékhoz is elvittem. Volt is nagy csodálkozás. Ketten mentünk, a kicsi és én. Nem volt pusziszkodás és egyéb tenyérbemászó felesleg. Csak megmutattam magunkat és mondtam nekik, hogy lehet, hogy ideje volna elásni a csatabárdot. Ha ebből sem tanulnak, már igazán nincs mit mondanom.

Fogalmam sincs hol a helyem és mit kellene tennem. Azt sem tudom, mit kellene éreznem. Annyi sértettség és indulat van bennem, hogy rongyosra tudnék rúgni néhány medicillabdát különböző emberfejeket ábrázoló papírcetlikkel teleragasztva. De ezek nem az elmúlt hónapokról szólnak, hanem az életem egészéről. Szóval nem tudom, hogyan tovább. Most csak vagyok. Nagyjából úgy, mint egy prokarióta. Sejtmag nélkül. Mint például egy baktérium.

Egy dolog biztos. Bárhogy alakul is az életem, anyagilag a magam lábán maradok, nem állok le. Most érzem, hogy végre valami megmozdult a munkával kapcsolatban. Nem építem le a mostani kapcsolatokat, hiszen erre a robbanásra vártam már egy ideje. Az is világos, hogy a mome-ról nem mondhatok le, hiszen ez is a jövő egzisztenciáját biztosíthatja. És ami a napnál is világosabb, hogy a gyerekhez türelem kell, a türelemhez pedig alvás és regenerálódás, ami egyedül gyerekezve nem megy.

Orvoshoz kevesebbet járok, de azt hatékonyan teszem. Colitis ulcerosával kezelnek és emellett autoimmun izombetegségre gyanakodnak. Működik az elme. Talán túl hatékonyan is.

Szeretnék biztos pontokat tudni az életemben. És most, hogy teszek is értük - nem is keveset - már igazán úgy érzem, hogy nekem is kijárna egy kis boldogság és nyugalom. Csak úgy csendben, halkan.

the Festival au desert.

Joure

Babazsúr jó volt, Luca imádta az áfonyás-csokis biotortát és a sok kis játszópajtást. Mi felnőttek is jól elszórakoztunk, beszélgettünk mindenféle dologról, szerencsére nem csupán a gyerekzésről.

A délutánnak voltak érdekes pontjai, mivel gyerekApja sem maradt ki a buliból. Mondok egy példát. Szomszéd srác mondta, milyen jófej Dani, amiért kicseréli a gyerek pelenkáját, ő maga a szagát sem bírja elviselni és nem is hajlandó foglalkozni az üggyel. Mire mondtam neki, hogy azért ő sem lehet annyira szarfej, mert ő legaláb otthon lakik a családjával. Őszinte volt a mosolyom. Úgy láttam a többieké is.

Okosan viselkedtünk, felnőttek módjára. Első lépés.

SokSegg

GyerekApja, figyelj. Ha még egyszer azt mered művelni, amit ma és mindezt a pszeudoliberális, pszeudoleszbikus, ellenlábas testvéred jelenlétében, te agyagedény, fogok két bőröndöt, veled egyetemben bepakolom egy rakétába és fellőlek az űrbe. Értettem?

Ahogy a dolgok vannak

A tények:

1. Bölcsit kell találnom Aprótalpnak, olyat, ahol foglalkoznak vele amíg mami pénzt keres, nem főzik meg kettesével óriás üstben a gyerekeket, észreveszik, ha bepisilt és enni is kap, amikor kell. Gyerekek társaságában nagyon jól érzi magát, a dolog ezen részétől nem félek.

2. Jövőhét kedden kezdődik az egyetem, minden órára készülnöm kell majd.

3. Dolgoznom kell a bébi mellett.

4. Teljes mértékben önellátóvá kell válnunk az elkövetkezendő időkben.

5. Mindkettőnknek hasznos, ha nem hősködöm: nem teszem magam és őt tönkre a folyamatos éjszakai műszakkal - mert ember legyen a talpán, aki egy zokogó gyerek mellett - nappal - koncentrálni tud arra, amit csinál.

6. Gyermek az apját két hetente látja, a dolog működik, csemete kezd megnyugodni, már nincs minden éjjel sírógörcse és az én gyomromban sincs öt mini medicillabda.

7. Meg kell tudnom oldani - mások segítségével - a gyermek felügyeletét heti két alkalommal délután három és nyolc óra között, amíg elszaladok a suliba és hazaérek onnan.

Kemény lesz az elkövetkezendő pár évünk - minden szinten. Tudom, hogy képesek vagyunk megoldani a felmerülő nehézségeket. De nem a cél fontos számomra, már nem. Csak az addig eltelt idő és az azalatt megtett út. Ezért ezegyszer nem ártana okosnak és következetesnek lennem. Muhaha.

Vasárnap folytatódik a születésnapi buli: Luca kis barátai látogatnak el hozzánk. Egy rakás gyerek két rakás szülővel. Lesz emeletes torta, papírcsákó és nagy-nagy jókedv. Kiváncsi vagyok, milyen lesz.

Nagyot kívántunk

Luca egy éves!

Tavaly ezen a napon délután négy óra előtt tíz perccel született meg Luca. Potyogtak a könnyeim, ahogy visszaolvastam a születéséről szóló bejegyzést: már nagyon-nagyon vártam az érkezését.

Egy éve ilyenkor még minden kábé két fokkal könnyebbnek tűnt. Azóta történt pár dolog, amik erőteljesen megpecsételték hétköznapjainkat. Igyekszem mindent elő- és megteremteni a boldogulásunkhoz, de van valami, amit egymagam nem tudok megadni a gyermeknek. Ez a család. Tudod, papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet. Idővel talán lesz rá esélyünk.

Isten éltessen Kisnyulam, nagyon szeretlek.

Krémálom

Három éjszakára, négy napra béreltem ki egy fabungallót a szombathelyi Tópart Kempingben. Szükségünk volt pár napra - gyermeknek, nekem is -, kirobbanni kicsit itthonról, pihenni egyet természetes közegben, begyűjteni a pozitív impulzusokat.

Gyönyörű környezet, nyugis hely, egy rakás látnivaló, ráadásul a közelben, két csodálatos tó, annak partján szépséges, modern étterem isteni menüvel jó áron. Telitalálat. Hárman mentünk - mi ketten Lucával és András barátom. Másnap megérkezett az ő barátja is negyedik játékosként. Emberünk Gyuri névre hallgatott. Ez - gondolom - most sincs másképp. Itt kezdődtek a gondok.

Gyének nemigen volt felelősségtudata. Az egy dolog, hogy teljesen természetes volt számára, hogy minden adott, mert volt hol lakni és volt mit enni, de ebben a figurában egy cseppnyi alázat sem volt. Egy cseppnyi sem. Lekezelő, pökhendi, stílustalan, nyeszlett, atlétás kretén.

Amikor szólt, hogy tolná a babakocsit, azt gondoltam, rossz emberismerő vagyok, nem lehet mindenki egy mocsok, lehet, hogy csak elsőre éreztem idiótának, de ismét tévedtem.

Történt ugyanis, hogy ebédből tartottunk vissza jólakottan a kempingbe, csupán egy kisebb útszakaszt kellett megtennünk a kemping bejáratáig. Füves rész állt rendelkezésünkre, mi azonban az úttest szélére húzódva közelítettük meg a célpontot.

Gyuri legelöl. És ez a fasz - mert erre már nem lehet mást mondani - a gyerekemet maga előtt tolva kakaskodott egy szemből rohamosan közeledő autóssal és hangosan pörölt, amiért az autóvezető nem tér ki a babakocsi elől. A helyzetet a sofőr oldotta meg, az utolsó pillanatban meggondolta magát, így megúsztuk épp bőrrel az akciót. Megállt bennem az ütő. Meggyőződésem volt, hogy ez nem történhet meg. Soha nem tennék ilyet más gyerekével. Itt éreztem azt, hogy kiszedem a babajárgányt ennek a senkinek a kezeiből és úgy pofán verem, hogy ez a kis görény azonnal kileheli szerény méretű lelkét az aszfalton. Megembereltem magam és annyit közöltem vele, hogy ez egy kicsit erős volt, amivel maga is egyetértett. András, akinek barátja ez a félnótás magát fotóművésznek kikáltó pökhendi senki, persze nem szólt egy szót sem. Peeeeediggggg! Ha valakit ismeretlenként elviszek egy társaságba, felelősséget kell hogy vállaljak a tetteiért. Szóval akkor és ott kurva mód ki kellett volna osztani a csávót. De ezt nem történt meg.

Tudom, hogy ezt most olvasod. Utólag is ocsmány volt, amit műveltél, Gyurka, te gyökér. Szégyelld magad nagyon! És soha többé ne zabálj bele a gyerekeknek szánt élelmiszerbe. Inkább vásárolj magadnak és ne másokon élősködj. Andris, te meg ébred már fel! Keress magadnak valós mintát, ha ezt a parasztot másolod, magad sem leszel több. Hiába hiszed, hogy jól látsz helyzeteket, amikor a sajátoddal sem tudsz mit kezdeni...

Nadeee, mindezeket megelőzően egyik este, miután Luca végre elaludt, úgy hagytak magamra a kempingben, mint eb a szarát. Elmentek sétálni. Romantikus. Vártam rájuk másfél órát, majd írtam Andrásnak egy üzenetet, hogy reggel beszéljünk, mert ez így elég gáz. Másnap reggel persze mondta, hogy igen, ez tényleg nem volt szép cselekedet, dehát legyünk őszinték, pont a fejemre kenhettem.

A félgázolós napon, délután a srácok - persze szó volt róla - se kép, se hang, se egy rohadt cetli eltűntek a strandra. Lucát forrónak érezvén kértem a recepcióstól egy lázmérőt. A gyereknek negyven fokos láza volt! Hívtam A-t, de nem vette fel a telefont. Ott álltam egyedül a beteg gyerekemmel és fogalmam sem volt arról, mit tegyek. Felhívtam a száznégyet, elmondtam dióhéjban mi a helyzet és negyedórán belül már ott is volt a gyermekorvosi ügyelet. Vírusos torokgyulladás - állapította meg az egyébként nagyon szimpatikus és kedves orvos. Óriási. Aprótalp kapott lázcsillapítót, cudar állapotban volt szegény. Srácok addigra visszaértek, hümmögtek, majd kerestek egy patikát és hoztak szereket.

Ja, és a hazautazásunk sem volt egyértelmű. Mert hárman, a gyerekcuccokkal épphogy elfértünk András autójában, kishavernak meg persze természetes volt, hogy visszafelé nem vonatozik, és ott nyomorgunk majd a beteg gyerekkel négyen három órán át, amennyiben ténylegesen beférünk a járgányba. Végighívtam a barátaim egy részét és Gáborka sietett a segítségünkre. Lényegében tíz éve ő az egyik olyan ember az életemben, aki bármikor ott van, amikor baj van. Még este eljött értünk és hazahozott bennünket.

Sok dolgot tanultam meg. Sorban a következőket:

1. Gyerekesként nem gyerekessel nem megyek gyerekestül nyaralni.

2. A barátokat tesztelni kell több napos utazás előtt, még ha hét éve tartó barátságról beszélünk, akkor is. Aki a szarban is mellettem áll, az az igaz barát.

3. Aki nem velem, küszöbön kívül. Ott, akkor, azonnal, mert félgyerek nyúlhaverokra nincs szükségem. És mivel a verbális megnyilvánulás egyik formája sem használ hasonló helyzetben, kérdés nélkül ütöm meg az ilyen taplót - amennyiben a gyerek életével szórakozik - függetlenül a nemétől, korától, súlyától, iskolázottságától. Hiába.

4. Mindenhol jó, de legjobb otthon. Biztonságban.

Volt persze pár jó óránk, az akkor született képekből tisztességesen megpakoltam kicsiumát. Jó itthon.

Egy átlagos nap a játszón

dömen, hú vent tu márta

Csak egy szóóó, Butapesst

Kő, tapír, olló

Kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy én is játszótérre járó hétköznapi anyuka vagyok, aki nagyjából pont ugyanúgy csinál mindent, mint mindenki más. Pedig én de!

Nadee. Anyukákkal haverkodom. Apukákkal is, ám velük csak csínján teszem, mert ki akar villogó szempárokat a háta mögé? Nekem biztosan nem hiányzik.

A minap két anyukával beszélgettem. Kérdezték, miért ásítozom délelőtt tizenegykor. Mondtam, azért, mert fáradt vagyok. Kérdezték, miért, mondtam azért, mert éjjel dolgozom, hogy nappal több funkciós dagasztógép lehessek. Persze nyomban sajnálni kezdek, hogy húúú, nekem milyen szar és különben is, mennyire nehéz lehet egyedül, meg szegény gyerek. Mondtam, persze, szegény gyerek, de milyen kurva jó neki, hogy nem hazugságban nő fel és lényegében ez az egész az én döntésem volt. Mire elmesélték, nekik milyen frankó életük van. Az egyik lány boldog, de szegény, a másik jómódban él, de a férje hétfőtől péntekig Londonban van (a munkája miatt), hétvégén meg ugye nem a hétköznapi csip-csup problémákra kíváncsi, ráadásul egy magányos ötvenes kőgazdag ügyfele - persze nő - küldözget neki szombat éjjelente esemeseket.

Némi hallgatás után finoman nyilvánítottam ki magvas gondolataimat, miszerint én tök jó helyzetben vagyok hozzájuk képest. Mert mindenről én döntök, nem kell elviselnem semmit, amit nem akarok, nem kell állandóan pörölnöm a felhajtott vécédeszka miatt és csak úgy mellékesen, lényegében azzal fekszem le, akivel csak akarok - persze szigorúan csak elvben, mert azért én nem olyan láááány vagyok.

Nem csak csajok

Eszetlen Pista

Végre, végre, nem izmoztak a hülye redbullos repülôk a városban. Nagyon tetszett, alapvetôen szeretem a csendet. A nap nyugalmát csak az esti durrogtatás zavarta meg. Épp szürcsöltem a levesem, amikor rákezdtek. Bôszen kezdtem anyázni magamban, hogy hülye grefitis gyerekek, már megint rajzolnak és petárdáznak, de nem. Ez maga volt a csodálatos, feledhetetlen és felejthetetlen tûzijáték.

Szép kezdeményezésnek tûnt, hogy mi - magyar állampolgárok - mindannyian lemondjunk a tûzijátékról az árvízkárosultak javára. A fészbuk elsô, eddig egyetlen valamit érô magyar vonatkozású kezdeményezése, teszem hozzá. Aztán, mint ahogy semmilyen normális gondolatból, ebbôl sem lett semmi.

Majd magyarázza el valaki a nincstelenné vált emberek kölykeinek, hogy miért nem láthatják televízióból ezt a foshalmot, ha már élôben nem tudják nézni, mert nincs pénzük felutazni a fôvárosba pancserkodni a budapesti tahókkal (meg fejenként sok pénzért nemzeti lecsót enni a várban), a tévéjüket pedig tönkretette a víz a házukkal egyetemben.

Egyébként azt sem értem, hogy miért kell ennyi pénzt áldozni a fôvárosra. De tényleg. Állami ünnep, a fôvárosban zajló a legnagyobb huszadikai megmozdulás, tagadhatatlanul viszi a pálmát. És nem vagyok semmi újnak, jónak, értelmesnek elrontója. De miért kellett ugyanaz a fos ezredjére? Teljesen értelmetlennek tûnik. Vagy lemaradtam valami újításról? Mert a tûzijáték számomra rengeteg pénzt követelô - maguk a rakéták, pirotechnikai kellékek, helyszín biztosítása, szakemberek jelenléte -, színvonalon mit sem változtató, kötelezô állami szar, amit csak a gyerekek élveznének, ha nem lenne több tízezres tömeg.

Tök jó volna végre valami normális cuccot hozatni Kínából. Például megterveztethetnék és kilöhetnék három színbôl Orbán Viktort koronával a fején, persze egybôl négydében. Vagy Gyurcsányt, nekem édesmindegy, csak ne legyen már ennyire dögunalom - ennyi pénzért - az egész.

Jól

Bébirépa és Kisnyúl

Tesómék elképesztôen jófejek voltak. Vasárnapot náluk tölthette Aprótalp, jómagam pedig - nagyapámmal egyetemben - csirkepaprikással bûnöztem nagyszüleim társaságában eltöltve ezt a csodás napot. És aludtam is. Bizony. Napközben! Vagy másfél órát. És nem kellett egyszerre öt dologra figyelnem. A gép sem búgott az asztalon. És nagyon köszönöm a logisztikát is, Laci. Jó volt lazítani kicsit.

Unokatesók:

A 31 éves Uborka

Volt egyszer egy ember,

Uborka volt kender.

Eljárt a Szigetre,

részegedett egykettôre.

Hosszú füle, haja,

születésnapja van ma.

Géborkát délután születésnapi sütije várja a Villányin. Ha ideje van, ugorjon be. Abban az esetben, ha nincs ideje, a süti utazik Uborkát látni, csak mondja meg, hová.

Nyelvlecke kötelezô videóval / dontfákwidmi

Érzésem szerint, ha most minden érintettnek úgy mondhatnám el a véleményem, ahogyan azt szeretném - nem épp akadémiai stílusban -, reggel már fel sem kellene kelnem. Elképesztô, hogy micsoda mocsok vesz körül. Hazugsághalom. Persze járhatok én még pár asszertív tréningre, de mostmár a környezetem egy részét kellene a gyógyóba küldeni továbbképzésre. Ébresztô, ébresztô, legyünk már ôszinték. Legalább önmagunkhoz.

Egy seggel pedig, egy lovat tudok megülni. De két seggel is csak egy lovat tudok megülni. Mert két segghez sem biztos, hogy négy lábat adnak.

Katonadolog

Tudom, amerikai nyál, félig megrendezett fos. De megindító.

Kisdinnyék

Jó dolgok

Nem emlegetem a kurvák vérét. Sőt! Óriási szerencsém van, hogy az elmúlt két évben begyűjtöttem +1 gyereket és -1 pénteki szigetjegyet, mert most nem ázok bőrig szigetelés közben. Óriási vihar van.

Heti hírek a következők:

+1. Nagyapám daganata jóindulatú.

+2. Attiláék - remélem örökre - végeztek a rákosdival.

+3. Nem vagyok a Szigeten, mert csak.

+4. Ismét van melegvízünk köszönhetően Luca kedves szempillarebegtetésének. Magammal vittem a Gázművekbe. Annak ellenére, hogy telefonon tudakoltam meg, pontosan mit kell tennem, hova kell mennem, nagyjából majdnem mindennek pont az ellenkezőjét kellett tennem papírforma szerint. Luca mentette meg a helyzetet. Nem volt szívük elzavarni a kenguruval közlekedő fiatal - mosolygó - anyukát és annak édibédi kislányát.

5. Megfőztem a szederlekvárt.

6. Megsütöttem a süteményeket.

7. A gyerekem sem éhezett el.

8. Leadtam a munkák egy részét.

-1. Finoman szólva lemerült az aksim.

-2. Ma kiderült, hogy strúmám van és abban is találtak egy három mm-es göböt - fél éve még egyik sem volt. Megint azok a rohadt fehér köpenyek.

Egészen jó arány erre a hétre. Ugye?

Termelôtôl

Hagyjuk ki a kiskereskedôket, vásároljunk olcsóbban és tudjuk meg, honnan származik valójában a termék, ki állította elô, milyen módon! Négy kiló szedret gyûjtöttem ma be termelôtôl, isteni finom lekvár készül belôle. És persze egy kis sütemény.

Tiszta, vegyszermentes ételek, italok közvetlen a termelôtôl itt.

Nincs gáz

Még mindig cigánykodunk - bocsánat, nem cigány, nomád. Esténként vizet melegítek, pacsálunk. Luca többnyire végigordítja ezt a fürdésről szóló pár percet, mert láthatóan nem érti, miért nem együtt fürdünk. Hiába magyarázom neki, hogy beomlott a kémény és emiatt a gázos bácsik azt mondták, gázos a helyzet, így a maminak nincs ideje arra, hogy naponta háromszáz liter vizet melegítsen a tűzhelyen, hogy aztán vele együtt fürödhessen a kádban.

Napokban született a szakvélemény, ami azt firtatja, milyen remek módon lett kibélelve a kémény és most bezzeg biztonságos. Viszont ahhoz, hogy lekerüljön végre a gázcsapról a bilincs, be kell menni személyesen a Gázművekbe, kifizetni egy valag pénzt és kérvényezni, hogy kijöjjenek és levegyék végre a bilincset a gázcsapról. Kurvára unom már. De tényleg. Hogy ebben az országban minden ilyen rohadt nyögvenyelősen megy. Kérvényezd a kérvényező hivatalban, hogy aztán kérvényezhesd. Aztán fizesd ki és vidd vissza kérvényező hivatalba a számlát, hogy kérvényezhesd, hogy emberrel beszélhess végre. Például azzal, aki ténylegesen segíteni tud. Áááá.

Nagypapámnál többször jártunk Aprótalppal. Erős ember, tartja magát. Holnap sütök neki a kedvenc joghurtos pitéjéből annyit, hogy jusson is, maradjon is, a szobatársait is meg tudja kínálni, ha már jól kicsesztem velük ma a Papócámnak szállítmányozott fokhagymás kecskesajttal. Kemény cucc és korábbi emlékeim szerint az illata még durvább.

Az elmúlt három hétben kétszer kerültem kórházba hasi fájdalmakkal. Első alkalommal azt mondták, igen, a májam és a lépem megnagyobbodott, de hát nem kell azonnal műteni, szóval menjek a körzeti orvoshoz. Elmentem. Azt mondta, a lép és a máj ilyen szervek, olykor nagyobbak a kelleténél. Mit mondhatnék erre? Hát legyen, akkor megnyugszom. De múlt hét végén ismét orvosi ügyelet továbbított hőemelkedésel, gyengeséggel és extra erős fájdalmakkal a sürgősségire, ahol megállapították, hogy gyulladás van a szervezetemben, de hát műteni bizony nem kell most íziben, úgyhogy kapok időpontot gasztroenterológushoz, majd ő segít.

Húú de jó, köszönöm, az enyém két hónap szabira ment és senki nem helyettesíti. Három nappal később gasztrodokit kishíján leütöttem a babakocsival. Gyerek folyamatosan ordított, pedig magamból totál hülyét csinálva próbáltam őt szórakoztatni. Orvos meglátott - pár évvel lehet csak idősebb nálam -, asszisztensére nézett, majd megkérdezte tőle: Ez mit keres itt? Itt eldurrant az agyam és finoman ecseteltem neki, mit gondolok:

én: - Doktror Úr drága, fél három van, a maga munkaideje még nem járt le, én beteg vagyok és a rendelését látogatom, mivel szeretném, ha meggyógyítana. Így érti már, mi a szart keresek itt?

Majd előrántott egy receptet és karmolt rá valamit, rám nézett.

ő: - Szedjen naponta háromszor egyet.

én: - Ez most valami vicc? Igazán megvizsgálhatna, mert összecsinálom magam a fájdalomtól és bizony itt a gyerekem, akit el kell látnom, szóval tegye már meg, hogy megnéz.

ő: - Felesleges.

én: - Oké, akkor legalább a papírjaimat nézze át.

ő: - Felesleges, magának refluxa van.

én: - Igen, tudom, de nem ezért vagyok itt. És tudom, nem festek valami jól, mivel megizzadtam, fáradt vagyok és kicsit kezd elegem lenni. De biztosan nem emlékszik, én magával ellentétben igen. Háromnegyed éve itt tükröztek. És igen, akkor nem volt rám akasztva a babakocsi és egy kurrrrva hisztis gyerek, még sminkelni is volt időm, de akkor bezzeg jó volt a seggemet bámulni, utánam fordulni, és nézni, ahogy egy másfél méter hosszú csövet nyelek le éppen, bár senki nem kérte, hogy ott legyen. Merthogy nem maga végezte a vizsgálatot. Szóval szerintem elég korrekt lenne, ha most meg is tapogatna. Nem csak a szemével.

Aztán amikor pár nappal később ismét belázasodtam és megint rettentesen sajogni kezdett az oldalam, vesém, hasam, segítséget kértem jóbaráttól, aki még aznap reggel összehozott orvos barátjával. Vittem papírjaimat. Ledöbbent, hogy négy orvos látott az elmúlt három hétben és bár korrekt módon lepapírozták, hogy kétszer akkora lépem, mint lehetne és májam sem kicsi, mégsem végeztek szakirányú vizsgálatot. Szóval átfésülte a papírokat, kérdezett hármat, majd a következőt mondta: "Persze, hogy fáj a bal oldala. A lépének nem maradt helye, minden nyomja. Magának mononukleózisa van."

Ennyi. Ez egy diagnózis. Ezzel már lehet valamit kezdeni. Köszönöm szépen. Levették a vért. Jövőhéten kiderül, tényleg a csókolózással terjedő vackot nyeltem-e be. Hozzátenném, másfél, két hónap a lappangási ideje. Ez azért megnyugtató. Mert most erőteljesen el kellett gondolkodnom azon, mikor használtam utoljára a számat nem pont beszélgetésre.